
Elpusztult juhok a károsult udvarán. Vasárnapra virradó éjjel garázdálkodott a medve Szentábrahámon
Fotó: Facebook
Tizennégy juhot pusztított el, illetve sebesített meg egy medve vasárnapra virradóan Szentábrahámon. A nagyvad már korábban is garázdálkodott a településen, de az illetékes vadásztársaság akkor nem kapott kilövési engedélyt rá.
2019. április 07., 19:382019. április 07., 19:38
„Csináljanak már valamit, oda vagyunk kerülve, hogy elbújva végig kell nézni, hogy a juh még él, a medve tépi a húsát és eszi! Nem tudunk segíteni sem, mert ha odamegyünk, akkor minket is megöl, és még mi vagyunk a hibásak, hogy miért mentünk oda!” – ezzel a felhívással osztotta meg a medve által megölt, illetve megsebesített juhokról készült fotókat a károsult falustársa a közösségi hálón vasárnap reggel.
A medve vasárnapra virradóan három óra körül ment be a falu szélén álló portára,
– tájékoztatott Fazakas Attila, a területen illetékes Hubertus Vadásztársaság igazgatója. A vadőrök jártak a helyszínen, elmondásuk szerint a tizennégy juhból három maradt életben – fűzte hozzá az igazgató. A kár pontos értékét a juhok piaci ára alapján állapítja meg a kárfelmérést végző bizottság.
Fotó: Facebook
Ez a medve nem először garázdálkodik a faluban, már 2017 őszén is okozott károkat – folytatta Fazakas Attila –, akkor kilövési engedélyt kértek az állatra a környezetvédelmi minisztériumtól, de a szaktárca nem hagyta jóvá a kérelmet. Gyakran azért utasítják el a kérést a minisztériumban, mert a garázdálkodó nagyvad nincs kellőképpen dokumentálva képi anyaggal, de hogyan is lehetne megörökíteni egy éjjel három órakor, váratlanul bekövetkező medvegarázdálkodást – tette fel a kérdést a szakember.
– fogalmazott Fazakas Attila, aki szerint szerencsés esetben is már csak akkor lehet megörökíteni a vadat, miután megtörtént a kár.
Fotó: Facebook
A szakminisztérium egyébként a napokban jóváhagyott egy medvekilövési engedélyt a Hubertus Vadásztársaság számára, ez viszont nem a Szentábrahámon garázdálkodó medvére vonatkozik, hanem egy Újszékely közelében élő példányra. Az ugyancsak károkat okozó egyed kilövésére még március első felében folyamodtak minisztériumi engedélyért, amit végül múlt héten kaptak meg. Nehéz azonban úgy kilőni a vadat, hogy két hetet kell várniuk a jóváhagyásra – Újszékelynél sem bukkant fel az utóbbi időben a medve, pedig figyelik a helyszínt, és a helybéliek is értesítik a vadászokat, ha medvét látnak – magyarázta a fővadász.
A vadásztársaság képviselői nemrég az erdő szélén kifeszített figyelmeztető szalaggal jelölték meg a Kőrispatak határában történt halálos medvetámadás helyszínét. Több alkalommal is jártak az erdőben, és noha már távolabbról, észrevétlenül végezték a megfigyeléseket, Fazakas Attila
Problémaforrásnak tartja ugyanakkor azt, hogy a tavasz beköszöntével a bocsos medve elhagyja a barlang környékét, és elindul távolabbra élelmet keresni. Ezt egyébként általában a medvék által okozott károkkal kapcsolatban is érvényesnek tartja, szerinte az elkövetkezőkben „napirenden lesznek a károk”, főleg miután a szarvasmarhákat, juhokat kiköltöztetik a gazdák a legelőkre.
Fotó: Facebook
Izgalmas időszak előtt áll a videójáték-ipar, aminek a jövőjébe kaphattunk betekintést a nyári bemutató-események révén. Összeállításunkban a legnagyobb bejelentéseket szedtük össze.
A fokozódó elégedetlenségek miatt japánsztrájkot indít az egészségügyben és a szociális ellátórendszerben a Sanitas szakszervezet kedden. Az érdekvédelem főként a véglegesítés előtt álló egységes bértörvény-tervezet módosítását szeretné elérni.
A Hunyad megyei törvényszék elrendelte hétfőn annak a férfinek az előzetes letartóztatását, aki egy pisztollyal rálőtt négy emberre Lupényben. A törvényszék döntése nem jogerős, 48 órán belül megfellebbezhető.
A hét elején az átlagosnál melegebb idő várható, majd átmeneti lehűlés érkezik. A hónap közepétől ismét melegszik az idő, ugyanakkor záporokra és zivatarokra szinte minden nap számítani lehet – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzéséből.
Rendkívüli ülésen fogadta el a gyergyószentmiklósi önkormányzati képviselő-testület azt a határozatot, amellyel a Monturist Kft. közgyűlésének összehívását kezdeményezik, ahol a cégvezető menesztését szeretnék elérni és kineveznék az utódját is.
A népzene, a könnyűzene és a gasztronómia találkozására épül a Folk & Roll Víkend, egy minifesztivál, amelyre július 31. és augusztus 2. között kerül sor Gyergyószentmiklóson. A város nem marad fesztiválhangulat nélkül idén sem.
Összesen 9,76 millió hektár területre nyújtottak be 671.334 egységes agrártámogatási kérelmet a június 5-i határidőig.
Idén májusban 4 679 826 nyugdíjast tartottak nyilván Romániában, 2812-vel kevesebbet, mint az előző hónapban; az átlagnyugdíj 2784 lej volt – derül ki az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) hétfőn közzétett adataiból.
Újabb harminc nappal meghosszabbította a bányakatasztrófa miatti vészhelyzetet Parajdon a helyi vészhelyzeti bizottság.
Eugen Tomac kijelölt kormányfő hétfőn közölte, hogy legkésőbb szerdára véglegesíti miniszterjelöltjeinek listáját, és ismét hangsúlyozta, hogy technokrata kormánynak szeretne bizalmi szavazást kérni a parlamentben.
2 hozzászólás