Az MPP megvárja a hivatalos válaszadási határidőt

•  Fotó: Nagy D. István

Fotó: Nagy D. István

A szombati demonstráció alkalmával iktatott petícióval kapcsolatos visszajelzést illetően megvárják a hivatalos, harminc napos válaszadási határidőt – jelentette ki Kulcsár-Terza József, aki kitért a Konzervatív Párt (PC) által megfogalmazott feloszlatási igényre is.

Bencze Melinda

2014. december 02., 16:292014. december 02., 16:29

A hétvégi megmozdulással kapcsolatos visszajelzéseket illetően Kulcsár-Terza József, a Magyar Polgári Párt háromszéki vezetője megjegyezte, hogy sokan elmondták: „csak így tovább!” Mint kifejtette, ezt meg is fogadják, továbbá feladatként tekintenek rá, és ennek szellemében halad tovább a párt. Az elnök felidézte, bár az MPP működését több alkalommal is meg akarták szüntetni az elmúlt évek során, de ezután is lesz MPP, és folytatják munkájukat. A megmozdulást követő feloszlatási szándékkal kapcsolatban a háromszéki elnök hozzátette: elérhetik, hogy felszámolják a pártot, azonban a székelység közös ügye mellett továbbra is kiállnak az MPP tagok, ugyanakkor harcolni fognak a közösség jogaiért és Székelyföld területi önrendelkezéséért.

A demonstrációval kapcsolatban még elmondta, annak ellenére, hogy egyeseknek nem volt időszerű, ezenkívül még az időjárás sem volt kedvező, mégis annyian gyűltek össze, amennyire számítottak a szervezők. Az eseményt különben a román média is felkapta, Kulcsár-Terza úgy fogalmazott, hogy „hangunk eljutott Bukarestig”.

A párt megyei vezetője ugyanakkor megköszönte minden jelenlevőnek a részvételét, külön kiemelve az Erdélyi Magyar Néppárt támogatását. Mint magyarázta, örömmel fogadta az EMNP azon döntését is, miszerint annak bizottsága február végéről előrehozta kongresszusi ülését január végére azt követően, hogy az MPP későnek látta az időpontot a két párt együttműködésének megtárgyalása szempontjából. Rossz néven veszi ugyanakkor, hogy az RMDSZ képviselői nem mozgósítottak és nem jelentek meg a demonstráción. Kulcsár-Terza ezt azzal magyarázta, előfordulhat, hogy az RMDSZ még nem érzi a súlyát a gyulafehérvári kiáltványba foglaltaknak, ugyanakkor a szövetség mihamarabbi radikális megújulását szorgalmazza.

Bálint József, az MPP sepsiszentgyörgyi elnöke kifejtette, az erős jobboldal létrehozása a legfontosabb munkájuk, ugyanakkor az RMDSZ-el kialakult stratégiai partnerséggel kapcsolatban elárulta: ez inkább rossz hatással volt a polgáriakra. „Újra kell értékelni ezt a viszonyt, valamint az ezután következő minden politikai megmérettetésen részt kell venni, mert a választóink ezt várják el, és enélkül nincs is értelme a politikai szerepvállalásnak” – magyarázta Bálint József. Az MPP helyi vezetői ugyanakkor felhívták a figyelmet a március 10-i, marosvásárhelyi autonómiatüntetésen való részvétel fontosságára, rámutatva: újra és újra meg kell mutatnia az erdélyi magyarságnak, hogy joga van a területi autonómiához.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. szeptember 22., kedd

Donald Trump az ENSZ-közgyűlésén: vagy megállapodás születik Iránnal, vagy megsemmisítik

Vagy olyan megállapodás születik Iránnal, amely lehetővé teszi az ország újjáépítését, vagy „gyorsan megsemmisítem az Iráni Iszlám Köztársaságot” – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.

