
Képünk illusztráció
Fotó: 123RF
Országszerte 224 település kap támogatást az Európai Uniótól arra, hogy közterületeken ingyenes wifit biztosítsanak. Az idén májusban meghirdetett pályázat eredményeit a napokban hirdették ki. Hargita megyében nyolc, Maros megyében hét önkormányzat kap 15 ezer eurót erre a célra.
2018. december 11., 15:152018. december 11., 15:15
Romániában tízezernél több település csatlakozott a WiFi4EU portálon meghirdetett pályázathoz és kért értékjegyet, hogy közterületein ingyenes wifit biztosítson. Az önkormányzatok márciusban regisztrálhattak, májusban nyújthatták be pályázataikat.
A pályázat értelmében az Európai Unió 15 ezer eurós értékjegyet ad a településeknek, hogy a közösségi élet színterein – könyvtárakban, múzeumokban, parkokban, köztereken – internetkapcsolatot tudjanak kiépíteni. A pályázatban megnevezték a cégeket, amelyek elvégezhetik a munkálatokat, és ezek egyenesen az európai hatóságokhoz fordulva juthatnak hozzá a jegyek ellenértékéhez. A településeknek vállalniuk kellett, hogy legalább három évig fedezik a wifirendszerek működtetésével járó költségeket.
A múlt pénteken közzétett eredmények szerint országszerte 224 település pályázott sikeresen.
Hargita megyében Csíkszentmihály, Korond, Csíkszentsimon, Oklánd, Csíkmadaras, Ditró, Gyergyóremete és Balánbánya kap értékjegyet;
Maros megyében Nyárádgálfalva, Dicsőszentmárton, Marosludas, Szováta, Nyárádszereda, Ákosfalva és Marosszentanna részesül a támogatásban.
Azoknak, akik lemaradtak az első kiírásról, nem kell elkeseredniük, ugyanis a WiFi4EU-program a 2017 és 2019 közötti időszakban 120 millió eurós költségvetésből gazdálkodhat. A következő két évben további négy pályázati felhívást fognak meghirdetni a kezdeményezés keretében.
Életének 86-ik évében elhunyt Nagy Antal csíkszeredai pedagógus, a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium egykori matematika- és fizikatanára.
Benyújtották az Országgyűlésnek a közmédia átalakítására vonatkozó törvényjavaslatot pénteken, a javaslat teljesen átszervezné a közmédia intézményrendszerét.
Ismét 9 lej alá csökkent a standard benzin literenkénti ára a romániai töltőállomásokon, miután az elmúlt napokban mindegyik kúthálózat jelentősen mérsékelte árait. Gázolajat továbbra is 9 lej fölötti áron tankolhatunk.
Négy férfinél tartottak házkutatást a Kovászna megyei rendőrök Maros és Beszterce-Naszód megyében: az illetőket azzal gyanúsítják, hogy ellopták egy 84 éves sepsiszentgyörgyi nő 14 ezer eurós megtakarítását.
A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) nem szavaz bizalmat a parlamentben Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök kormányának – közölte Dominic Fritz pártelnök az alakulat Politikai Bizottságának pénteki ülése után.
Kétszer is behatolt egy buşteni-i házba egy anyamedve bocsaival pénteken, míg végül kilőtték a délután folyamán. A három bocs közül az egyik halálosan megsérült, a másik kettő pedig az erdőbe menekült.
Százmillió lej értékű projekt zárult le Hargita megyében, amelynek keretében 83 oktatási intézmény több mint 220 egységének mintegy 1500 tanterme és oktatási tere gazdagodott korszerű felszerelésekkel.
Lemondott tisztségéről Elena Micicoi Temes megyei prefektus, miután péntek reggel házkutatást tartott a lakásán az Európai Ügyészség. A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) politikusa a Facebook-oldalán jelentette be a lemondását.
Egy bukaresti villamoson történteknek két színházi ember is szemtanúja volt – ebből aztán monodráma született, most pedig színházi előadás formálódik belőle. A valós történet mögött azonban aktuális társadalmi jelenségre világítanak rá az alkotók.
Támogatásban részesül több Hargita, Maros és Kovászna megyei színház, néptáncegyüttes és kulturális intézmény a kormány döntése nyomán, amely az önkormányzati fenntartású előadó-művészeti intézmények működését segíti.
szóljon hozzá!