
Illusztráció
Fotó: Pál Árpád
Egy hét alatt három alkalommal támadott a medve Háromszéken. Háziállatokat pusztítottak el, méhkaptárokat tettek tönkre a „megélénkült” medvék.
2018. március 14., 17:192018. március 14., 17:19
Gheorghe Negu a Kovászna Megyei Környezetvédelmi Igazgatóság vezetője lapunknak elmondta, a tavasz beköszöntével a medvék is megélénkültek, egy hét alatt három támadásról érkezett bejelentés.
– számolt be Gheorghe Neagu. Az igazgató hangsúlyozta, a tél folyamán ritkultak a támadások, ám akkor is előfordult, hogy a medvék betörtek a gazdaságokba, a ketrecből is elragadták a prédát. Kovászna megyében az elmúlt év végén 15 veszélyes medve kilövésére kaptak engedélyt a környezetvédelmi minisztériumtól,
Neagu úgy tudja még két jóváhagyást nem érvényesítettek, ám a következő hetekben erre is sor kerül. Még további két medve kilövésére kértek engedélyt, az iratcsomót elküldték környezetvédelmi minisztériumba, ám még nem kaptak választ. Az igazgató úgy tudja:
A hatóságok ugyanakkor arra biztatják a gazdákat, hogy minden kárt jelentsenek, ne rettentse el őket az ügyintézés, hiszen ha késve is, de megkapják a kárpótlást, sőt az utóbbi időben ez a folyamat valamennyire fel is gyorsult.
Mit tud a lakosság a Maros megyét is érintő méltányos átállási programról, a munkahelyek megszűnéséről, átalakulásáról? Hogyan látja a települése jövőjét? – ezekkel a témákkal is foglalkozik a napokban közzétett kérdőív.
Nem bizonyult tartósnak a Duna vízszintjének emelkedése Csernavodánál, fel kell készülni arra, hogy néhány napig teljesen le kell fog állni az atomerőmű – jelentette be Alexandru Bușoi energetikai államtitkár hétfőn.
Alvás közben korrigálja a látást, nappal pedig szemüveg és hagyományos kontaktlencse nélkül biztosít éles látást. Az éjszakai kontaktlencse egyben kényelmes, és a gyermekkori rövidlátás előrehaladását is lassíthatja.
Az RMDSZ első opciója egy teljes jogkörű kormány megalakítására egy „nagykoalíció” létrehozása, más országok mintájára, hogy megakadályozzák a szélsőséges erők kormányra jutását – jelentette ki hétfőn Cseke Attila ügyvivő fejlesztési miniszter.
Harminckét járvezetői engedélyt függesztettek fel a hétvégén a hatóságok Maros megyében, de olyan sofőrt is feltartóztattak, aki nem rendelkezett jogosítvánnyal – tájékoztat a Maros Megyei rendőr-főkapitányság.
Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter szerint a közösségi oldalakon terjedő félretájékoztatás „rendkívül veszélyessé” vált, ezért az államnak határozottabban kell fellépnie, szükség esetén a jogszabályok szigorításával.
A házbizottság érvényesnek minősítette azt a 140 képviselő által támogatott indítványt, amelyben a Tisza parlamenti frakciója Baka Andrást jelöli államfőnek.
Magyar és román nyelven rakták ki Csíkszereda nevét a város egyik újonnan létrehozott körforgalmában, a Hargita utcában.
Új szabályok léptek életbe a más uniós tagállamokban vásárolt jövedéki termékek Romániába történő behozatalára.
Harminc napos előzetes letartóztatásba helyezték hétfőn azt a hét személyt, akik botokkal, fejszékkel és kövekkel támadtak rá szombat éjjel a Kolozs megyei mentőszolgálat munkatársaira – közölte hétfőn a dési ügyészség.
1 hozzászólás