
A HIV-fertőzöttek és az AIDS-betegek téli ünnepeit beárnyékolja létfontosságú gyógyszereik hiánya. Sokan csupán az elkövetkezendő két hétre kapták meg orvosságaikat, másoknak helyettesítő kezeléseket írtak fel, de van olyan is, aki az egészségügy súlyos gondjai miatt egyáltalán nem jutott hozzá a készítményekhez.
2010. december 20., 11:432010. december 20., 11:43
2010. december 20., 16:012010. december 20., 16:01
Maros megyében összesen 195 HIV-fertőzött és AIDS-beteg él, és szorul olyan gyógyszeres kezelésre, amelyet semmiképpen sem szakíthat meg. Ha abbahagyják, szervezetükben olyan folyamatok indulhatnak meg, amelyeknek következményei végzetesek is lehetnek a számukra. A gyógyszerek hiányában kialakult változás pedig új típusú kezelést feltételez, amely még többe kerül, mint az előző – mondta Veress Mária, a HIV-fertőzöttek és AIDS-betegek országos érdekvédelmi szervezetéhez – UNOPA-hoz – tartozó Benone Egyesület elnöke. A szervezetet azok a szülők hozták létre, akiknek a gyerekeik a nyolcvanas évek végén fertőződtek meg HIV-vírussal.
Nem perelnek, mert félnek
Az 1980-as években tömegesen megfertőződött gyerekek ma 21–23 éves felnőttek – akik közülük még életben vannak. A legtöbben AIDS-betegek, nem csak vírushordozók. Országosan mindössze két család pereli az államot, mivel szerintük gyerekük egészségügyi intézményben kapta el a vírust.
„Csak annyit szeretnénk, hogy a jelenlegi kormány beismerje: orvosi műhiba miatt fertőződtek meg gyerekeink” – mondta a marosvásárhelyi egyesület vezetője. Leghatékonyabb az lenne, ha a ma már felnőtt korú betegek indítanának pert az állammal szemben. Ők azonban ezt nem vállalják, mert attól félnek, hogy kiderül betegségük. Legtöbbjükről ugyanis közvetlen környezetük sem tudja, hogy milyen kórral küszködnek – mondta Veress Mária. „A dolog kétélű: mivel nyílt tárgyalás lenne, fény derülhetne kilétükre, és sokan elveszítenék állásaikat. Manapság, amikor az egészséges emberek is nehezen találnak munkát, a fertőzötteknek nagyon kevés esélyük lenne új állásban elhelyezkedni a velük szemben megnyilvánuló előítéletek miatt” – tette hozzá.
Egyre súlyosabb gondokkal küszködik a rendszer
Egy AIDS-beteg havi kezelése legkevesebb 500 euróba kerül, de van olyan is, akinek több ezer eurós gyógyszerellátásra van szüksége. A betegség előrehaladtával egyre drágább kezelésre szorul a fertőzött. Természetesen az érintettek nem engedhetik meg maguknak ezeket a drága szereket, az AIDS-betegek egészségügyi ellátását biztosító rendszer pedig egyre súlyosabb gondokkal küszködik. „Az elmúlt évben már felhasználták a készítményekre fordítandó 2010-es költségvetés első harmadévére szánt részét, valószínű, hogy idén már hozzányúltak a 2011-es költségvetéshez” – magyarázta Veress Mária az egyre súlyosbodó helyzetet.
Több ezer ember nem is sejti, hogy HIV-fertőzött
December elsején – az AIDS elleni világnapon – tették közzé azokat az adatokat, amelyek rávilágítanak arra, hogy Romániában mintegy 60 ezer olyan HIV-fertőzött él, aki tudatában sincs annak, hogy beteg. Európában több mint 800 ezer HIV-fertőzött van, és ezeknek 30 százaléka nem tudja, hogy milyen kórt hordoz magában. Romániában jelenleg 15 ezer HIV-fertőzéssel diagnosztizált személy él, ám a valóságban ennél sokkal többen vannak. 2003 és 2008 között kétszeresére, azaz félmillióra nőtt az AIDS miatt gyógyszeres kezelésben részesülők száma Európában. A legnagyobb részük a nyugat-európai országokban él, miközben Kelet-Európában az AIDS-betegeknek csak 23 százaléka jut orvosi ellátáshoz – derül ki a WHO adataiból.
Súlyos közlekedési baleset történt az E60-as úton Segesvár közelében hétfőn éjszaka, négyen megsérültek, egyiküket a tűzoltóknak kellett kiszabadítaniuk az autóból.
A marosvásárhelyi Víkendtelep csónakázója alapos rendbetételre szorul, ezért kellett leengedni a vizét. Az itt élő halakat azonban át kell telepíteni a Marosba, különben elpusztulnának. Hétfő reggel el is kezdték az áthelyezésüket.
Videóra vették a Maros megyei rendőrség egyik szolgálati autóját, amint Marosvásárhelyen a dupla záróvonalat átlépve fordul meg. Az intézmény képviselői szerint a rendőrök egy bántalmazási esetről kaptak értesítést, és a helyszínre siettek.
Egy kútba esett ember mentéséhez riasztották a marosvásárhelyi tűzoltókat vasárnapra kora reggel Nagyernyére. Az áldozatot kiemelték a mélyből, az életét azonban már nem lehetett megmenteni.
Hatósági felügyelet alá helyeztek öt férfit, akiket azzal gyanúsítanak, hogy másfél tonna, katalizátorokból származó kerámia monolitot loptak el. A csaknem 100 ezer euró értékű zsákmányt a rendőrök visszaszerezték.
Autóalkatrészek lopásával gyanúsítanak két Maros megyei férfit. A nyomozás eredményeként őrizetbe vette őket a rendőrség.
Életét vesztette egy marosvásárhelyi férfi, akit személyvonat ütött el péntek reggel Nyárádtő közelében.
Átfogó épületfelújításra kapott pénzt a marosvásárhelyi orvosi egyetem, tizenhárom millió euróból fogja felújítani az egykori telefonpalotát.
Felavatták az első szállásmodult a Via Transilvanica útvonalán. A 6–8 vendég befogadására alkalmas menedékhelyet a Segesvár melletti, mindössze 24 lakosú Sárpatakon helyezték el.
Nem enyhít a marosvásárhelyi városháza a szerencsejáték-termek korlátozásán, noha az üzemeltetők ügyvédet fogadtak és a határozat visszavonását követelik. Közben a Mobex környékén élők még szigorúbb szabályozást szeretnének, és a térkép módosítását kérik.
szóljon hozzá!