
Mesélő Háromszék címmel ünneplik Kovászna megyében a magyar népmesét. A rendezvénysorozat keretében előadások, mesebarangolások és játékok is lesznek.
2014. július 17., 12:232014. július 17., 12:23
A Kovászna Megyei Művelődési Központ, a sepsiszentgyörgyi Cimborák Bábszínház és a Regös Ifjúsági és Közművelődési Egyesület közös szervezésében tartják szeptember 30 és október 8 között a Mesélő Háromszék című rendezvényt Kovászna megye több településén. Péter Orsolya programfelelős elmondta: a rendezvénysorozat hosszú távú célja a Kovászna megyei felnövekvő nemzedék identitástudatának erősítse, rövid távú célként pedig népmesei örökség előtérbe helyezését, megismertetését, használatát és továbbadását tűzték ki.
„Népmeséink olyan letisztult tudás, bölcsesség őrzői, amelyek példázataikkal helyt állni, megmaradni, megerősödni és életünk bonyolult útvesztőiben problémák fölé emelkedni ösztönöznek” – mondta a programfelelős.
A kilenc napos eseménysorozat keretében népmeséket feldolgozó színházi előadásokra, bábelőadásokra, táncházakra, mesebarangolásokra, kézműves foglalkozásokra, tematikus táncházakra és ismeretterjesztő, témafeldolgozó előadásokra kerül sor. A népmeséről szóló eseményhez kapcsolódóan a Kovászna Megyei Művelődési Központ meseíró és népmesén alapuló rajzpályázatot is szervezett, a beérkezett munkákat ősszel állítják ki.
A Mesélő Háromszék rendezvény párhuzamosan több helyszínen zajlik, Sespiszentgyörgyön, illetve a megye számos más településén, így minden óvodai-, iskolai-, civil szervezeti, települési közösség jelentkezését várják a továbbiakban is.
Harminc napos előzetes letartóztatásba helyeztek egy 42 éves sepsiszentgyörgyi férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy öt áldozatától összesen hetvenezer eurót csalt ki fiktív ingaltanügyletekre.
Csaknem 46 ezer lejt csalt ki egy szélhámos egy sepsiszentgyörgyi nőtől, miután elhitette vele, hogy megpróbálták feltörni a bankszámláját. A rendőrség tanácsokat fogalmazott meg a hasonló esetek elkerülése érdekében.
Alsórákost és környékét ismerhetik meg mindazok, akik csatlakoznak november 15-én, szombaton a Járjuk be Erdővidéket honismereti túrasorozathoz.
Annyira sikeres volt tavaly a Háromszéki Kisállattenyésztők Egyesülete által szervezett sepsiszentgyörgyi kiállítás, hogy idén az országos kiállításnak is Kovászna megye ad otthont. Több mint 3500 kisállatot nézhetnek meg a látogatók a dohánygyárban.
A palackvisszaváltós rendszer révén begyűjtött hulladék az országban keletkező teljes hulladék alig hat százalékát képezi, ám a döntéshozók mégis úgy tekintenek rá – úgy tálalják –, mintha ezzel minden szemétgond megoldódott volna. Korántsem oldódott meg.
A Best of Sepsi 2025-ös kiadásának szavazási időszaka november 9-én zárult le. A győzteseket 2026 februárjában a díjkiosztó gálaesten ismerheti meg a közönség.
November első hetén adták át a magyarországi Nemzeti Művelődési Intézet rangos szakmai elismeréseit Lakiteleken. Sepsiszentgyörgy a Közösségeket Támogató Önkormányzat díjat, ezzel együtt egy 400 ezer forint értékű támogatást is elnyert.
Korán született gyerekeknek és szüleiknek szerveznek találkozót november 17-én, 12 órakor a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházban. A koraszülöttek világnapján babaruhákat is lehet adományozni a kórháznak.
Ötmillió lej értékben újíthatja meg orvosi eszközállományát a baróti kórház a városi és a megyei önkormányzat, valamint a térségbeli települések támogatásával. A jelenleg zajló fejlesztések révén több tízezer erdővidéki ember jut minőségibb ellátáshoz.
Sepsiszentgyörgy Önkormányzata idén is meghirdette a Szent György Ösztöndíjat, amelyet 2010 óta évente ítélnek oda a legtehetségesebb végzős diákoknak.
szóljon hozzá!