Hirdetés
Hirdetés

Ha lenne egy védett ház Udvarhelyen is

Lukácsi Katalin ismerteti az áldozatok jogi lehetőségeit •  Fotó: Dávid Anna Júlia

Lukácsi Katalin ismerteti az áldozatok jogi lehetőségeit

Fotó: Dávid Anna Júlia

Mit tehet a családon belüli erőszak elszenvedője, milyen eszközök állnak rendelkezésére, ha menekülni akar, milyen jogi lehetőségei vannak, hová fordulhat segítéségért, és mire lenne szükségük a segítségnyújtóknak – egyebek közt ezekről is szó volt a székelyudvarhelyi Pro Femina Egyesület által szervezett előadáson, amelynek a tervek szerint lesz folytatása. A célközönség pedig elsősorban a veszélyeztetett helyzetben lévő emberek és segítőik.

Dávid Anna Júlia

2017. november 05., 17:442017. november 05., 17:44

2017. november 05., 17:452017. november 05., 17:45

Az előadások interaktívak, így bárki feltehet kérdéseket a témában, elmondhatja véleményét. Ilyen volt az első is, amelyet pénteken tartottak a székelyudvarhelyi városháza előadótermében. Az egyesület céljai között a tájékoztatás mellett az is szerepel, hogy támogatást szerezzenek úgynevezett védett ház, központ kialakítására, hosszú távú fenntartására. A szakemberek azt tapasztalják, hogy környékünkön

sok nő azért nem tud továbblépni vagy azért visszakozik, mert egyszerűen nincs hová mennie.

Hirdetés

Eddig minden olyan esetben, amikor segítséget kért valaki a szervezettől, találtak megoldást. A családon belüli erőszakkal kapcsolatos tévhitek sok esetben akadályozzák az áldozatokat a segítségkérésben, illetve az ismerősök és intézmények beavatkozását is gátolják. Az előadások célja, hogy

az érintettek időben felismerjék a figyelmeztető jeleket, tisztában legyenek a megelőzés, beavatkozás, jogvédelem és gyógyulás lehetőségeivel

– mondta el az esemény megnyitóján Bihari Márta, az egyesület vezetője. A védelmet nyújtó központ létrehozása mellett nagyon szeretnének iskolákba is elmenni, tájékoztatni a gyermekeket.

Öt év alatt egy sikertörténet

Bakó Csilla felügyelő pszichológus, a csíkszeredai sürgősségi központ munkatársa beszélt arról, milyen nehéz helyzetben vannak a segíteni akarók, mert amíg a bántalmazott nem akarja, hogy segítsék, meg van kötve a kezük. Elmondta, nagyon sok típusa lehet az erőszaknak, lényegében minden ide sorolható, ami nem engedi, hogy egy egyén önmaga lehessen családon belül. Természetesen a szakirodalom igyekszik leszűkíteni ezt hét típusra, amelynek manapság a gazdasági zsarolás a legnépszerűbb formája, de a testi sértés sem ritka – tette hozzá. Az is kiderült, hogy a családon belüli erőszakot elszenvedők 95 százaléka nő. Ezeknek

az eseteknek több mint fele nagyon súlyos testi sértésig elmenő bántalmazás, s noha fizikai nyomai leginkább a nőkön vannak, a gyermekek a legsúlyosabb áldozatai.

Öt éve dolgozik bántalmazott nőkkel, és csupán egyetlen olyan esetről tud beszámolni, aminek sikertörténet lett vége.

Ha törvényszékre kerül az ügy

Lukácsi Katalin székelyudvarhelyi ügyvéd összefoglalta, hogy a törvény szerint mi számít családon belüli erőszaknak, hosszan taglalta a távoltartási rendelet működését, konkrét példákkal támasztotta alá az előnyöket és veszélyeket, ugyanakkor számos kérdést is megválaszolt az eljárási lehetőségekről. Megtudtuk, hogy

a helyi bíróság különösen körültekintő az ilyen ügyeket illetően, sokkal inkább figyelembe veszi a körülményeket, míg máshol sok esetben csak a papírok számítanak.

