
Újabb külsős forrásra lesz szükség, hogy teljes egészében kiterjesszék a gázhálózatot a falura
Fotó: Pinti Attila
Megkapta a támogatást a szentegyházi önkormányzat, hogy kiterjessze a gázhálózatot Homoródfürdőre, ám a nyertes projektből csak elképzelései felét tudja megvalósítani.
2025. január 26., 17:022025. január 26., 17:02
Az ott lakók és a turisztikai egységek számára is fontos, hogy kiépítsék a gázhálózatot Homoródfürdőn, így a szentegyházi önkormányzat már jó ideje dolgozik a megvalósításon. Miután megállapították, hogy
a hálózat kiterjesztéséhez szükséges nyomvonalakat is meghatározták. Csupán ezt követően készülhetett el a projekt megvalósíthatósági tanulmánya, amellyel pályázhattak az Anghel Saligny-programban.
A homoródfürdői ásványvizek elemzéséről szóló minapi előadáson Lőrincz Csaba, Szentegyháza polgármester közölte, kaptak támogatást a beruházás megvalósítására, jelenleg a kivitelezési tervek készülnek.
A munkálatok elkezdése előtt az építkezési engedélyeket kell még beszerezniük. Arra is kitért, hogy
Az elöljáró korábban rámutatott, fejlesztési egyesületet is alapítottak több más településsel közösen, hogy egyszerűbb legyen pályázni a gázhálózatok kiépítése érdekében, mégis úgy döntöttek, erre külön nyújtják be a támogatás-igénylést. Ennek egyik oka az, hogy Homoródfürdő meglehetősen távol található a társulás többi tagjától.
Tíz éve még gyakori probléma volt, hogy penészes falak közt, rossz raklapokon tárolták az alapanyagokat, de ma ez már nem jellemző – a szakhatóság vezetője szerint folyamatosan javulnak a körülmények a Hargita megyei élelmiszeripari egységekben.
Összesítette a pénzügyminisztérium az Országos Adóhatóság (ANAF) szolgáltatásaival és a Privát Virtuális Tér (SPV – Spațiu Privat Virtual) elnevezésű platformmal kapcsolatban az adófizetők részéről beérkezett visszajelzéseket.
A NATO keleti szárnyának országai közül Romániában történik a legtöbb drónincidens Ukrajna közelsége miatt – jelentette ki keddi sajtótájékoztatóján az ügyvivő külügyminiszter.
Meghibásodás történt az ivóvízhálózaton, a javítási munkálatok ideje alatt szünetelni fog az ivóvíz-szolgáltatás szerdán Gyergyószentmiklós több utcájában 8-16 óra között.
Kedvezően véleményezte kedden a szenátus jogi bizottsága azt a törvénytervezetet, amely bírsággal vagy szabadságvesztéssel bünteti az egészségügyi dolgozókkal szembeni megfélemlítést vagy agressziót.
64 éves korában elhunyt Scherer Péter, az egyik legismertebb magyar színművész – adta hírül Facebook-oldalán az általa is alapított Nézőművészeti Kft. színtársulat.
Egy légtérvédelmi járőrszolgálatot teljesítő román F-16-os vadászgép lelőtt kedden Észtország fölött egy feltételezések szerint Ukrajnából érkezett drónt – számolt be a Reuters jelentése nyomán az Agerpres.
A Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium öt éltanuló és közösségi életben is aktív végzőse hordozhatja a búcsús jelképeket az idei pünkösdi búcsún a hagyományoknak megfelelően.
A Kárpát-medence egész területéről és a diaszpórából is várják az alkotásokat a második alkalommal meghirdetett hímzett ünnepi asztalkendők pályázatára.
A Román Nemzeti Bank (BNR) 3,9 százalékról 5,5 százalékra rontotta a 2026 végére vonatkozó inflációs előrejelzését, 2027 végére pedig 2,9 százalékos inflációval számol – jelentette be kedden Mugur Isărescu.
szóljon hozzá!