
Képünk illusztráció
Fotó: Haáz Vince
Három juhot ölt meg a medve a hétfőről keddre virradó éjszaka a Hargita megyei Farcádon, egy gazda udvarán. A helybélieket a Ro-Alert rendszeren figyelmeztették a veszélyről.
2020. május 05., 12:002020. május 05., 12:00
Alina Ciobotariu, a Hargita megyei tűzoltóság szóvivője szerint a gazda a 112-es egységes hívószámon kért segítséget. Egy rohammentős és egy rendőri egység is kiszállt a helyszínre, de miére kiértek, már nem találták ott a nagyvadat.
Felsőboldogfalva község polgármestere, Sándor József az Agerpres hírügynökségnek azt mondta, a medve két juhot megölt, egy harmadik pedig eltűnt, azt vélhetően magával vitte. „Az udvar egy gyümölcsös mellett van, amelyről nem tudom, hogy be van-e kerítve vagy sem, de 4-5 kilométerre van az erdőtől” – mondta az elöljáró.
A polgármester szerint idén ez az első ilyen eset a községben, tavaly azonban több medvetámadás is volt a község falvaiban.
Átrepült a kerítésen és a háznak csapódott BMW-jével egy ittas sofőr karácsony első napjának hajnalán.
Naponta mintegy 23 ezer rendőr, csendőr, határrendész, tűzoltó és rohammentős teljesít szolgálatot a karácsonyi hosszú hétvégén.
Szívélyesen, mosolyogva fogadtak, pedig alig pár órája érkeztek haza Budapestről: Kristof Béla és Rebeka, a Csillag születik idei győztesei a döntő utáni éjszakát még a fővárosban töltötték, kedden pedig már Székelyudvarhelyen beszélgettünk velük.
December 19-én személyes okokból lemondott a TAROM vezérigazgatója, Costin Iordache, de hivatalában marad 2026. január 15-ig, ameddig a vállalat igazgatótanácsa ügyvivő vezérigazgatót nevez ki – jelentette be szerdán az állami légitársaság.
Az előrejelzéseknek megfelelően havazásba váltott át a csapadék az ország több régiójában, így többek között Csíkszéken is.
Családon belüli erőszakhoz kapcsolódó emberölési kísérlet miatt indult eljárás a férfi ellen, aki a gyanú szerint benzint locsolt az élettársára, és a nő testfelületének 50 százalékán égési sérüléseket szenvedett.
Az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP) az idei influenzaszezon első halálesetéről számolt be szerdán: egy 88 éves, Kolozs megyei, krónikus betegségekben szenvedő nő hunyt el. Az idős asszony nem volt beoltva influenza ellen.
Hatvan napos hatósági felügyelet alá helyezték szerdán a katonai ügyészek Olt megye prefektusát, Cosmin Florescut (PSD) és alprefektusát, Ștefan Nicolaét (PNL), akiket jogosulatlan fegyverhasználattal gyanúsítanak.
Idén is sokan járultak hozzá adományaikkal az Együtt, egymásért mozgalomhoz, és a gyergyószentmiklósi Vöröskereszt gyűjtése is eredményes volt. Ennek köszönhetően sok család számára válhatott szebbé a karácsony Gyergyószentmiklóson és Gyergyószéken.
Testfelületének 50 százalékán megégett egy nő szerdára virradóra a Szatmár megyei Ivácskó település egyik gazdaságában kitört tűzben.
3 hozzászólás