2014 óta tárgyalnak ilyen jellegű ügyeket a székelyudvarhelyi bíróságon, azóta mindössze 24 ügyiratot adtak le. Csíkszeredában 2012 óta 53-at, Gyergyószentmiklóson 19-et, Sepsiszentgyörgyön 61-et, míg Marosvásárhelyen, ahol működik bántalmazottakat befogadó központ, 217 esetet regisztráltak. Lukácsi Katalin felhívta a figyelmet: a városonként eltérő szám nem jelent feltétlenül kevesebb esetet, csupán azt, hogy sok erőszak családon belül marad, nem kerül a hatóság elé. Ezt az egyesület munkatársai is megerősítették.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 04., szerda

Bolojan lehetővé tenné, hogy az önkormányzatok a minimális szintre csökkentsék a helyi adókat

Ilie Bolojan szerint lehetővé kell tenni az önkormányzatok számára, hogy a költségvetésük elfogadása előtt visszatérjenek a helyi adók és illetékek törvényben meghatározott minimális szintjéhez.

Bolojan lehetővé tenné, hogy az önkormányzatok a minimális szintre csökkentsék a helyi adókat
Hirdetés
2026. február 04., szerda

Halasztás: még egy évig szabályozott áron kapja a gázat a lakosság

Ilie Bolojan szerdán este bejelentette, hogy 2026. április 1-je és 2027. március vége között a lakossági fogyasztók szabályozott áron, a vállalatok és intézmények pedig piaci áron jutnak földgázhoz.

Halasztás: még egy évig szabályozott áron kapja a gázat a lakosság
2026. február 04., szerda

Bolojan: lezárul a megszorítások időszaka, jöhetnek a gazdaságélénkítő lépések

Ilie Bolojan miniszterelnök szerdán este bejelentette, hogy a 2026-os költségvetésről szóló egyeztetések várhatóan a jövő héten lezárulnak, így a tervezetet február 20-a körül terjesztik a parlament elé.

Bolojan: lezárul a megszorítások időszaka, jöhetnek a gazdaságélénkítő lépések
2026. február 04., szerda

Adóemelés felülvizsgálata: máris támogatóra lelt az RMDSZ javaslata

A Szociáldemokrata Párt (PSD) szenátora, Robert Cazanciuc támogatja az RMDSZ-nek azt a javaslatát, hogy a kormány vizsgálja felül a helyi adók és illetékek emeléséről szóló döntését.

Adóemelés felülvizsgálata: máris támogatóra lelt az RMDSZ javaslata
Hirdetés
2026. február 04., szerda

Bőkezű végkielégítéssel ösztönözi önkéntes távozásra dolgozóit a Dacia

Csökkenti a termelést az Automobile Dacia SA, emiatt 900 dolgozótól válna meg.

Bőkezű végkielégítéssel ösztönözi önkéntes távozásra dolgozóit a Dacia
2026. február 04., szerda

A rendőrség is vizsgálódik a szilágycsehi templomtorony leomlásának ügyében

Gondatlanságból elkövetett rongálás, valamint a munkavédelmi és munkahelyi egészségvédelmi előírások megszegésének gyanújával büntetőeljárást indított szerdán a Szilágy megyei rendőrség a szilágycsehi templomtorony leomlásának ügyében.

A rendőrség is vizsgálódik a szilágycsehi templomtorony leomlásának ügyében
2026. február 04., szerda

Megérkeztek a csónakok a sepsiszentgyörgyi befagyott tóhoz

Noha a vízfelületet még jég borítja, a háttérben már minden adott a tavaszi szezonnyitáshoz a sepsiszentgyörgyi városi szabadidős létesítménynél. A fenntartó Rekreatív Rt. beszerezte az állomási tóra szánt csónakokat és vízibicikliket.

Megérkeztek a csónakok a sepsiszentgyörgyi befagyott tóhoz
Hirdetés
2026. február 04., szerda

Rügyezik a tanügyben a tiltakozás, tavaszra kibontakozhat az általános sztrájk

Az oktatási szakszervezetek tagjai szerdán a kormány székhelye előtt tüntettek, mivel elégedetlenek a kormány által elfogadott intézkedésekkel.

Rügyezik a tanügyben a tiltakozás, tavaszra kibontakozhat az általános sztrájk
2026. február 04., szerda

Drónfelvételt is közzétettek a leomlott szilágycsehi templomtoronyról

A szilágycsehi református templom összeomlásának okait kivizsgáló válságstáb alakult a művelődésügyi minisztériumnál szerdán – közölte a tárca.

Drónfelvételt is közzétettek a leomlott szilágycsehi templomtoronyról
2026. február 04., szerda

Új rockopera Wégidők címmel

Mi történik, amikor a szabadság ígérete kiüresedik? Hol van az élet kapuja a végidők zajában?

Új rockopera Wégidők címmel
Új rockopera Wégidők címmel
2026. február 04., szerda

Új rockopera Wégidők címmel

Hirdetés