
Fotó: Gergely Imre
Ritka bárányszaporulatnak örvendhet Elekes Barna gyergyótekerőpataki gazda. Egy nap alatt három anyajuhának is hármasikrei születtek. Az sem megszokott dolog, hogy három bárányt hoz világra egy juh, de hogy egy gazdaságban háromszorosan történik ez meg, figyelmet érdemlő eset.
2017. december 17., 14:492017. december 17., 14:49
2017. december 18., 10:592017. december 18., 10:59
Amúgy a tekerőpataki család gazdaságában a hármasiker-születés már-már elvárásnak számít. Amint Elekes Barna elmondta, az utóbbi négy évben mindig volt egy-egy ilyen esemény. Azonban, hogy három anyajuha is hármasikreket hoz világra, ráadásul egyszerre, az még nekik is újdonság. Sőt, hozzátette, érdeklődött több hazai és angliai tenyésztőnél is, ők sem hallottak még ilyenről.
Suffolk angliai-ír vérvonalú, törzskönyvezett állatokról van szó.
Fotó: Gergely Imre
Ezeket továbbtenyésztésre fogják megvásárolni más gazdák. Igazából még meg sem születtek, de már megvan, hogy hová kerülnek. Már tíz bárányra van vásárló-jelentkező, mondta el Elekes Barna. Akik értenek hozzá, tudják, hogy mire számíthatnak. Az innen származó kosokat, ha bármilyen más fajú anyajuhokkal keresztezik, az így születő bárány legalább 5 kilóval nagyobb lesz húsvétra.
Elekesék 12 éve foglalkoznak ezeknek a tenyésztésével, szándékosan a minél nagyobb szaporulat elérése a cél. Sikeres, és ezt nem csak a mostani 9 bárány bizonyítja, az elmúlt évben 15 juhnak 31 báránya lett. Tavaly sem kellett hirdetnie az eladásra kínált bárányokat, házhoz jöttek a vásárlók.
Fotó: Gergely Imre
Az első példányok származása ugyan angliai, de Németországból vásárolta a fiatal tekerőpataki gazda, a Fekete-erdőből. Éppen azért, hogy olyan juhai legyenek, amelyek már alkalmazkodtak a hegyi legeltetési körülményekhez.
Az állományjavítás továbbra is fontos szempont. Nemrégiben egy új, fiatal, 10 hónapos kosbárányt vásárolt. Ezzel fogja lecserélni az apaállatot, amitől a jelenlegi hármasikrek származnak. Közben pedig várja a szaporulatnövekedést. Ottjártunkkor bármelyik pillanatban várható volt egy negyedik anyajuh ellése.
Két személyautó ütközött össze Dédán csütörtök este, ketten meg is sérültek az ütközés során. Egyikük sürgősebb ellátást igénylő sérüléseket szenvedett.
Személyi sérülés nélkül, de jelentős közlekedési fennakadással járt a Bákó megyei Csobányoson történt hídbaleset. Szerdán hajnalban egy nehéz munkagépet szállító járműszerelvény alatt beszakadt a Tatros fölötti vasszerkezetű híd.
Közös fellépésre szólítja a székelyföldi önkormányzatokat október 25-én, a Székely Autonómia Napján a Székely Nemzeti Tanács (SZNT), hangsúlyozva, hogy az idei ünnepnek különös jelentőséget ad „a közös cselekvés gondolata”.
A DIICOT marosvásárhelyi ügyészei azzal gyanúsítják Cristian Pomohaci népdalénekest, hogy online alkalmazásokon keresztül olyan fényképeket és videófelvételeket készített és osztott meg, amelyeken kiskorúakkal folytat szexuális viszonyt.
A munkahelyen bekövetkezett robbanásban megsérült és kórházba szállították csütörtökön a Bumbești-Jiu településen található Sadu Gépgyár (Uzina Mecanică Sadu) egyik munkását – közölte a Gorj megyei Területi Munkaügyi Felügyelőség (ITM).
A Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége (MAKOSZ) a Román Országos Diáktanáccsal közösen tiltakozik az egyenruhák bevezetése ellen. Tiltakozásuk jeléül a diákokat arra kérik, hogy hétfőn, szeptember 28-án öltözzenek feketébe.
A kormány csütörtöki ülésén 142,7 millió lejt különített el 75 színház, opera, filharmónia és egy athénéum finanszírozására. számára 50 településen.
Elbocsátásokat jelentett be a piacvezető román telekommunikációs vállalat, az Orange, azt azonban nem hozta nyilvánosságra, hogy hány munkahelyet kíván megszüntetni – írta a profit.ro gazdasági hírportál.
A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) ügyészei zárlat alá vették Călin Georgescu mogoșoaiai házát abban az ügyben, amelyben a korábbi elnökjelöltet csalással gyanúsítják.
A kormány csütörtöki ülésén elfogadott határozatával jóváhagyta a Brassó–Fogaras autópálya műszaki-gazdasági mutatóit.
szóljon hozzá!