
Képünk illusztráció
Fotó: Pinti Attila
Három közúti baleset is történt a péntek reggeli órákban Maros megyében, három személy könnyebben sérült meg – közli a Maros megyei tűzoltóság sajtóosztálya.
2023. december 29., 09:222023. december 29., 09:22
Először a marosvásárhelyi hivatásos tűzoltóságot riasztották két esetkocsival és egy rohammentő-egységgel, valamint a mentőszolgálatot egy autóval 6 óra 30 perc körül, miután két közúti baleset is történt Náznánfalvánál és Mezőcsávásnál is. Mindkét esetben egy-egy autó volt érintett, amelyek lesodródtak az úttestről. A két sofőr a helyszínen ellátásban részesült és nem igényelték a kórházba szállítást.
Körülbelül egy óra múlva egy gépjármű ütközött villanyoszlopnak Küküllőszéplaknál. Egy nő, az autó vezetője sérüléseket szenvedett, ő a baleset helyszínén egészségügyi ellátásban részesült, azonban a kórházba szállítást elutasította. A mentéshez dicsőszentmártoni hivatásos tűzoltóság egységeit riasztották – összegzik a közleményben.
Nem merült fel olyan szakmai kifogás, amely indokolná az orvosi, fogorvosi és gyógyszerészi szakvizsga megismétlését vagy a dolgozatok újrajavítását – közölte pénteken az egészségügyi minisztérium.
Az idei influenzaszezon első halálos áldozata egy 65 év feletti, krónikus betegségekben szenvedő Kolozs megyei férfi – közölte pénteken honlapján az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP).
A Szociáldemokrata Párt (PSD) pénteken közölte, hogy a parlamenthez benyújtott kormányprogramban valamennyi olyan intézkedés szerepel, amelyet a párt Luca Niculescu kijelölt miniszterelnöktől kért.
Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatásoknak a kifizetései – tájékoztatott a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.
Jelentős késésekre és járattörlésekre figyelmeztet a Wizz Air az olasz légiforgalmi irányítási rendszer meghibásodása miatt. A fennakadás mindegyik olaszországi járatot, még az ott áthaladókat is érintheti.
Október 22-én, 13 órától online ülésezik a Maros Megyei Tanács. A napirenden többek között a költségvetés kiigazítása, a hulladékgazdálkodási díjak módosítása és a megújulóenergia-beruházás szerepel. Az ülést élőben közvetítik a Facebookon.
Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte pénteken a Kovászna megyei ügyészség.
Jóváhagyta csütörtök esti együttes ülésén a képviselőház és a szenátus házbizottsága a parlament imacsoportjának újjáalakítását a 2024–2028-as törvényhozási ciklusra.
Viszonylag korán köszöntött be az idei első hó a hegyvidéki területeken: fehérbe borult a táj Brassópojánán is, ezért a Brassó megyei hegyimentők arra kérik a turistákat, hogy a megszokottnál is körültekintőbben tervezzék meg túráikat.
Egy platinagyűrű kerül kalapács alá jövő héten Bukarestben, amelynek központi gyémántja több mint 9 karátos – közölte pénteken az Artmark nevű aukciós ház.
szóljon hozzá!