Képünk illusztráció
Fotó: Erdély Bálint Előd
Egész napos programmal várják a családokat és gyerekeket Gyimesközéplokon a megállói Majláth Gusztáv Károly Iskola udvarán június elsején. Lesznek néptáncbemutatók, kézművesfoglalkozások és táncház is.
2024. május 31., 08:522024. május 31., 08:52
Az eseménysorozat 10 órakor szentmisével kezdődik a gyimesközéploki templomban, majd 11 órától néptáncbemutatók lesznek a kultúrotthonban. 13 órától kézművesfoglalkozások és egy nagy népi játszótér várja a gyerekeket az iskola udvarán. Délután táncházban mulathatnak André Csaba és Varga Zsuzsanna táncházgazdákkal.
Noha tavasszal úgy tűnt, hogy nemsokára elkezdik a Tusnádfürdő számára szükséges új vízvezeték építését, a munkálatok még most sem kezdődtek el. Az Országos Beruházási Társaság várhatóan szeptember közepén adja ki a kezdési utasítást a kivitelezőnek.
Több mint száz zenész, több mint ezer táncos, több mint táncháztalálkozó – az Erdélyi Táncháztalálkozó mottója idénre sem változott, hiszen a rendezvény népszerűsége mit sem csökkent az évek során.
Nagy felületen égő száraz növényzet miatt riasztották pénteken délután a tűzoltókat a marosvásárhelyi Prut utcába.
Egy lakóház teteje gyulladt ki péntek délután a Maros megyei Nagykenden, a tűzesetben szerencsére senki sem sérült meg.
Három autó futott egymásba Madéfalván pénteken délelőtt, egy személy megsérült.
Engedély nélküli fahulladék-szállításért, a szennyvízkezelés, valamint a szelektív hulladékgyűjtés elmulasztásáért, és a farönkök patakmederben való vontatása miatt bírságolt augusztus folyamán a Kovászna Megyei Környezetőrség.
A háromszéki szociális intézmények átszervezése már korábban elkezdődött, a folyamat mostanra látványos szakaszba ért: Gelencén már építik a 12 főt befogadó lakásotthont.
Tizenöt centiméter átmérőjű, robbanóképes lövedékre bukkantak egy csűr bontásakor Felsősófalván – értesítették pénteken a 112-n a Hargita megyei tűzoltóságot.
Némi csúszással, de hamarosan elkészül Csíkszeredában az erdőaljai moduláris iskola a csíksomlyói iskola óvodásai és tanulói számára. A kivitelező dolgozik a konténerek kihelyezésén, szükség is van erre, mert szeptember 16-án már oda várják a gyermekeket.
Huszadik alkalommal rendezik meg szeptember 7–8-án a Torja-napokat. A kézdiszéki nagyközség nemes egyszerűséggel csak Septemberfestként aposztrofált ünnepén idén sem maradhat el az óriás túrós puliszka feltűrése.
szóljon hozzá!