Gyimesközéplokon hidakat kell újjáépíteni az áradás miatt

•  Fotó: RédaiBotond

Fotó: RédaiBotond

Az ár levonultával a károkat próbálják felmérni, a helyreállítást elkezdeni Gyimesközéplokon. Több hidat megrongált, elvitt a víz, az utak egy része járhatatlan.

Kovács Attila

2010. június 28., 11:152010. június 28., 11:15

2010. június 28., 11:282010. június 28., 11:28

•  Fotó: RédaiBotond Galéria

Fotó: RédaiBotond

Gyimesközéplok három települését nem lehet jelenleg megközelíteni, a hétvégi árvíz járhatatlanná tette egyes szakaszokon a Boros-, Kápolna- és Sötétpatakra vezető utakat. A polgármesteri hivatal többfunkciós munkagépe és önürítős teherautója segítségével most a Sötétpatakra vezető úton próbálják elhárítani az akadályokat, hogy meg lehessen közelíteni a települést. Ezt kell folytatni Kápolnapatak és Borospatak esetében is. \"Nem nagyok ezek a szakaszok, egy-egy kanyarban történt főként a rongálás, de elég ahhoz, hogy a járművek ne tudjanak közlekedni. Van olyan, hogy fűzfákat döntött ki a víz, ezeket ki kell venni a mederből, vissza kell terelni a patakot \'\' – mondta Mihók Péter, a község polgármestere. Mihók szerint kis türelemre van szükség, két–három nap alatt mindhárom érintett település felé járhatóvá teszik az utakat – Boros- és Kápolnapatakon is egyaránt mintegy 250 személyhez nem jutnak el a járművek. Gyalogosan oda lehet jutni, a polgármester szerint sem élelmiszerben, sem ivóvízben nem szenvednek hiányt az emberek. \"Ásványvizet ígértek segítségképpen, és az emberek is segítenek egymásnak. Nem vagyunk mi olyan magunkra maradottak, vannak vállalkozók, akik segítenek a helyreállításban\" – mondta Mihók Péter.

Több hidat elvitt a víz

A hétvégi áradás főként a mezőgazdasági területeken okozott károkat. \"2005-ben kevesebb víz nagyobb károkat okozott, mint most\" – vélekedett a polgármester, aki szerint mivel most nappal történt az áradás, jobban tudtak védekezni az emberek. Megrongálódott, illetve tönkrement viszont a községben 13 híd, ezek közül kettő nagyobb, betonalapra épült, fémprofilra helyezett faborítással készült híd a Tatroson. Ilyen volt az egyik, amelyik Antalokpataka megközelítését szolgálta, ez teljesen tönkrement.

\"A 2005-ös árvíz után épült, akkor 250 000 lejbe került. Most teljesen újra kell építeni, ehhez segítségre lesz szükség, mert a község ezt nem tudja egyedül felvállalni\" – mondta a polgármester. Antalokpatakára most a másik, mintegy 500 méterrel távolabbi hídon lehet eljutni. A községbeli önkéntes tűzoltók három napja folyamatosan szivattyúzzák a vízzel feltelt pincéket.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 21., csütörtök

Többen igényelhetnek e-személyit Csíkszeredában hétfőtől, mint korábban

Jövő hétfőtől a megszokott félórás helyett negyedórás intervallumokra foglalhatnak időpontot a Csíkszeredai Helyi Személynyilvántartó Közszolgálat ügyfelei.

Többen igényelhetnek e-személyit Csíkszeredában hétfőtől, mint korábban
2025. augusztus 20., szerda

Kenyér, közösség, ünnep – a Mikó-vár udvarán ünnepelte az államalapítást Csíkszereda

Az államalapítás emlékére és az új kenyér ünnepére gyűlt össze Csíkszereda közössége augusztus 20-án a Mikó-vár udvarán. Beszédek, áldások, közös imák és koncertek tették teljessé a napot, amely egyszerre szólt múltról, jelenről és jövőről.

Kenyér, közösség, ünnep – a Mikó-vár udvarán ünnepelte az államalapítást Csíkszereda
2025. augusztus 20., szerda

Emelkedő beruházási költségekkel számolnak Csíkszeredában is

Soron kívüli ülésen döntött több határozattervezetről a csíkszeredai önkormányzati képviselő-testület szerdán. Több tervezett beruházás becsült értékét kellett módosítani, de a költségvetés kiigazítására is szükség volt különböző tételekkel.

Emelkedő beruházási költségekkel számolnak Csíkszeredában is
2025. augusztus 19., kedd

Kilőtték a Lóvészre visszajáró medvét

A csendőrség és a helyi vadásztársulat közös akciójára azután került sor, hogy vészhelyzeti riasztás érkezett a 112-es segélyhívó számra.

Kilőtték a Lóvészre visszajáró medvét
2025. augusztus 18., hétfő

Zajlanak a karbantartási munkálatok a csíkszéki iskolákban

A megszokott falfestésen, fertőtlenítésen túl mosdókat javítanak, tantermeket alakítanak át, udvart szépítenek a csíkszéki iskolák. Készülnek az őszi tanévkezdésre.

Zajlanak a karbantartási munkálatok a csíkszéki iskolákban
2025. augusztus 18., hétfő

Készülnek az új körforgalom tervei Csíkszeredában

A csíkszeredai Brassói útra tervezett körforgalom terveinek elkészítése folyamatban van, a kivitelezést pedig jövőben kezdenék el. Mindez egy olyan általános bizonytalanság közepette történik, amely számos tervezett beruházást meghiúsíthat.

Készülnek az új körforgalom tervei Csíkszeredában
2025. augusztus 17., vasárnap

Vihar közeledtére figyelmeztetnek több Hargita megyei településen

Másodfokú (narancssárga) figyelmeztetést adott ki Hargita megye több településére vasárnap délután az Országos Meteorológiai Szolgálat. A lakosságot Ro-Alert üzenetben is figyelmeztették a várható szélsőséges időjárási eseményekre.

Vihar közeledtére figyelmeztetnek több Hargita megyei településen
2025. augusztus 17., vasárnap

Felszentelték a gyimesbükki Szent Péter és Pál templomot

Történelmi jelentőségű ünnepen vett részt vasárnap a gyimesbükki katolikus közösség: dr. Kovács Gergely gyulafehérvári érsek felszentelte az újjáépített Szent Péter és Pál templomot. A szertartás a hálaadás és a közösség erejének ünnepe volt.

Felszentelték a gyimesbükki Szent Péter és Pál templomot
2025. augusztus 15., péntek

Újraépítették a gyimesbükki Szent Péter és Pál-templomot, vasárnap szentelik fel

Egy év alatt újjáépült a gyimesbükki Szent Péter és Pál-templom, amelyet vasárnap, augusztus 17-én szentel fel dr. Kovács Gergely érsek. A felújítás közösségi összefogással, ingyenesen átadott területekkel és sok önkéntes munkával valósult meg.

Újraépítették a gyimesbükki Szent Péter és Pál-templomot, vasárnap szentelik fel
2025. augusztus 14., csütörtök

Csíkszeredai diákok képviselik Romániát az észak-macedon kórusfesztiválon

A Nagy István Művészeti Középiskola Ifjúsági Vegyeskara először vesz részt nemzetközi versenyen: az Ohridi Nemzetközi Kórusfesztiválon képviselik Romániát. A felkészülésről Fábián Attila, Mosoly Dániel Tibor és Darabos Andrea Tünde beszélt.

Csíkszeredai diákok képviselik Romániát az észak-macedon kórusfesztiválon