
A hulladékgazdálkodási projekt részeként ökologizált szeméttelep visszakerült Kovászna városának tulajdonába – döntött Kovászna Megye Tanácsa.
2014. június 02., 18:002014. június 02., 18:00
Kovászna megye önkormányzatának soros ülése keretében elfogadták azt a tanácshatározatot, amely alapján ismét visszakerül Kovászna városának tulajdonába a csomakőrösi ökologizált szeméttelep. A korábban európai normáknak nem megfelelő szemétlerakó környezetvédelmi fejlesztésére a Kovászna megyei integrált hulladékgazdálkodási rendszer részeként került sor.
A soros ülésen Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke képekkel szemléltette, hogy a helyszín az elmúlt évben mennyit változott. Korábban a környéket nejlonzacskók, PET-palackok és egyéb típusú hulladékok borították, most viszont az európai normáknak megfelelő, biztonságos környezet lett a hulladékhegyből. „Erre a projektre Kovászna esetében 723 325 eurót fordítottunk európai uniós forrásokból” – magyarázta a megyei önkormányzat vezetője.
Tamás Sándor elmondta, a jövőben folytatják a projektet. Barót egyelőre a volt polgármester intézkedései nyomán nem került bele a projektbe, ám Kézdivásárhelyen is hasonlóan ökologizált szeméttelepet szeretnének az elkövetkezendőkben.
Harminc napos előzetes letartóztatásba helyeztek egy 42 éves sepsiszentgyörgyi férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy öt áldozatától összesen hetvenezer eurót csalt ki fiktív ingaltanügyletekre.
Csaknem 46 ezer lejt csalt ki egy szélhámos egy sepsiszentgyörgyi nőtől, miután elhitette vele, hogy megpróbálták feltörni a bankszámláját. A rendőrség tanácsokat fogalmazott meg a hasonló esetek elkerülése érdekében.
Alsórákost és környékét ismerhetik meg mindazok, akik csatlakoznak november 15-én, szombaton a Járjuk be Erdővidéket honismereti túrasorozathoz.
Annyira sikeres volt tavaly a Háromszéki Kisállattenyésztők Egyesülete által szervezett sepsiszentgyörgyi kiállítás, hogy idén az országos kiállításnak is Kovászna megye ad otthont. Több mint 3500 kisállatot nézhetnek meg a látogatók a dohánygyárban.
A palackvisszaváltós rendszer révén begyűjtött hulladék az országban keletkező teljes hulladék alig hat százalékát képezi, ám a döntéshozók mégis úgy tekintenek rá – úgy tálalják –, mintha ezzel minden szemétgond megoldódott volna. Korántsem oldódott meg.
A Best of Sepsi 2025-ös kiadásának szavazási időszaka november 9-én zárult le. A győzteseket 2026 februárjában a díjkiosztó gálaesten ismerheti meg a közönség.
November első hetén adták át a magyarországi Nemzeti Művelődési Intézet rangos szakmai elismeréseit Lakiteleken. Sepsiszentgyörgy a Közösségeket Támogató Önkormányzat díjat, ezzel együtt egy 400 ezer forint értékű támogatást is elnyert.
Korán született gyerekeknek és szüleiknek szerveznek találkozót november 17-én, 12 órakor a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházban. A koraszülöttek világnapján babaruhákat is lehet adományozni a kórháznak.
Ötmillió lej értékben újíthatja meg orvosi eszközállományát a baróti kórház a városi és a megyei önkormányzat, valamint a térségbeli települések támogatásával. A jelenleg zajló fejlesztések révén több tízezer erdővidéki ember jut minőségibb ellátáshoz.
Sepsiszentgyörgy Önkormányzata idén is meghirdette a Szent György Ösztöndíjat, amelyet 2010 óta évente ítélnek oda a legtehetségesebb végzős diákoknak.
szóljon hozzá!