
Fotó: Bartos Lóránt
Nagyszabású tiltakozást szervez a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) a Kézdivásárhely főterén lévő székely zászlók leszedése miatt csütörtök este hét órakor. A HVIM tagjai már reggel óta több főtéri házra székely lobogókat tűztek ki.
2014. május 29., 13:212014. május 29., 13:21
A HVIM tagjai egy bérelt emelődaru segítségével szerelik fel a lobogókat, amelyekből a délelőtt folyamán egyre több jelent meg a Gábor Áron tér házain. A vármegyés fiatalok csütörtökön este 19 órakor mindenkit várnak a központban megszervezendő tiltakozásra, ami a Gábor Áron szobor melletti, a polgármesteri hivatalon levő székely zászlók eltüntetése ellen lesz szervezve. Amint arról már beszámoltunk, a brassói táblabíróságon az önkormányzat nemcsak zászlóügyben veszített pert, hanem arra is kötelezik Bokor Tibor polgármestert, hogy szereltesse le a hivatal főbejárata fölött lévő Városháza feliratot is. Korábban a községi elöljárók a Községháza felirat miatt pereskedtek a prefektúrával, és többen vesztesként kerültek ki a jogi eljárásból.
A zászlókkal kapcsolatosan a helyzet egyre inkább bonyolódni látszik: a szenátus pár napja már elfogadta az 1994/75-ös törvény módosítását, ami többek között Románia himnuszának iskolások általi kötelező éneklésére és a nemzeti jelképek használatára tér ki. A szenátus hallgatólagos beleegyezésével elfogadott módosítás szerint más nemzetek jelképeit – zászlóját és címerét – ezentúl tilos lesz használni nemcsak állami, önkormányzati tulajdonban levő épületeken vagy területeken, hanem magánszemélyek által birtokolt ingatlanokon is. Kivételt mindössze a nemzeti ünnepek képeznének, és a kihágást is borsosan – 30-100 ezer lej közötti összeggel – büntetnék.
Kézdivásárhelyen május 30-ig kell leszerelni az említett jelképeket, de ahogy korábban Bokor Tibor polgármester nyilatkozta, találtak megoldást a zászlók helyzetére.
Harminc napos előzetes letartóztatásba helyeztek egy 42 éves sepsiszentgyörgyi férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy öt áldozatától összesen hetvenezer eurót csalt ki fiktív ingaltanügyletekre.
Csaknem 46 ezer lejt csalt ki egy szélhámos egy sepsiszentgyörgyi nőtől, miután elhitette vele, hogy megpróbálták feltörni a bankszámláját. A rendőrség tanácsokat fogalmazott meg a hasonló esetek elkerülése érdekében.
Alsórákost és környékét ismerhetik meg mindazok, akik csatlakoznak november 15-én, szombaton a Járjuk be Erdővidéket honismereti túrasorozathoz.
Annyira sikeres volt tavaly a Háromszéki Kisállattenyésztők Egyesülete által szervezett sepsiszentgyörgyi kiállítás, hogy idén az országos kiállításnak is Kovászna megye ad otthont. Több mint 3500 kisállatot nézhetnek meg a látogatók a dohánygyárban.
A palackvisszaváltós rendszer révén begyűjtött hulladék az országban keletkező teljes hulladék alig hat százalékát képezi, ám a döntéshozók mégis úgy tekintenek rá – úgy tálalják –, mintha ezzel minden szemétgond megoldódott volna. Korántsem oldódott meg.
A Best of Sepsi 2025-ös kiadásának szavazási időszaka november 9-én zárult le. A győzteseket 2026 februárjában a díjkiosztó gálaesten ismerheti meg a közönség.
November első hetén adták át a magyarországi Nemzeti Művelődési Intézet rangos szakmai elismeréseit Lakiteleken. Sepsiszentgyörgy a Közösségeket Támogató Önkormányzat díjat, ezzel együtt egy 400 ezer forint értékű támogatást is elnyert.
Korán született gyerekeknek és szüleiknek szerveznek találkozót november 17-én, 12 órakor a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházban. A koraszülöttek világnapján babaruhákat is lehet adományozni a kórháznak.
Ötmillió lej értékben újíthatja meg orvosi eszközállományát a baróti kórház a városi és a megyei önkormányzat, valamint a térségbeli települések támogatásával. A jelenleg zajló fejlesztések révén több tízezer erdővidéki ember jut minőségibb ellátáshoz.
Sepsiszentgyörgy Önkormányzata idén is meghirdette a Szent György Ösztöndíjat, amelyet 2010 óta évente ítélnek oda a legtehetségesebb végzős diákoknak.
szóljon hozzá!