Hirdetés
Hirdetés

Harminchárom éve esett el Müller László

A hősi halott sírjánál katonai tiszteletadással emlékeztek •  Fotó: Veres Nándor

A hősi halott sírjánál katonai tiszteletadással emlékeztek

Fotó: Veres Nándor

Katonai tiszteletadással emlékeztek csütörtökön Csíkszeredában, a Szentlélek utcai temetőben a város hősi halottjára, Müller Lászlóra, aki az 1989-es események idején sorkatonaként vesztette életét.

Kovács Attila

2022. december 22., 11:442022. december 22., 11:44

Müller László síremlékénél az erdőalji hegyivadász dandár katonái álltak díszőrséget, és bevezetőként az egység katonazenekara játszotta el a román himnuszt. Mint minden évben, családtagok, rokonok és hivatalosságok jöttek el leróni kegyeletüket, elhelyezni a megemlékezés koszorúit. Jelen volt Petres Sándor Hargita megyei prefektus és Korodi Attila polgármester is. A sírnál mondott imájában Darvas Kozma József római katolikus címzetes esperes, a Szent Kereszt templom plébánosa az alkalomból az idegen földben nyugvó hősi halottakra is emlékezett, akiknek sírjaira az emlékezet virágait sem lehet elhelyezni.

Idézet
Müller László hősi halottunk sírjánál állunk, imádkozunk a mai alkalommal, akinek élete, vére, áldozata volt érettünk és helyettünk

– mondta Darvas-Kozma József. Ortodox egyházi szertartást is tartottak, majd Korodi Attila polgármester idézte fel a hősi halott emlékét és példáját. Emlékeztetett, Müller László emlékét és nevét utca őrzi, minden évben megemlékeznek haláláról, de ez nem elég.

Idézet
A halála talán soha nem nyerhet értelmet, de közösségként kötelesek vagyunk az emlékét tisztelni, és ezt úgy tudjuk megtenni, ha mindennapjaink ezt tükrözik. Nem volt hiábavaló az 1989-es forradalom, nem volt hiábavaló az akkor hullott vér. Nap mint nap élnünk kell azokkal a jogokkal és lehetőségekkel, amelyeknek kiharcolása abban a decemberben elkezdődött

– hívta fel a figyelmet. Hozzátette, ezt az itthon maradással, egymás tiszteletével lehet megtenni, szem előtt tartva, hogy ne egymás ellen, hanem egymásért dolgozzunk. Mint mondta „mi, csíkszeredaiak, egy közösség vagyunk, mely tisztában van értékeivel, gyökereivel, jogaival, büszke a hagyományaira, de nyitott az újdonságra, amely tudja, hogy honnan jön, és hová tart, és ezért folyamatosan dolgozik”.

Hirdetés

Tizennyolc évesen halt meg

Az 1971-ben született Müller Antal László Csíkszeredában végezte általános és középiskolai tanulmányait. Tizennyolc évesen, 1989 őszén vonult be sorkatonai szolgálatra, karácsony előtt, december 22-ről 23-ra virradó éjszaka Brassóban érte a gyilkos golyó. Halála után alhadnaggyá léptették elő, a forradalom hősi halottjának nyilvánították, az utca, ahol lakott, az ő nevét viseli, halálának évfordulóján minden évben megemlékezést tartanak.

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 27., hétfő

Mennyivel kell száguldani, hogy egy bruttó minimálbérnyi összegre büntessenek?

Településen belül száguldott 170 km/órával egy sofőr, amikor a rendőrök bemérték.

Mennyivel kell száguldani, hogy egy bruttó minimálbérnyi összegre büntessenek?
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

„Nincs visszaút” – jövő héten megbukik a kormány Kelemen Hunor szerint

Kelemen Hunor RMDSZ-elnök hétfőn azt nyilatkozta, hogy jövő héten várhatóan megbukik a jelenlegi kormány, ami nem jó az országnak.

„Nincs visszaút” – jövő héten megbukik a kormány Kelemen Hunor szerint
2026. április 27., hétfő

Ismert nevek hiányoznak a Fidesz parlamenti frakciójából

Megalakult az új Fidesz-frakció, amelynek névsorát hétfőn Gulyás Gergely frakcióvezető a képviselőcsoport zárt ülése után a Facebook-on tette közzé. Orbán Viktorhoz és Semjén Zsolthoz hasonlóan nem lesz képviselő Kövér László és Rogán Antal sem.

Ismert nevek hiányoznak a Fidesz parlamenti frakciójából
2026. április 27., hétfő

Grindeanu: az AUR-ral való együttműködés csak a kormány megbuktatására korlátozódik

Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnök hétfőn lemondásra szólította fel a párt javaslatára kinevezett államtitkárokat és prefektusokat.

Grindeanu: az AUR-ral való együttműködés csak a kormány megbuktatására korlátozódik
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Ismét elhalasztották Borbolyék fellebbezésének tárgyalását

Egyelőre nem történt érdemi előrelépés azoknak a fellebbezéseknek az ügyében, amelyeket a Borboly Csaba és tizenkét másik ember elleni büntetőper vádlottjai nyújtottak be az elsőfokú ítélet kihirdetése után.

Ismét elhalasztották Borbolyék fellebbezésének tárgyalását
2026. április 27., hétfő

Kötéltánc a számok között: 63 millió lej hiányzik Hargita Megye Tanácsa idei költségvetésében

Hiányzik 63 millió lej Hargita Megye Tanácsának 2026-os költségvetéséből, ezért a megyei önkormányzat több területen is visszafogta a kiadásokat, miközben a fejlesztésekről sem mond le. A képviselő-testület kedden dönt a 880 millió lejes büdzséről.

Kötéltánc a számok között: 63 millió lej hiányzik Hargita Megye Tanácsa idei költségvetésében
2026. április 27., hétfő

Szakértő: magas maradhat a földgáz ára, nehéz télnek nézhetünk elébe

Továbbra is kiszámíthatatlan a helyzet a nemzetközi energiapiacon, és a közel-keleti válság, valamint a katari termelési kapacitások egy részének kiesése miatt a földgáz ára tartósan magas maradhat.

Szakértő: magas maradhat a földgáz ára, nehéz télnek nézhetünk elébe
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Változékony időjárásra kell számítani majális idején

Változékony marad az időjárás a következő két hétben: többfelé hűvös éjszakák várhatók, miközben egyes térségekben napközben a hőmérséklet eléri a 22–23 Celsius-fokot is. Április végén és május elején gyenge csapadékra is számítani lehet.

Változékony időjárásra kell számítani majális idején
2026. április 27., hétfő

Hetvenkét településen okozott károkat a viharos szél

Tizennyolc megye 72 településén és a fővárosban okozott károkat az elmúlt 24 órában a viharos szél, a legsúlyosabb incidens Vaslui megyében, Huși városban történt, ahol egy épületről lesodort tetőszerkezet rázuhant egy férfira, aki életét vesztette.

Hetvenkét településen okozott károkat a viharos szél
2026. április 27., hétfő

Cseke Attila: Az RMDSZ nem szavazza meg a Bolojan-kormány elleni bizalmatlansági indítványt

Cseke Attila fejlesztési miniszter hétfőn azt nyilatkozta, hogy az RMDSZ nem szavazza meg a Bolojan-kormány elleni bizalmatlansági indítványt.

Cseke Attila: Az RMDSZ nem szavazza meg a Bolojan-kormány elleni bizalmatlansági indítványt
Hirdetés