
Búzát gyűjtenek, lisztet adományoznak a program keretében
Fotó: Pál Árpád
Rászoruló, nem állami intézetben nevelkedő gyermekeknek segíthetnek azok a Hargita megyei gazdák, akik búzát ajánlanak fel kedden a Magyarok Kenyere Program székelyföldi megvalósulásának keretében.
2017. augusztus 24., 17:002017. augusztus 24., 17:00
A Hargita Megyei Fiatal Gazdák Egyesülete vállalta fel, hogy idéntől Székelyföldön is megszervezi a Magyarországról jól ismert Magyarok Kenyere Programot – tehát
Amint azt már jeleztük, a magyarországi program fő eseménye augusztus 20-án zajlott, de mivel Hargita megyében később kezdődött az aratás, itt a búza összegyűjtését augusztus 29-én tartják meg – jelezte a szervező egyesület.
Tekintettel arra, hogy első alkalommal szervezik itt a gyűjtést, idén nem lesz gyűjtőpont minden településen, csak ott, ahol az egyesület tagjai tevékenykednek – oda várják a szomszédos falvakról is a felajánlásokat. Mint arról a fiatal gazdák egyesületének képviselői beszámoltak, Csíkszéken gyűjtenek Tusnádon, Csíkkozmáson, Csíklázárfalván, Csíkcsicsóban, Madéfalván, Csíkmadarason, Csíkdánfalván, Csíkszenttamáson, Csíksomlyón, Csíktaplocán, Csíkdelnén, Csíkpálfalván, Borzsovában, Csíkszentmiklóson, Szépvízen, Csíkszentmihályon. Továbbá Betfalván, Csekefalván, Újszékelyen, Kobátfalván, Székelykeresztúron, illetve Gyergyóditróban. Még zajlanak az egyeztetések arról, hogy a településeken pontosan hol gyűjtik majd a búzát, de amint leszögezték a helyszíneket, plakátokon, szórólapokon is értesítik a helyieket azokról.
Az így nyert lisztet, illetve a további Magyarországról érkező mennyiséget szeptember 20-án, a Gyermekek Világnapján osztják majd szét a rászorulók között. Az összegyűlt mennyiség függvényében döntik el, hogy milyen szervezeteknek, intézményeknek mekkora adományt biztosítanak –
– ismertették.
Medve jelenléte miatt figyelmeztették Ro-Alert üzenetben a csíkszeredaiakat kedd este.
Súlyos kutyabántalmazási ügyről tájékoztatta a nyilvánosságot közösségi oldalán Forró Béla, a kézdivásárhelyi Benji Állatvédő Egyesület elnöke. Ez az eset mégis egyike a szerencsésebben végződőknek.
A nyolcadikosok 79 százaléka ért el legalább 5-ös átlagot az országos képességfelmérő vizsgákon – tájékoztatott kedden az oktatási minisztérium.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke, George Simion kedden felszólította az államfőt, hogy ezen a héten bízzon meg valakit kormányalakítással, és bejelentette, hogy kezdeményezi Nicușor Dan felfüggesztését.
Újabb vörös jelzésű időjárási riasztást adtak ki kedden délután Maros és Hargita megye több településére. A heves viharok, a nagyméretű jégeső és a felhőszakadások veszélye miatt a hatóságok mindkét megyében RO-Alert riasztást is küldtek.
Nicușor Dan kedden kijelentette, hogy fennáll az előre hozott választások lehetősége, de szerinte ezt a forgatókönyvet el kellene kerülni, mert nem hozna jelentős változást a politikai erőviszonyokban, és fenntartaná a jelenlegi patthelyzetet.
Hatalmas erővel csapott le a szélvihar a Gyergyószárhegy határában álló kapolnára kedden délután. A vihar teljesen megrongálta a szabadtéri létesítményt.
Narancssárga jelzésű viharriasztás volt érvényben kedden délután Maros megyében, ahol az erős szél, a felhőszakadás több helyen is komoly fennakadásokat okozott.
Közönségének alig 9 százaléka középiskolás korú – ezért alapvető cél lesz a jövőben, hogy nyisson a fiatalok felé a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház.
Sepsiszentgyörgyön olyan meleg van, hogy locsolni kell az utcákat. A TEGA köztisztasági vállalat naponta száz köbméter vizet használ fel a megyeszékhely hűtésére.
szóljon hozzá!