
Fotó: Henning János
A Székely Vágta kulturális programjairól számoltak be csütörtöki sajtótájékoztatójukon a szervezők. Elmondták: pontosan ötszáz évvel Dózsa György halála után, a Vágta kulturális műsorát a Magyar Nemzeti Táncegyüttes (volt Honvéd Táncszínház) Székely Dózsa György című táncjátéka fémjelzi majd, és korhű díszletek közt vágtáznak majd a versenyzők is.
2014. június 12., 19:572014. június 12., 19:57
2014. június 12., 19:572014. június 12., 19:57
A Magyar Nemzeti Táncegyüttes nagyszabású turnéjának második állomása az Óriáspince tetőn, a Székely Vágtán lesz a szervezők tájékoztatása szerint. A Székely Dózsa György című darabot Zsuráfszky Zoltán, Kossuth-díjas rendező- koreográfus álmodta színpadra, és a látványos táncjáték címszerepét Novák Péter játssza – közölte Sztakics Éva, Sepsiszentgyörgy alpolgármestere. Hozzátette: az előadáshoz csatlakozik a Háromszék Táncegyüttes, valamint a helyi lovas szervezetek is. A táncjátékot az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Nemzeti Kulturális Alap ajándékaként kapja a rendezvény, hiszen éppen az előadás napján, július 20-án lesz a parasztfelkelés leverésének és Dózsa György halálának évfordulója is. Az alpolgármester elmondta, hogy idén azért módosítottak a lovas esemény időpontján, hogy ezen a pontos évfordulón szervezhessék meg.
„Tartozunk Dózsa emlékének, ezért építjük erre az alkalomra a rendezvényt” – emelte ki Sztakics Éva. Elmondta, hogy mint minden évben, idén is lesz nyilvános főpróba, melyet pénteken lehet megtekinteni. A táncjáték bemutatója szombaton este fél tíztől kezdődik, ha nem esik az eső. Rossz idő esetén július 20-án, vasárnap kerül színpadra az előadás.
A Székely Vágta szervezési költségeihez a megyei és helyi önkormányzat 150-150 ezer lejjel járul hozzá, és még 150 ezer lej származik a bevételből és támogatóktól – tájékoztattak a szervezők. Az eseményről a Duna Televízió mindkét napon élő közvetítéssekkel jelentkezik.
Egyébként a szervezők igyekeznek a helyszínen a Dózsa György korabeli hangulatot is felidézni: a díszletek a körpálya, a színpad és a jurták területét ölelik körbe – mondta Demeter János, a Vadon Egyesület elnöke. Arról is beszámolt, hogy a korabeli hangulat felidézését komoly kutatómunka előzte meg, melyet Szekeres Attila heraldikus végzett. Így a kor jelentősebb székelyföldi harci zászlói, nagyobb családok címerei, erdélyi szimbólumok kapnak helyet a díszletben. Mindezekről a jelképekről tájékoztató-füzetet is készítenek. A helyszín formatervezését Grubisics Csaga végzi.
Nagy József, Kovászna Megye Tanácsának alelnöke a sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy eddig 14 csapat jelezte részvételét a fogathajtó versenyre, köztük olyan nemzetközi hírességek, mint Lázár Zoltán és Dobrovitz József, többszörös fogathajtó világbajnokok. A fogathajtás szombaton 16 és 20 óra között lesz az Óriáspince-tető középső, füvesített pályáján.
A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.
Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.
Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.
A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.
Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.
Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.
Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.
Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.
Megkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca régóta várt felújítása. A munkálatok miatt ideiglenesen módosult a közlekedési rend: egyes szakaszokon egyirányúsították a forgalmat, több utcában pedig korlátozták a kanyarodási lehetőségeket.
Kilőttek egy medvét Sepsiszentgyörgyön a Farm utcában vasárnap este, egy másik kószáló nagyvadnak pedig csapdát helyeztek ki az Oltmező utcában.
szóljon hozzá!