Antal Árpád: béna a közigazgatás

•  Fotó: Nagy D. István

Fotó: Nagy D. István

Törvényértelmezési kérdésekkel foglalkozó kormányzati testület létrehozását sürgeti Antal Árpád, aki attól tart, hogy a decentralizáció helyett központosítás következik.

Bíró Blanka

2016. július 06., 19:092016. július 06., 19:09

2016. július 06., 19:292016. július 06., 19:29

Romániában megbénult a közigazgatás, az államigazgatás, ezt kellene sürgősen feloldani – fogalmazott szerdai sajtótájékoztatóján Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere. Az elöljáró részt vett a hét elején a bukaresti önkormányzati konferencián, melyen véleménye szerint számos értékelhető stratégia elhangzott – többek közt a régióátszervezés és a decentralizáció is terítékre került –, ám kérdés, hogy ezekből mit lehet majd megvalósítani.

„Óvatos vagyok, mert az elmúlt években azt tapasztaltam, ha Bukarestben a decentralizációról harsognak, utána mindig központosítás következik” – jegyezte meg Antal Árpád. Úgy véli, a már évekkel ezelőtt kidolgozott decentralizációs törvénycsomag megoldás lehetne, azzal kellene továbblépni, tisztázva az Alkotmánybíróság forrásokra vonatkozó kifogásait. Antal szerint előrelépés lehet, ha ágazatonként megvalósítják a hatáskörök és a források átcsoportosítását, de még akkor is gondot jelent, hogy egy-egy területet tucatnyi törvény szabályoz, így nehéz olyan döntést hozni, hogy az ne ütközzön valamelyik törvény egy cikkelyével, vagy éppen egy rendelet valamelyik mellékletével, részletezte a polgármester.

Szerinte a konferencián résztvevő önkormányzati alkalmazottak egyetértettek abban, hogy a rendszer jelenleg abban érdekelt, hogy ők minél kiszolgáltatottabbak legyenek. „Ott tartunk, hogy sem Bukarestben, sem máshol az országban senki nem mer vállalni egy döntést, vagy aláírni bármit” – mondta a polgármester. Antal éppen ezért javasolta a konferencián, hogy hozzanak létre egy kormányzati intézetet, egy hatóságot, amely a törvényértelmezési kérdésekben állást foglal, és az álláspontját elfogadják az ellenőrző szervek. „Jelenleg bármelyik minisztériumhoz fordulnak a közigazgatásban dolgozók, azt a választ kapják, hogy járjanak el a törvény értelmében, és vállalják a felelősséget. Furcsa lehet ez a javaslat, de Románia nem egy normális ország. Ha az ellenőrzések során valakit el akarnak kapni, akkor biztosan megteszik a számtalan jogszabály valamilyen előírása alapján. Ezért lenne szükség egy mindenki által elfogadott, kötelező érvényű törvényértelmezésre” – mutatott rá Antal Árpád.  

Az önkormányzati konferencián elhangzottakat kommentálta keddi hírlevelében Kovács Péter, az RMDSZ ügyvezető elnöke is, aki pozitívumnak tartja, hogy Dacian Cioloş miniszterelnök a rendezvényen elhangzott beszédében a régióátszervezésről szóló társadalmi vita újraindítását sürgette. Kovács Péter szerint az őszi romániai választások tétje a magyarság számára az, hogy képes lesz-e jó irányba befolyásolni az ország régióátszervezését, mert erős képviselet nélkül külső szemlélője maradhat csupán a folyamatnak. A politikus hangsúlyozta, az RMDSZ továbbra is 16 gazdasági-fejlesztési régió létrehozását támogatja.

Amint arról beszámoltunk, Dacian Cioloş miniszterelnök a konferencián közigazgatási régiók létrehozását szorgalmazta, és reményét fejezte ki, hogy a novemberi parlamenti választás után célegyenesbe kerülhet a régióreform.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 01., szerda

Próbálták tisztára mosni a sikkasztott milliókat, vádat emeltek két férfi ellen Kovászna megyében

Vádat emelt a Kovászna megyei ügyészség két férfi és hét gazdasági társaság ellen egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.

Próbálták tisztára mosni a sikkasztott milliókat, vádat emeltek két férfi ellen Kovászna megyében
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A szociális segélyek menedzselőjére is ráférne egy kis támogatás

Több mint húszféle segély, támogatás kezelője, közvetítője a Kovászna Megyei Szociális Kifizetési és Ellenőrzési Ügynökség, melynek igazgatója ma a prefektus meghívottjaként számolt be az intézmény tevékenységéről.

A szociális segélyek menedzselőjére is ráférne egy kis támogatás
2026. június 29., hétfő

Drágul az ivóvíz Háromszéken

Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.

Drágul az ivóvíz Háromszéken
Drágul az ivóvíz Háromszéken
2026. június 29., hétfő

Drágul az ivóvíz Háromszéken

2026. június 27., szombat

Próbálják kitalálni a jövőt a sepsiszentgyörgyi kórházban

A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.

Próbálják kitalálni a jövőt a sepsiszentgyörgyi kórházban
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Személyautó és teherautó ütközött össze csütörtök este

Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.

Személyautó és teherautó ütközött össze csütörtök este
2026. június 25., csütörtök

Épületbontás és létszámcsökkentés Sepsiszentgyörgyön

Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.

Épületbontás és létszámcsökkentés Sepsiszentgyörgyön
2026. június 24., szerda

Sepsiszentgyörgyön két évre befagyasztják a vállalkozások helyi adóit

A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.

Sepsiszentgyörgyön két évre befagyasztják a vállalkozások helyi adóit
Hirdetés
2026. június 24., szerda

Szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön

Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.

Szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön
2026. június 24., szerda

Szerkezetkészek a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kampuszának épületei

Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.

Szerkezetkészek a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kampuszának épületei
2026. június 23., kedd

Jókora bírságot kaphatnak azok, akik építkezési hulladékot tesznek az új kukákba

Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.

Jókora bírságot kaphatnak azok, akik építkezési hulladékot tesznek az új kukákba
Hirdetés