
Fotó: Pinti Attila
Megváltozott munkaprogram szerint dolgoznak hétfőtől a Hargita Megyei Gépjárművezetői Engedélyeket Kibocsátó és Járműbejegyzési Közszolgálatnál, az intézmény közleményben számolt be a változásokról.
2018. október 14., 21:462018. október 14., 21:46
2018. október 15., 09:342018. október 15., 09:34
Mint írják, a jogosítvány megszerzésének céljából ezentúl
Akiknek utóbbin nem sikerül átmenőt szerezniük, hétfőn, szerdán és pénteken 9 és 15 óra között, illetve kedden és csütörtökön 9-10 és 13-15 óra között kérhetnek újabb időpontot.
Az ideiglenes rendszámok hétfőtől csütörtökig 8 és 10.30, illetve 14 és 16 óra között, péntekenként pedig 8 és 14 óra között igényelhetők.
A járműbejegyzésre, átírásra vagy az elvesztett, megrongálódott számtáblák cseréjére vonatkozó kéréseket, illetve az ehhez szükséges dokumentumokat hétfőtől csütörtökig 8 és 16 óra között, valamint pénteken 8 és 14 óra között fogadják. A kért iratok vagy számtáblák kibocsátását hétfőtől csütörtökig 16 és 18 óra között, valamint pénteken 14 és 16 óra között végzik.
Tisztában voltam azzal, hogy egy szürreális filmre vettem jegyet, amikor úgy döntöttem, hogy megnézem az A24 új horrorfilmjét, a Hátsó szobákat.
Vasárnap nyújtja be a parlamentnek Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök a szakértői kormány névsorát és programját. A tervek szerint a kabinet 18 tagból állna: 15 miniszter és három miniszterelnök-helyettes kapna helyet benne.
Országszerte 59 személyt őrizetbe vettek, 96-ot hatósági felügyelet alá, nyolcat pedig előzetes letartóztatásba helyeztek június 8. és 12. között az úgynevezett Jupiter művelet keretében.
Újraválasztották Orbán Viktort a Fidesz elnökének, a párt szombaton Budapesten megtartott 32. tisztújító kongresszusán. A küldöttek titkos szavazáson 737 érvényes voksból 729-cel erősítették meg tisztségében az egyetlen jelöltként induló pártelnököt.
A Fidesz szombati tisztújító kongresszusán Orbán Viktor elismerte, hogy a választási vereségért őt terheli a felelősség, ugyanakkor bírálta az új kormány politikáját, és arról beszélt, hogy az ország politikai és gazdasági káosz felé tart.
A bányászjárás áldozatai előtt tisztelgett szombaton Nicușor Dan államfő Bukarestben. Az elnök szerint az 1990-es események a román demokrácia egyik legsötétebb fejezetét jelentik.
Június 13-tól életbe léptek a közösségi együttélési normák megsértéséről szóló törvény módosításai, amelyek szigorúbb fellépést tesznek lehetővé a szomszédokat zavaró magatartásokkal szemben.
Negyvenhárom személyt evakuált a katasztrófavédelem szombat reggel egy temesvári négyemeletes tömbházból, miután az egyik földszinti lakásban robbanás történt, amelyet tűz követett.
Életének 86-ik évében elhunyt Nagy Antal csíkszeredai pedagógus, a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium egykori matematika- és fizikatanára.
Benyújtották az Országgyűlésnek a közmédia átalakítására vonatkozó törvényjavaslatot pénteken, a javaslat teljesen átszervezné a közmédia intézményrendszerét.
szóljon hozzá!