A háromszéki prefektus behajthat a forgalom elől lezárt főtérre

Egyedüli sofőrként hajthat be gépkocsijával a Kovászna megyei prefektus Sepsiszentgyörgy sétatérré alakított, felújított központjába, ahonnan nemrég kitiltották az autós forgalmat.

Bíró Blanka

2016. június 16., 17:312016. június 16., 17:31

A helyszínen a helyi önkormányzat helyezett el közlekedési táblát, miszerint tilos behajtani a főtérre, a tiltótábla alatt pedig kétnyelvű, román és magyar felirat olvasható, amely kivételként nevezi meg a kormánybiztosi hivatalt.

Sztakics Éva, Sepsiszentgyörgy alpolgármestere lapunknak elmondta: abban a reményben tették ki a táblát, hogy a prefektus visszavonja keresetét, amellyel nemrég az EU-s forrásokból korszerűsített tér területrendezési tervét támadta meg arra hivatkozva, hogy nem biztosítanak autóval bejárást a helyszínen található két intézmény – a kormányhivatal és a megyei tanács – alkalmazottainak. Az önkormányzat a feliratról készült fotót a bíróságon is bemutatta jelezve, hogy orvosolták a felperes kifogásait. Sztakics Éva úgy fogalmazott: szeretnék elkerülni a pert, hiszen nem tudják, hogy ez milyen következményekkel járhat egy már megvalósult európai uniós beruházás esetében.

A kormányhivatal és a megyei tanács munkatársainak egyébként a közelben ingyenes parkolóhelyet biztosítanak, az önkormányzat alkalmazottai pedig elégedettek ezzel a megoldással. Sebastian Cucu prefektus korábban a tér felső részének átalakítását célzó, a Sárkánydomb megépítését előíró területrendezési tervet is megtámadta, akkor arra hivatkozott, hogy a projektre nem adott engedélyt a belügyminisztérium és a Román Hírszerző Szolgálat (SRI). A tervet ennek nyomán visszavonta az önkormányzat, a jóváhagyásokat pedig ismét beszerzik.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. július 01., szerda

Helyreállították az áramszolgáltatást szerdán reggelre minden Kovászna megyei fogyasztónál

A nagy hőség és a kedd délutáni vihar egyaránt megizzasztotta a villanyvezetékek karbantartásáért felelős szolgáltatót Kovászna megyében: kábelek mentek tönkre a terheléstől, vezetékek szakadtak le a vihartól.

Helyreállították az áramszolgáltatást szerdán reggelre minden Kovászna megyei fogyasztónál
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Próbálták tisztára mosni a sikkasztott milliókat, vádat emeltek két férfi ellen Kovászna megyében

Vádat emelt a Kovászna megyei ügyészség két férfi és hét gazdasági társaság ellen egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.

Próbálták tisztára mosni a sikkasztott milliókat, vádat emeltek két férfi ellen Kovászna megyében
2026. június 30., kedd

A szociális segélyek menedzselőjére is ráférne egy kis támogatás

Több mint húszféle segély, támogatás kezelője, közvetítője a Kovászna Megyei Szociális Kifizetési és Ellenőrzési Ügynökség, melynek igazgatója ma a prefektus meghívottjaként számolt be az intézmény tevékenységéről.

A szociális segélyek menedzselőjére is ráférne egy kis támogatás
2026. június 29., hétfő

Drágul az ivóvíz Háromszéken

Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.

Drágul az ivóvíz Háromszéken
Drágul az ivóvíz Háromszéken
2026. június 29., hétfő

Drágul az ivóvíz Háromszéken

Hirdetés
2026. június 27., szombat

Próbálják kitalálni a jövőt a sepsiszentgyörgyi kórházban

A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.

Próbálják kitalálni a jövőt a sepsiszentgyörgyi kórházban
2026. június 25., csütörtök

Személyautó és teherautó ütközött össze csütörtök este

Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.

Személyautó és teherautó ütközött össze csütörtök este
2026. június 25., csütörtök

Épületbontás és létszámcsökkentés Sepsiszentgyörgyön

Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.

Épületbontás és létszámcsökkentés Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
2026. június 24., szerda

Sepsiszentgyörgyön két évre befagyasztják a vállalkozások helyi adóit

A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.

Sepsiszentgyörgyön két évre befagyasztják a vállalkozások helyi adóit
2026. június 24., szerda

Szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön

Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.

Szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön
2026. június 24., szerda

Szerkezetkészek a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kampuszának épületei

Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.

Szerkezetkészek a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kampuszának épületei
Hirdetés