Január 20-án, szerdán kerül sor országszerte az informatika próbaérettségire. Hargita megyében ez összesen 38 tanintézményt érint, ugyanis minden szak-, illetve középiskolában lesz próbavizsga – közölte Miklós Csaba, Hargita megyei szaktanfelügyelő.
2010. január 19., 11:382010. január 19., 11:38
2010. január 19., 17:012010. január 19., 17:01
Két rendben vizsgáznak majd a végzős diákok, egy-egy vizsga 90 percet tart majd, az elért eredményt azonban nem jeggyel, hanem különböző minősítésekkel értékelik – tájékoztatott a szaktanfelügyelő. Az informatika próbaérettségi két részből áll, a vizsga első felében a kérdések megválaszolásához az internetet is használhatják a diákok, második felében viszont már a világháló nélkül kell boldogulniuk – mondja Miklós Csaba, hozzáfűzve, a tanulók ismerik a tételszerkezetet, ugyanis korábban már találkoztak kifejezetten erre a célra kidolgozott mintatétellel. A számítógép-kezelési ismereteket ellenőrző próbavizsgán elért eredmény nem számít majd bele az érettségi vizsga végeredményébe, sőt a próbavizsgán való részvétel sem kötelező – magyarázza a szaktanfelügyelő. A próba lényegében azt a célt szolgálja, hogy a végzősök felmérjék tudásukat, és kipróbálják, miként működik a rendszer.
Nicușor Dan kijelentette, hogy vasárnap a Nyugathoz tartozó Romániára és egy feddhetetlen jelöltre szavazott a bukaresti időközi főpolgármester-választáson.
Vasárnap Bukarestben főpolgármestert, Buzău megyében megyei tanácselnököt, a Dâmbovița megyei Găești városában, valamint kilenc megye 11 községében polgármestert választanak.
A Moldovai Köztársaság „megelőző jellegű, néhány órás” energetikai segítséget kért Romániától, miután péntek este és szombat reggel Oroszország támadást indított Ukrajna energetikai rendszere ellen.
Legutóbbi ülésén a kormány jóváhagyta 303 állás meghirdetését az uniós helyreállítási forrásokból épített bölcsődéknél – tájékoztatott szombaton az oktatási minisztérium.
Az idei első félévben 2472 személy szenvedett munkabalesetet Romániában, 17 százalékkal kevesebb, mint 2024 azonos időszakában; az áldozatok közül 32-en vesztették életüket, 59 százalékkal kevesebben, mint az előző év első hat hónapjában.
Szándékosan nekihajtott egy másik autónak, ezáltal egy 21 éves fiatalember, valamint annak egyéves és négyhónapos lánya életét oltotta ki az a 38 éves Ialomița megyei férfi, akit Nagy-Britanniában azonosítottak és vettek őrizetbe a hatóságok.
A december első hetében végzett ellenőrzéseik során összesen 4,3 millió lejre bírságoltak és 13 gazdasági szereplő tevékenységét függesztették fel az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC) felügyelői.
A Richter-skála szerint 3,5-ös erősségű földrengés történt szombaton 9 óra 25 perckor Vrancea megyében – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
Idén is tíz kategóriában vehették át a Prima és Prima Primissima Díjakat a magyar szellemi élet, a művészet, a tudomány és a sport jeles képviselői a Müpában megtartott pénteki gálaesten. A díjazottak között találjuk Visky András írót, drámaírót is.
Daniel David oktatási miniszter pénteken aláírta az iskolai házi feladatok szabályozását módosító rendeletet.
szóljon hozzá!