
Fotó: Gergely Imre
Pénteken, február 26-án volt a gyászszertartása annak a 22 éves gyergyószentmiklósi főiskolás fiatalembernek, akinek váratlan halála az egész várost megrázta. Azóta azt beszélik a városban, hogy Zbînţu Andrei halálához orvosi mulasztás is hozzájárult. Ezt utóbb vizsgálat is megerősítette.
2010. március 08., 08:372010. március 08., 08:37
2010. március 08., 10:482010. március 08., 10:48
Fotó: Gergely Imre
Fotó: Gergely Imre
Véleménye szerint a halálesetet az sem akadályozta volna meg, ha a beteg bentmarad, mert gyógyíthatatlan légzőszervi betegségben hunyt el. Az édesanya szerint nem igaz, hogy ők döntöttek úgy, hogy hazamennek. Elmondta, nem is próbálta meg senki benntartani a fiát. Otthon már elő volt készítve a fiú pizsamája is a befektetés esetére, de erre nem került sor. Az édesanya ugyanakkor azt is hozzáteszi, elképzelhető, hogy Andreit a kórházban sem tudták volna már megmenteni. Egy viszont biztos, a doktornő nem tett meg mindent a beteg érdekében, felelőtlenül hazaengedte a kórházból.
Fotó: Gergely Imre
Élelem, ivóvíz és megfelelő menedék nélkül tartottak húsz kutyát egy gyergyóújfalvi ingatlan területén. A hatóságok 19 állatot menhelyre szállítottak, az ellenőrzés során pedig öt bírságot is kiszabtak.
A Magyar Tudomány Napja alkalmából kétnapos történészkonferencia kezdődött kedden a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtárban. A közel ötven éve elindított rendezvény idén is neves előadókat, tartalmas előadásokat hoz a közönségnek.
Történészkonferenciát szerveznek a Magyar Tudomány Napja tiszteletére a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtárban november 3–4-én Az önálló magyar nyelvű oktatásért címmel.
Folytatják szombaton a Bucsin-tetőn eltűnt Forró Lajos keresését: a család a hivatalos kutatás lezárása után önkénteseket vár délelőtt 10 órára a Bucsin-tetői sípályához, hogy kisebb csapatokban átvizsgálják a környező területeket.
Hatalmas tűz ütött ki egy lakóháznál Maroshévízen, az 1918. December 1. utcában. A helyszínen hivatásos és önkéntes tűzoltók több órán keresztül küzdöttek a lángokkal péntek hajnalig.
Hivatalosan is befejeződött az eltűnt 88 éves férfi keresésére indított akció. Az utolsó hivatalos keresést október 28-án, szerdán tartották, amelyben rendőrök, csendőrök, tűzoltók, hegyimentők és önkéntesek vettek részt.
Jóváhagyta a gyergyószentmiklósi képviselő-testület a kulturális tevékenységekre pályázó civil szervezetek támogatási listáját. A helyi költségvetésből összesen 237 511 lejt ítéltek oda tizennyolc pályázatra.
Csütörtökön 9 és 15 óra között áramszünetre kell számítani Gyergyóalfalu több utcájában az elektromos hálózaton végzett munkálatok miatt – közölte az Electrica áramszolgáltató.
A Kossuth Lajos utcában zajló munkálatok során keletkezett meghibásodás miatt átmenetileg szünetelhet a távhőszolgáltatás Gyergyószentmiklóson, a Batthyány Ignác-iskola bentlakása és a Robi Konyha környékén.
Már harmadszorra riasztották a tűzszerészeket a Hargita megyei Salamás községhez tartozó Gyergyóhodosra, ahol újabb lőszermaradványokat találtak.
szóljon hozzá!