
Fotó: Tuchiluș Alex
Nem csitulnak az indulatok a megnövekedett málnásfürdői teherforgalom miatt. A helyiek a napi több száz teherautó dübörgésére panaszkodnak, az illetékesek szerint azonban minden fejlesztés kényelmetlenséggel jár, és ezt el kell fogadni.
2025. április 07., 09:012025. április 07., 09:01
A mikóújfalusi vasúti átjáró javítása miatt nem tudnak ott közvetlenül kijutni az országútra a málnási kőbányában megrakott teherautók, így kénytelenek Málnásfürdőn keresztül közlekedni. A település lakóinak fölöttébb kényelmetlen a napi több száz teherautó dübörgését hallgatni. Most már „csak” ez a panasz, mert az a gond, hogy az autók által felvert port szívják, időközben megoldódott, miután a megyei önkormányzat letakaríttatta az úttestre télen kiszór homokot.
fele üresen, fele pedig megrakodva, és hiába tették ki az önkormányzat kérésére a sebességkorlátozást előíró közlekedési táblát, arra fittyet hánynak a sofőrök.
Megkeresésünkre Kovács Ödön háromszéki megyemenedzser a vasúti átjáró feljavításának elkezdéséről kifejtette: mint minden munkálatot, ezt is nagyon sok előre nem látható tényező befolyásolja, kezdve az időjárástól egészen addig, hogy mikor kapnak (vagy nem kapnak) meg valamely hatóságtól egy szükséges engedélyt.
Ezzel a projekttel – vagyis a Málnásfürdő és az ágostonfalvi híd közötti, 33 kilométeres, 122-es számú út korszerűsítésével – is nagyon régóta kínlódnak – tudtuk meg, mert sok adminisztratív és egyéb jellegű akadály keletkezett időközben, mint például az anyagárak, a minimálbérek megemelkedése, amitől
Ha a törvényhez még módszertani útmutató sincs, akkor a megrendelők hónapokig keresik a megoldást arra, leveleznek különböző intézményekkel (azaz leveleznének, mert érdemi választ nem kapnak), próbálják kipuhatolni, hogyan számolhatók el a megemelkedett költségek – addig pedig leáll a folyamat.
Aztán az is szúrhatja az emberek szemét – mint az a málnásfürdői híd javításakor is történt –, hogy egy hónapig „nem mozdul semmi”, holott a betonnak van egy kötési ideje (egy hónap), addig nem lehet folytatni a munkálatot – magyarázta a megyemenedzser. Ettől függetlenül
addig be kell fejezni nemcsak a vasúti átjárót, hanem a mikóújfalusi híd feljavítását is.
Fotó: Tuchiluș Alex
Ez utóbbinál is szükséges lehet a forgalom teljes lezárása, hiszen ha csak félsávon lenne engedélyezve a közlekedés, előfordulhatna, hogy dugó keletkezik az országúton. A végső döntés a rendőrség hatásköre – közölte a megyemenedzser, azzal a rossz hírrel együtt, hogy akkor ennek a munkálatnak az idején is Málnásfürdőn keresztül fognak közlekedni a kamionok.
„Ami az önkormányzat hatáskörébe tartozott, megtettük” – mondta Szotyori Angéla, Málnás község polgármestere, amikor az ismételt lakossági panaszokkal szembesítettük. „Személyesen beszéltem a helyi rendőrökkel, hogy figyeljenek oda a kamionok sebességére, megígérték, hogy az iskolák környékén is járőrözni fognak.
Ha otthon is meszelünk, festünk, a bútorokat összetoljuk, kerülgetni kell őket, de utána szép lesz a lakás, nemde?” – tette fel a kérdést a község elöljárója.

Felbolygatták Málnásfürdő lakóinak életét a megyei út korszerűsítési munkálatai: a híd újjáépítése után most a vasúti átkelő javítása zajlik. A lezárás miatt a kőbányához tartó teherautók a falun haladnak át, aminek következményeit a helyiek viselik.
Pénteken délután Kézdivásárhelyen, Kézdiszentléleken, Gelencén, Ozsdolán és Berecken végzett közúti, közrendészeti és gazdasági ellenőrzéseket a Kovászna megyei rendőrség és csendőrség.
Volt nemesi kastély, úri vadászkastély, majd a kommunista időkben a kollektív irodája, pionírtábor és gyermekotthon, ma pedig újra régi fényében ragyog a felújított oltszemi Mikó-kastély: ünnepélyes megnyitója nagy érdeklődés közepette zajlott.
Jövő héten szavaz döntő házként a képviselőház az emelt medvekilövési kvótát előíró törvényről, ugyanakkor még mindig alá lehet írni az Agrosic Egyesület hasonló tárgyú beadványát, amelyet az államelnöknek és a kormánynak címeztek.
Tizennégy éve működteti Kovászna megye tanácsa az iskolatáska programot: az ajándéknak a gyermekek és szülők egyaránt örülnek. Eddig több mint 30 ezer iskolába induló gyermek kapta meg a felszerelt iskolatáskát.
Erdélyi filmpremiernek ad otthont szombaton az oltszemi Mikó-kastély: a Liszt Intézet Sepsiszentgyörgy szervezésében az Edoardo Winspeare rendezte Vita mia – Az én életem című olasz filmet vetítik.
Még mindig lehet nevezni (szeptember 4. a határidő), és bár az utolsó napokban mindig nagyobb a pezsgés, már most látszik, hogy a korábbiaknál nagyobb az érdeklődés a Székely Vágta idei futamaira. Ma összeállt a rendezvény programja is.
Egy 54 éves sepsiszentgyörgyi férfit keres a rendőrség, aki szeptember 1-jén délután elindult munkahelyéről, de nem érkezett haza. A hatóságok szerint olyan információk merültek fel, amelyek alapján veszélyben lehet az élete vagy testi épsége.
Három nőt állítanak bíróság elé Kézdivásárhelyen, miután a vád szerint alkalmazottként összesen több mint 391 ezer lejt tulajdonítottak el munkáltatójuktól.
Forgalomkorlátozásra kell számítani Kovászna megyében Réty községben és környékén, miután Bita településen egy személygépkocsi és egy vonat ütközött.
Öt különálló szakaszra osztják a tervezett Brassó–Bákó A13-as autópályát, amelynek teljes hossza mintegy 174 kilométer lesz. A nyomvonal Sepsiszentgyörgyöt és Kézdivásárhelyt is érinti, Háromszéken pedig öt csomópont kialakítását tervezik.
szóljon hozzá!