
A készülő kulturális központ. A nehezén már túl vannak
Fotó: Pinti Attila
Előre nem látható nehézségek miatt nem tudják a határidőig, év végéig felhúzni a 450 négyzetméter alapterületű Márton Áron Kulturális Központot Csíkszeredában. Az építkezésre hosszabbítást kértek, az új tervek szerint május végéig már be is fedik az épületet.
2018. december 06., 12:582018. december 06., 12:58
Noha a nyáron a kivitelező cég vállalta, hogy határidőre, azaz az év végére ,,pirosba” felépíti Csíkszeredában az új Márton Áron Kulturális Központot a Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium kollégiuma melletti területen, ezt a határidőt mégsem tudják tartani ‒ számolt be érdeklődésünkre Darvas-Kozma József címzetes esperes, a Szent Kereszt templom plébánosa. Elmondása szerint
Az új határidő május vége.
A központ elkészítésére egyébként másfél éves munka eredményeként idén júniusban kapta meg az építkezési engedélyt a beruházó Szent Kereszt-plébánia. Még aznap meg is kötötték a szerződést a kivitelezővel, a magyar kormányhoz benyújtott nyertes pályázatuk által kapott 4,6 millió lej felhasználásával pedig hozzá is láttak a beruházáshoz. A kivitelező cég akkor azt vállalta, hogy év végéig felépíti és befedi az épületet, kialakítja a bentlakással való összekötő szárnyat, beszerel minden vakolat alá kerülő vezetéket, például a fűtésrendszert, illetve a villamos vezetékeket. Emellett a külső nyílászárókat helyükre illeszti, a belső vakolást elvégzi, és ahol nem lesz csempézés, ott elteríti a simított padlót is.
Az előzetes tervekkel szemben azonban ennél számottevően kevesebb munkálatot tudtak elvégezni. A plébános kifejtette, a telken lévő régi alap födémét a szakemberek feltörték, újat készítettek helyette, majd megépítették az épület alsó szintjét. Beöntötték a második szint födémét is, ám
Fotó: Pinti Attila
„A nehezén már túl vannak, és a téli időszak után egyből folytatják a munkát, így a tervek szerint az új határidőig, azaz május végéig felépítik pirosba a létesítményt” – részletezte Darvas-Kozma. Hozzátette, a magyar kormánytól kapott 4,6 millió lejt egészében az épület felépítésére fordítják, a teljes befejezéshez azonban egy további hasonló összegre, több mint 4 millió lejre van szükség. Ezt szintén pályázati úton szereznék be.
Az épületről
Az építkezés során egy négyszintes – 450 négyzetméter alapterületű – épület készül, amelyben egyházi intézmények számára irodákat, illetve konferenciatermet, tanári lakásokat alakítanak ki. Továbbá egyházművészeti és Márton Áron néhai püspökkel kapcsolatos kiállítások bemutatására alkalmas felület is helyet kap a létesítményben. A kulturális központot összekötik a Segítő Mária Gimnázium bentlakásával, így az előbbiből elérhető lesz az utóbbi díszterme, és a központ különböző kiállításai, konferenciái is könnyen megközelíthetők lesznek a bentlakók számára.
Egyre több és súlyosabb közúti balesetet jegyeznek az elektromos rollerek kapcsán. Idén Maros megye területén összesen 69 olyan baleset volt, amelyben elektromos roller volt érintett. Pár napja pedig tragikus kimenetelű is történt.
A Bihar megyei törvényszék szerdán elrendelte három, 21 és 25 év közötti fiatalember 30 napos előzetes letartóztatásba helyezését.
Konkrét lépéseket kell tennie Ukrajnának a kárpátaljai magyarság jogainak biztosítása érdekében ahhoz, hogy további uniós csatlakozási klaszterek megnyitását támogassák – mondta a magyar miniszterelnök csütörtökön Pozsonyban, sajtótájékoztatón.
Alapfokon 1 év és nyolc hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte csütörtökön Bukarest második kerületének bírósága a fővárosban futárként dolgozó bangladesi vendégmunkást tavaly nyáron bántalmazó fiatalembert.
A rendőrök elfogtak Konstanca, Dâmbovița, Buzău és Brăila megyében négy román állampolgárt, akiket a dán hatóságok európai elfogatóparancs alapján egy honfitársuk meggyilkolása miatt kerestek.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök csütörtökön cáfolta a sajtóban, forrásokra hivatkozva megjelent híreket, melyek szerint elutasította volna Luca Niculescu miniszterelnöki jelöltségét.
Három személyt kórházba szállítottak csütörtökön délután egy baleset következtében, ami a Maros megyei Mezőbándon történt.
Több légi célpontot észlelt a védelmi minisztérium radarrendszere csütörtök délután a román-ukrán határ közelében.
Vádat emeltek egy 61 éves Kovászna megyei politikus ellen, aki 68 személytől kért pénzt és cserébe választási bizottsági helyeket ígért. A hatósági tájékoztatás nem nevezi meg az említett politikust.
Nincs rendben, hogy Magyarország napi egymillió eurót fizet, hogy megvédje Európa közös határait – jelentette ki Magyar Péter miniszterelnök a visegrádi országok Írország részvételével tartott csúcstalálkozóját követő sajtótájékoztatón Pozsonyban.
2 hozzászólás