
Ha nem jelennek meg elegen, nem fog haladni a parcellázási tervek előkészítése. Illusztráció
Fotó: Veres Nándor
A gyergyószentmiklósi önkormányzat felhívja a földterülettel rendelkező lakók figyelmét, hogy az eddigi földosztó bizottság összetételének újraszervezése okán, január 25-én 18 órától általános gyűlésre hívja a földterülettel rendelkező tulajdonosokat a művelődési ház nagytermébe.
2018. január 17., 20:572018. január 17., 20:57
A bizottságban, az eddigiekhez hasonlóan, 2-4 olyan tag és további póttagok kell legyenek, akik a földtulajdonosokat képviselik.
Jó tudni, hogy a területtel rendelkező földtulajdonosok 25 százaléka Gyergyószentmiklóson több, mint 700 főt jelent.
Amennyiben az első gyűlésen nem jelenik meg a megfelelő számú résztvevő, február elején egy újabb gyűlésre kerül sor” – olvasható a felhívásban.
Mihai Fifor szociáldemokrata párti képviselő szerint Ilie Bolojan miniszterelnök megszorító intézkedései az ország stabilitásának legfőbb pilléreit gyengítik.
A várakozás, bizakodás ellenére úgy tűnik, nincs lehetőség arra, hogy a helyi önkormányzatok csökkentsék a 2026-os évre vonatkozó helyi adók mértékét. A pénzügyminisztérium álláspontja szerint ez törvénybe ütköző lenne.
Vizsgálatot indított a Szeben megyei gyermekvédelem annál a kürpödi (Chirpăr) családnál, amelynek két gyermeke egy patakba fulladt hétfőn.
Későn állt meg autójával egy idős sofőr Brassóban egy vasúti átkelőnél, és az érkező vonat elütötte a személyautó elejét. Egy másik jármű fedélzeti kamerája rögzítette a balesetet, a rendőrség pedig utólag közzé is tette.
Az ország keleti és déli részén hűlt le igazán a hőmérséklet keddre virradóan, Székelyföldön az évszakhoz képest nem volt rendkívüli hideg, sőt.
Az 51 éves Ionela Tudor jelenleg a bukaresti ítélőtábla közigazgatási perekkel foglalkozó osztályát vezeti, illetve az intézmény alelnöki tisztségét is betölti.
Alsósófalva lesz a házigazdája idén a XXXIV. Hargita Megyei Farsangbúcsúztatónak. A rangos megyei rendezvény évről évre a hagyományőrzés, és a közösségi összetartozás ünnepe.
A Szeben megyei Kürpöd (Chirpăr) település melletti patakba esett és meghalt hétfőn egy testvérpár, egy 6 éves kislány és egy 9 éves fiú.
Összesen 16 jogosítványt függesztettek fel, ugyanakkor 366 esetben szabtak ki büntetést gyorshajtókra az elmúlt héten – közli a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.
A 2025–2026-os tanévre járó összesen 310,2 millió lej tanszertámogatást töltöttek fel a szociális elektronikus kártyákra – tájékoztatott hétfőn az európai projektekért és beruházásokért felelős minisztérium.
szóljon hozzá!