
Fotó: Kristó Róbert
Egyetlen országutat zártak le Kovászna megyében vasárnap, a havazás következtében, azt is a vráncsai hatóságok kérésére. Az utakon egyébként téli körülmények között, de lehet közlekedni. Szombat este ugyanakkor áramkiesést is okozott a havazás.
2014. január 26., 17:312014. január 26., 17:31
2014. január 26., 21:412014. január 26., 21:41
A készenléti felügyelőség tájékoztatása szerint a közlekedésrendészet egységei a havazás beköszöntétől figyelemmel követték a forgalmat, és az utak takarítása is folyamatos volt. Az Országos Útügyi Vállalat járművei már vasárnap hajnalban 44 tonna csúszásgátló anyagot szórtak szét azokon a szakaszokon, melyek a vállalat hatáskörébe tartoznak. Kovászna megyén összesen hat országos besorolású út halad át: a 2D, továbbá a 10, 11, 11B, 12, 13E számúak, ezekre a hajnali szórás után 7 és 9 óra között újabb száz tonna csúszásgátló anyag került. Kora délután viszont lezárták a 2D számú országutat Ozsdolától a Vráncsa megyei Tulnici irányba. A készenléti felügyelőség tájékoztatása szerint a szomszédos megye közlekedésrendészete kérte az intézkedés foganatosítását. Ezt az útszakaszt egyébként általában minden évben lezárják a téli időszakban. A reggeli órákban Ozsdola térségében mintegy három centiméteres hóréteg rakódott le.
A felsorolt szakaszokon egyébként legtöbb négy centiméternyi képződött vasárnap folyamán, ez is a 13E számú országúton Zágon és Bodzaforduló között. Brassó és Kökös között, a 11-es országúton legtöbb két centis hóréteg képződött, ugyanúgy a Zágon és Földvár közötti szakaszon is.
Sepsiszentgyörgyön nincs fennakadás a havazás miatt, az utak és járdák járhatók – tájékoztatott Máthé László, a Tega Rt. köztisztasági vezetője. Mint mondta, munkatársai kora reggel óta dolgoznak, több munkás söpri a havat az utcákon. Utak lezárására sem került sor egyelőre a városban, az utakat folyamatosan takarítják. „Jelenleg hat hókotróval, három homokszóróval és két kálciium-kloridot szóró kocsival dolgoznak a Tega Rt. munkatársai” – mondta el portálunknak Máthé László.
A megyei közlekedésrendészet illetékesei szerint vasárnap délutánig jelentős közúti balesetről, vagy más incidensről nem érkezett bejelentés.
A télies időjárás az áramszolgáltatásban okozott némi fennakadást szombat este. Józsa Csaba, az áramszolgáltató Electrica Rt. vezetője portálunk érdeklődésére elmondta, szombat este Barót térségében tíz transzformátornál voltak gondok az időjárás miatt, ezeket sikerült rövid időn belül működőképessé tenni. Szintén szombaton Kézdiszékről jeleztek áramkiesést, de ez is rendezték a szolgáltató munkatársai. Józsa szerint vasárnap délután az egész megyében a szolgáltatás megfelelően működött, áramkimaradásról szóló bejelentést nem kapott a diszpécserszolgálat.
Felrobbant egy gázpalack és tűz keletkezett csütörtökön délután Bikfalván – tájékoztatott a Kovászna megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) sajtóosztálya.
Túlélte a mínusz 20 fok közeli fagyot egy itthon maradt fiatal gólya a háromszéki Gidófalván. Most már emberi segítséget is kap ahhoz, hogy jövőre már ő is elindulhasson a hosszú vándorútra.
Hamis segélyhívás miatt indított vizsgálatot a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság egy kedden késő este beérkezett bejelentés nyomán. A rendőrök egész éjjel és szerdán délelőtt is akcióban voltak, mígnem kiderült, hamis volt a riasztás.
Fél évvel azután, hogy a SIC Feszt színpadán megdöntötte a saját rekordját, a bizottság hitelesítette az eredményt. A sepsiszentgyörgyi triálkerékpáros, Orbán-Barra Gábor 600 hátsó keréken való ugrással zsebelte be negyedik Guinness-rekordját.
2026-ot a Magyar Olimpiai Bizottság olimpiai emlékévvé nyilvánította. Ennek keretében Sepsiszentgyörgyre érkezik Szabó Bence kétszeres olimpiai bajnok vívó, a MOB sportdiplomáciai tanácsadója, illetve Győr Béla, a Magyar Olimpiai Akadémia főtitkára.
Nem volt az átlagosnál több hívás a napokban tapasztalt erős fagyok okán a Kovászna Megyei Mentőszolgálatnál, a háziorvosok rendelőjében is legfeljebb a szezonális influenza tüneteivel jelentkeznek a betegek. De vannak más aggasztó jelenségek.
Az emelések ellenére sok háromszéki adófizető már az első napokban törlesztette a kötelezettségeit. Kézdivásárhelyen kisebb sorok alakultak ki, Sepsiszentgyörgyön sorszámhúzást követően, hosszabb várakozással lehetett adót befizetni kedden délelőtt.
A Kovászna megyei Bodzaforduló meteorológiai állomásán kedd reggel mínusz 21 Celsius-fokot mértek. Az idei télen ez eddig a legalacsonyabb hőmérséklet, de a korábbi években voltak ennél jóval hidegebbek is.
Az utcán lopták el egy idős nő táskáját szombat délután Kovászna utcáin. A tettest rövid időn belül sikerült azonosítania a rendőrségnek.
Tavaly szinte minden háromszéki városban hasonló számú baba jött világra, mint tavalyelőtt. A nevek tekintetében továbbra is az Anna és a Dominik a listavezető, de van pár régi, már kevésbé népszerű keresztnév: Erzsébet, Béla, Magdolna, Zsigmond.
szóljon hozzá!