Halasztottak a Ştefan Guşă-ügyben

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Tovább húzódik a Guşă-szága. Március elsejére halasztotta a bíróság annak az ügynek a tárgyalását, hogy egyáltalán szabad-e, lehet-e szobrot állítani a forradalomkor a temesvári tömegbe lövetést elrendelő főtisztnek.

Gáspár Botond

2010. január 22., 20:162010. január 22., 20:16

2010. január 22., 22:452010. január 22., 22:45

•  Fotó: Boda L. Gergely Galéria

Fotó: Boda L. Gergely

Péntek, január 22-e helyett március elsején lesz az első meghallgatás a bíróságon arra vonatkozóan, hogy törvénybe ütközik-e az a szándék, hogy Ştefan Guşă egykori vezérkari főtisztnek, akit halála mentett meg a börtöntől, és akiről bebizonyosodott, hogy a temesvári lövöldözés mellett az otopeni repülőtéren lelőtt katonák haláláért is felelős, szobrot állítsanak Marosvásárhelyen. A bíró arra hivatkozva halasztotta el az érdemi per tárgyalását – miután január 13-án elutasították Kincses Előd ügyvédnek azt a kérelmét, hogy végleges döntésig függesszék fel a marosvásárhelyi önkormányzati határozat érvényét –, hogy az ügyben csatlakozott Tőkés László kezdeményezéséhez Hamar Alpár Benjámin (fotón táblával) is, akinek annak idején, 1989 decemberében mindkét lábát átlőtték azóta is ismeretlenségbe burkolózó egyének, ezt a kérelmet pedig el kell bírálniuk. A forradalmár decemberben már tiltakozott a koszorúzó hatóságok előtt, hogy vonják vissza a szoborállítási határozatot. Hamar Alpár Benjámin szerint őt is, és több forradalmárt is megfenyegetett a marosvásárhelyi önkormányzat.

Jogi szempontból arról van szó, hogy a forradalmár is ugyanazt kéri, mint a Kincses Előd ügyvéd által képviselt Tőkés László, azaz, hogy érvénytelenítsék a szoborállításra vonatkozó határozatot. Kincses Előd elmondta, a bíróság kifogásolta, hogy nem támasztották alá, milyen kárt szenvedne Tőkés László abban az esetben, ha felállítják a szobrot, és hogy ez csupán erkölcsi lehet. Az ügyvéd már korábban is hangoztatta, amennyiben felállítják a szobrot, és a bíróság végül úgy dönt, hogy tilos Ştefan Guşának a kultuszát eképpen ápolni, akkor le kellene dönteni a műemléket, sőt, a kezdeményező buzăui Ştefan Guşă Alapítványnak kártérítést is kellene fizetni, nem is keveset.

Jövő héten nyújtják be a fellebbezést a január 13-ai, az önkormányzati határozat szüneteltetését elutasító döntés ellen – ezt ugyanis január 22-én postázták, ettől a dátumtól számított 5 nap áll az óvás benyújtására.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 21., csütörtök

Oroszlánok között szerveznek divatbemutatót Marosvásárhelyen

A divat ritkán költözik ilyen rendhagyó helyszínre: a marosvásárhelyi állatkert oroszlánketrecében rendezik meg a hétvégén Hajnal Zsuzsanna divatbemutatóját, amely a látványon túl gondolatébresztő üzenetet is közvetít a fenntarthatóságról.

Oroszlánok között szerveznek divatbemutatót Marosvásárhelyen
2025. augusztus 21., csütörtök

Lezárják a Vársétány egyik felét a hétvégére Marosvásárhelyen

Roma Kulturális Napokat tartanak Marosvásárhelyen a Vársétányon augusztus 22-24. között, ezért a programok ideje alatt forgalomkorlátozásra kell számítani az említett utca egyik felében.

Lezárják a Vársétány egyik felét a hétvégére Marosvásárhelyen
2025. augusztus 21., csütörtök

Négy év után készül a marosvásárhelyi szabadidőközpont látványterve

Kis előrelépés történt a négy éve beharagozott marosvásárhelyi városi park létrehozása kapcsán: az önkormányzat benyújtotta az iratokat a környezetvédelmi engedélyre. A huszonhat hektáros területen jelenleg ember nagyságú a gaz.

Négy év után készül a marosvásárhelyi szabadidőközpont látványterve
2025. augusztus 21., csütörtök

Kigyulladt egy teherautó Segesváron

Két baleset történt Maros megye különböző pontjain csütörtökön reggel, csaknem megegyező időben.

Kigyulladt egy teherautó Segesváron
Kigyulladt egy teherautó Segesváron
2025. augusztus 21., csütörtök

Kigyulladt egy teherautó Segesváron

2025. augusztus 20., szerda

„Itthon finomabb a kenyér” – Marosvásárhelyen is összegyűltek az új kenyér ünnepén

A Szent István-napi új kenyér ünnepén idén is néptánccal, zenével és közös kenyértöréssel erősítette a marosvásárhelyi magyarság a közösséghez tartozás érzését és a hagyomány tiszteletét, bár idén jóval kevesebben tették ezt, mint tavaly.

„Itthon finomabb a kenyér” – Marosvásárhelyen is összegyűltek az új kenyér ünnepén
2025. augusztus 20., szerda

Ünnepi visszarendeződés: újra a főtéren van szerdánként Nyárádszeredában a vásár

Közösségi alkalomhoz hasonló volt a magyar államalapítás ünnepén Nyárádszeredában a heti vásár. Nemcsak azért, mert lehetett találkozni, beszélgetni, nézelődni, hanem azért is, mert több évtized után visszaköltözött a szerdai vásár a főtérre.

Ünnepi visszarendeződés: újra a főtéren van szerdánként Nyárádszeredában a vásár
2025. augusztus 19., kedd

Egymillió lejnyi kárt okoztak a medvék és farkasok

Idén 262 esetben a medvék, hét esetben pedig a farkasok okoztak károkat a Maros megyei településeken. Húsz nagyvadat kilőttek, hetet pedig autók vagy vonatok ütöttek el.

Egymillió lejnyi kárt okoztak a medvék és farkasok
2025. augusztus 19., kedd

Várják a véradókat

Az A, Rh-negatív vércsoporttal rendelkező személyek jelentkezését várják a marosvásárhelyi vérközpontban, de mindenkit szívesen fogadnak.

Várják a véradókat
Várják a véradókat
2025. augusztus 19., kedd

Várják a véradókat

2025. augusztus 16., szombat

Ludasról eltűnt kiskorút keres a rendőrség

Egy 17 éves ludasi fiút keres a Maros megyei rendőrség, aki csütörtökön távozott otthonából, és azóta nem tért haza. Eltűnéséről pénteken értesítették a hatóságokat.

Ludasról eltűnt kiskorút keres a rendőrség
2025. augusztus 15., péntek

Kiírták a közbeszerzést a Kis-Küküllő menti sótalanító berendezések beszerzésére

Kiírták a tendert a három Kis-Küküllő menti sótalanító berendezés beszerzésére azon Maros megyei településeknek, amelyekben ivóvízellátási gondokat okozott a parajdi sóbányában május végén történt szerencsétlenség.

Kiírták a közbeszerzést a Kis-Küküllő menti sótalanító berendezések beszerzésére