Donald Trump az ENSZ-közgyűlésén: vagy megállapodás születik Iránnal, vagy megsemmisítik
Hirdetés
2026. szeptember 21., hétfő

Három sajtóorgánum pert indít Trump ellen, amiért kitiltották őket a Fehér Házból

Szövetségi szintű pert indít a Politico, a CNN és az MS NOW Donald Trump amerikai elnök és három tanácsadója ellen.

Három sajtóorgánum pert indít Trump ellen, amiért kitiltották őket a Fehér Házból
2026. szeptember 20., vasárnap

Máris találkozott Nicușor Dan António Guterresszel, az ENSZ főtitkárával

Nicușor Dan államfő vasárnap New Yorkban találkozott az Egyesült Nemzetek Szervezetének főtitkárával, António Guterresszel.

Máris találkozott Nicușor Dan António Guterresszel, az ENSZ főtitkárával
2026. szeptember 19., szombat

Kárpáti Nyolcak (C8) néven új politikai és gazdasági kezdeményezés jött létre

A Kárpátok szélesebben vett régióját tömörítő formátum, a Kárpáti Nyolcak (C8) létrejöttét jelentette be az ukrán elnök az új országcsoport első csúcstalálkozóján a nyugat-ukrajnai Ivano-Frankivszk megyében.

Kárpáti Nyolcak (C8) néven új politikai és gazdasági kezdeményezés jött létre
Hirdetés
2026. szeptember 16., szerda

Érzelmes dicséretet kapott Magyarország Ursula von der Leyentől

Az Európai Unió helyzetéről mondott évértékelő beszédet Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Strasbourgban szerdán, az Európai Parlament plenáris ülésének keretében. Beszédében többek között Magyarországra is kitért.

Érzelmes dicséretet kapott Magyarország Ursula von der Leyentől
2026. szeptember 15., kedd

Megemelte a fizetéseket Leó pápa, ennyit kapnak most a vatikáni beosztásban dolgozók

XIV. Leó feloldotta az elődje, Ferenc pápa által a pandémia miatt bevezetett bérstoppot, és megemelte a Vatikánban dolgozó bíborosok és más egyháziak fizetését – jelentette a La Repubblica című olasz napilap kedden.

Megemelte a fizetéseket Leó pápa, ennyit kapnak most a vatikáni beosztásban dolgozók
2026. szeptember 07., hétfő

Nem engedi III. Károly király, hogy Harry és Meghan ismét a királyi család tagjaként dolgozzon

A brit uralkodó nem engedi, hogy fia és menye, Harry herceg és Meghan hercegnő visszatérjen a királyi család tagjaként korábban ellátott hivatalos munkájához.

Nem engedi III. Károly király, hogy Harry és Meghan ismét a királyi család tagjaként dolgozzon
Hirdetés
2026. szeptember 07., hétfő

Megtalált karikagyűrű alapján keresik a világháborúban elesett magyar katona hozzátartozóit

Egy Ipolytölgyesnél feltárt második világháborús katonasírban talált arany karikagyűrű alapján keresi az elesett katona hozzátartozóit a magyarországi HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum.

Megtalált karikagyűrű alapján keresik a világháborúban elesett magyar katona hozzátartozóit
2026. augusztus 30., vasárnap

Megvan az eredmény az izlandiak EU-csatlakozási szavazásáról

Az izlandiak többsége a szombaton tartott népszavazáson úgy döntött, hogy a szigetország ne újítsa föl a korábban felfüggesztett csatlakozási tárgyalásokat az Európai Unióval – derül ki a vasárnap hivatalosan közzétett végleges adatokból.

Megvan az eredmény az izlandiak EU-csatlakozási szavazásáról
2026. augusztus 29., szombat

Meghalt két román állampolgár egy svájci tűzesetben

Két román állampolgár is életét vesztette az augusztus 21-én a svájci Thusis városában történt tűzben – közölte pénteken a román külügyminisztérium.

Meghalt két román állampolgár egy svájci tűzesetben
Hirdetés