
A romániai sertéstenyésztők szerint lehetséges, hogy Németországból Romániába is szállítottak rákkeltő anyaggal, dioxinnal fertőzött húst, ezért kérik, tiltsák be az importot az említett országból. Hargita megyében az illetékes szakhatóság vizsgálatai szerint nincs fertőzött hústermék.
2011. január 25., 14:432011. január 25., 14:43
2011. január 25., 19:562011. január 25., 19:56
Egy sajtóértekezleten Gheorghe Caruz, a Romániai Disznóhúsenyésztők elnöke azt nyilatkozta: „az a gyanúm, hogy ha eddig nem érkezett Németországból fertőzött hús, ezután még érkezhet”. Ezért azt ajánlja mindenkinek, hogy kizárólag romániai disznóhúst fogyasszanak, mert az importált áru dioxinnal fertőzött lehet.
Caruz elmondta: az elmúlt három hétben 1,5 euróval olcsóbb lett a disznóhús ára, 1,12 euróra csökkent, melynek oka, hogy a németországi tenyésztők levitték az árat akkor, amikor kijelentették, hogy dioxinnal fertőzött húst találtak. Nagyon nehéz minden behozott szállítmányt ellenőrizni, mert egy dioxinvizsgálat 400 lejbe kerül. Az elnök hozzátette: tavaly Németország fedte le a romániai import 33 százalékát.
Ugyanakkor a Romániai Mezőgazdasági Termelők Országos Szövetsége azt kérte pénteken Valeriu Tabără mezőgazdasági minisztertől, javasoljon óvintézkedéseket a kormánynak, amelyekkel megvédhetik a romániai tenyésztőket a németországi dömpingáraktól.
A Hargita Megyei Fogyasztóvédelmi Felügyelőség jelenleg nem tud arról, hogy az országba behoztak volna dioxinnal fertőzött hússzállítmányt. Amennyiben a Fogyasztóvédelmi Országos Szakhatósághoz érkezik ilyen jellegű információ, azonnal értesítik a megyei felügyelőségeket is – mondta érdeklődésünkre Kolcsár Béla, a Hargita megyei felügyelőség ügyvezető igazgatója. Hozzáfűzte: ha esetleg valakinek egy import hústermék vásárlása során gyanúja támad, hogy dioxinnal fertőzött az áru, és bejelentést tesz a hivatalban, akkor kivizsgálják az ügyet.
A Hargita Megyei Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Igazgatóság aligazgatója, dr. Püsök László az üggyel kapcsolatban elmondta: az igazgatóság szakemberei végeztek vizsgálatokat, és kijelenthető, hogy Hargita megyében nincs, és nem is került ide dioxinnal fertőzött hústermék.
Gyergyószentmiklós viseli Magyarország külhoni ifjúsági fővárosa címet idén, amelyet Cegléd testvérvárossal párban nyert el. A kitüntetéssel járó 100 millió forintos támogatás konkrét fejlesztéseket hoz: például ifjúsági központ épül.
Súlyos tűzesethez riasztották a tűzoltókat: Salamáson lángra kapott a helyi rendőrőrs épülete. A tűz az épület tetőszerkezetét és a manzárdot érinti, mintegy 200 négyzetméteres felületen.
Egy lángoló mezőgazdasági épülethez riasztották szerdán reggel a tűzoltókat Gyergyóremetére: egy nagyméretű istálló gyulladt ki egy farmon. Szerencsére sem emberi sérülés nem történt, sem állatokban nem esett kár.
A lakosság kisebb arányban volt jó adófizető, a cégeknél viszont jelentős adósságcsökkenés történt 2025-ben Gyergyószentmiklóson. A 2026-os évre vonatkozó helyi adók és illetékek befizetése január 15-től lehetséges a városban.
Turisztikai Desztináció Menedzsment alapításával tenné ismertebbé, vonzóbbá a városi és gyilkostói vendéglátóhelyeket, valamint a turisztikai kínálatot Gyergyószentmiklós. Az új évtől bevezetett idegenforgalmi illeték teremti meg ehhez az alapot.
Teljesen lezárták a forgalmat a 12C jelzésű országút Gyergyószentmiklós és Gyilkostó közötti szakaszán szombat reggel, miután az erős havazás miatt az úttestre dőlt egy fa.
Császármetszéssel segítették a világra az év első újszülöttjét a gyergyószentmiklósi kórházban. A kisfiú és édesanyja is egészségesek.
Ma, amikor a különféle alkalmazások akár percnyi pontossággal jelzik előre az esőt, vagy azt, hogy mikor süt ki a nap, a népi időjóslás több ezer éves következtetései már nem létfontosságúak, de egy könyv segít abban, hogy mégse menjenek feledésbe.
Idén is a főtéren, a központi parkban rendezik meg Gyergyószentmiklóson a szabadtéri szilveszteri ünnepséget. A szervezők közös óévbúcsúztatóra és újévköszöntésre várják a helyieket és az ide látogatókat koncerttel és éjféli tűzijátékkal.
Tragédiával végződött egy lakástűz hétfő reggel Marosfőn: az égő házban egy 92 éves férfi holttestét találták meg a tűzoltók.
szóljon hozzá!