
Fotó: Nagy Zoltán Facebook oldala
Teljes útzárra, illetve forgalomkorlátozásokra kell számítani a következő hetekben több gyergyószentmiklósi közúton. A Gyilkos-tó úton, a Halász, Békény, Dózsa György utcák találkozásainál és a központi sétálóutcában is aszfaltozás kezdődik.
2024. november 08., 13:492024. november 08., 13:49
A Gyilkos-tó úton az év folyamán végzett csatornaépítés során felásott felületeket állítják helyre hétfőtől. Itt több hétig szakaszosan zárják le a forgalom előtt az utat. Elsőként a Salamon Ernő Gimnázium közelében található körforgalomtól a Kórház utcáig lesz útzár, majd amint itt végeznek, haladnak tovább a város kijárata irányába.
A teljes útzárra azért van szükség, mert amellett, hogy hosszában végig felásták a csatornavezetékek lefektetése során, de nagyon sok helyen keresztben is, a bekötések miatt. Amíg a munkálatok zajlanak, a forgalmat elterelik az éppen lezárt útszakaszokról. Az első fázis alatt a forgalom a Kárpátok, Új élet és Kórház utcákon zajlik majd a közlekedés.
Fotó: Nagy Zoltán Facebook oldala
Amint a témában tartott sajtótájékoztatón Nagy Zoltán polgármester és Len Emil alpolgármester közölték, kövezni fogják, járhatóvá teszik a felszegi utcákat mielőtt a forgalmat azokra terelnék. Nagy Zoltán azt is elmondta, hogy
a csatornázási beruházásra idénre előirányzott összeg már elfogyott, de a kivitelezővel közösen találtak megoldást arra, hogy az aszfaltozás mégis megtörténhessen és ne maradjon jelenlegi állapotában az út a télen. A munkálat több hetet vesz majd igénybe, az útlezárások pontos üteméről az önkormányzat Facebook-oldala ad majd tájékoztatást.
A városnapokig a központi Miron Cristea utcában is helyreállítják a közművesítési munkák miatt felásott aszfaltburkolatot. Ezt saját költségvetésből végzik el, és
– közölte a polgármester.
Fotó: Nagy Zoltán Facebook oldala
A Halász, Békény, Dózsa György utcákban már több, mint egy éve félbemaradtak a munkálatok, az utak találkozásánál hiányzik az aszfalt. Hétfőn visszatér a kivitelező és befejezi azt, ami elmaradt, az útburkolati jelzések felfestésével együtt. Itt félsávos útlezárásokra kell majd számítani, esetleg rövidebb ideig várakozni a munkálat miatt.
Erősödött pénteken a román deviza az euróhoz képest, amelynek az értéke a Román Nemzeti Bank középárfolyama szerint 0,37 banival (0,07 százalékkal) 5,2353 lejre csökkent a csütörtöki 5,2390 lejről.
Tavaly a legalább tíz embert foglalkoztató európai uniós vállalkozások közel kétharmada (63,6 százaléka) használt valamilyen közösségi oldalt; Románia a sereghajtók közé tartozik e tekintetben.
Több mint háromszáz éves tölgy terebélyesedik a székelyudvarhelyi szovjet síremlék közelében, amely a város legidősebb élő fájának számít. Szakemberek vizsgálatokat végeznek, majd tervet dolgoznak ki a fa életének meghosszabbítására.
Megnyílt pénteken a forgalom előtt a Transzfogarasi út Piscul Negru és Bilea-vizesés közötti szakasza – jelentette be a brassói regionális útigazgatóság szóvivője, Elekes Róbert. A magashegyi úton 7 és 21 óra között lehet közlekedni.
A bukaresti ügyészség pénteken 60 napra hatósági felügyelet alá helyezte Makaveli néven ismert Alexandru Zidarut.
Az idei első negyedévben 11 876 lakást adtak használatba Romániában, 914-gyel kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) pénteken közzétett adataiból.
A Román Vasúti Személyszállító Vállalat (CFR Călători) péntektől szeptember elejéig közvetlen összeköttetést biztosít a tengerpart és az ország főbb régiói között.
Márciushoz képest áprilisban 95 lejjel (1,6 százalékkal) 5843 lejre csökkent a nettó átlagbér Romániában – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).
A tűzoltók 15 megye 28 településén és Bukarestben is nagy erőkkel dolgozgtak az elmúlt 24 órában, a csütörtöki vihar okozta károk eltakarításán.
Az áprilisi 10,71 százalékról májusban 10,85 százalékra nőtt az éves infláció Romániában – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).
1 hozzászólás