
Nemsokára visszavonul Farkas Árpád újságíró, a Háromszék főszerkesztője a lap éléről. Farkas Árpád 17 éven át volt a Kovászna megyei napilap vezetője.
2010. október 04., 13:252010. október 04., 13:25
2010. október 04., 15:302010. október 04., 15:30
Felröppent a hír, miszerint Farkas Árpád lemond a Háromszék főszerkesztéséről, helyét pedig Farcádi Botond jelenlegi főszerkesztő-helyettes veszi át. Megkeresésünkre Farkas Árpád elmondta, jelenleg pihenőszabadságát tölti, de a hír igaz: szeretne visszavonulni a lap éléről. Mindez novembertől esedékes – tette hozzá az újságíró, hiszen elérte a nyugdíjaskort, így már régóta tervezi a lemondást. A lapszerkesztő elmondta, november elején újra nyilatkozik majd, akkor arról is beszél, ki lesz az utódja, hiszen ez nem csak rajta múlik. Jelenlegi helyettese Farcádi Botond újságíró, lehetséges, hogy ő veszi át a főszerkesztői feladatokat.
Farkas Árpád Sepsiszentgyörgy, Háromszék ismert és elismert költője, újságírója; a Nyikó menti Siménfalván születt 1944-ben. Pedagógusi diplomát szerzett, de csupán egyetlen évet dolgozott a vajnafalvi iskolában. Újságíróként a Megyei Tükör napilaphoz került, majd 1972-től a marosvásárhelyi Igaz Szó szerkesztője volt. 1992-ben lapszerkesztőként került a megújuló Háromszékhez, 1993-ban pedig a napilap főszerkesztője lett. Első kötete 1968-ban jelent meg, azóta folyamatosan publikált, de román versfordításai is vannak. Farkas Árpád költői, újságírói munkáját a román és magyar írószövetség egyaránt elismeri, több díjat és kitüntetést is maga mögött tudhat.
Folytatódik az Öt Nyáresti Koncert hatodik évada a Sepsiszentgyörgyi Református Vártemplom udvarán. Vasárnap este Pethő Csaba gitárművész fellépésére várják a közönséget.
Letért az útról kisteherautójával és egy ház kerítésének hajtott egy 43 éves férfi Uzon községben. Az ittasan vezető, korábban közlekedési bűncselekmény miatt már elítélt sofőrt őrizetbe vették, majd 30 napos házi őrizetbe helyezték.
Jogosítvány nélkül vezette gépjárművét az a férfi, akit a háromszéki rendőrök Torján állítottak meg ellenőrzésre. Kiderült, a férfi jogosítványát már korábban, közlekedési bűncselekmények miatt bevonták, ráadásul erősen ittas állapotban ült volán mögé.
Mintegy két hektáron égett a száraz növényzet Dobollón, majd néhány órával később Kézdiszentlélek térségében, Perkőn kigyulladt az aljnövényzet csütörtökön.
Elfogadta a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület az új parkolási szabályzatot, amely egységes rendszerbe foglalja a lakónegyedi és a városközponti fizetéses parkolást. Drágul a parkolás, bővülnek a fizetős övezetek, és indul a Sepsi Parking App.
Őrizetbe vették azt a Kovászna megyei sofőrt, aki szerdán ittasan és gépjárművezetői engedély nélkül vezetett Felsőcsernátonban. Mint kiderült, nem első alkalommal cselekedett így.
Zsarolás, fenyegetés, zaklatás és a magánszféra megsértése miatt vettek őrizetbe egy torjai férfit a Kovászna megyei rendőrség bűnügyi nyomozói.
Már több mint 138 ezer alkalommal béreltek kerékpárt a sepsiszentgyörgyi Sepsi Bike rendszerben. A kezdeti technikai nehézségek után a szolgáltatásnak mára több mint 7 ezer regisztrált és több mint 4300 aktív felhasználója van.
A romániai oktatási rendszer súlyos szerkezeti gondja évek óta változatlan: miközben az elméleti líceumok elszippantják a legjobb képességű diákokat, a szaklíceumok minden nyáron megküzdenek a beiskolázási terv teljesítéséért.
Több mint három hete nem működik az Országos Kataszteri és Ingatlan-nyilvántartási Ügynökség (ANCPI) honlapja, ami sokaknak bosszúságot okozott, de sok plusz kiadást is eredményezett. Ügyvédet kérdeztünk a kialakult helyzetről.