
Fotó: Gecse Noémi
A Hegyen innen-hegyen túl című, felújított műsorával indítja évadát a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes, ugyanakkor korábbi előadásaikat is szeretnék műsorra tűzni az évad során, többek között A magyar tánc évszázadai, a Táncoljatok, a Pöttöm Palkó, valamint a Ludas Matyi című produkciójukat.
2017. szeptember 13., 17:432017. szeptember 13., 17:43
2017. szeptember 13., 17:492017. szeptember 13., 17:49
Készül a következő évadra a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes, ebben a hónapban több előadást is tartanak majd a csíki közönségnek,
– adták hírül a szerdai sajtótájékoztatójukon a csíkszeredai Városi Művelődési Házban. András Mihály, az együttes igazgatója elmondta,
Hozzátette: arra is figyelniük kell, hogy a sok ne menjen a minőség kárára, és ne veszítsenek hitelességükből.
Felújított produkcióval indít a Hargita együttes, a Hegyen innen – hegyen túl előadást tűzik műsorra
Fotó: Gecse Noémi
A Hegyen innen – hegyen túl előadásukat a társulat két szólótáncosa, Antal Zsolt és Péter László állította össze, ősbemutatóját 2009-ben tartották meg, az idei évadban azonban egy felújított változatot láthat majd a közönség, amelyet a Nemzeti Kulturális Alap támogatott.
A produkció zenéjét Mihó Attila, a Magyar Állami Népi Együttes prímása szerkesztette, aki zenekarával maga is bekapcsolódik az együttes fő műsorának évadnyitó előadásába szeptember 19-én, este hét órától a városi művelődési házban. A műsort másnap, 20-án szintén este hét órától megismétlik Mihó zenekara nélkül, ezért, aki hallani akarja őket, minél hamarabb vásároljon jegyeket az első eladásra – javasolták. A Hargita együttes Pöttöm Palkó gyermekműsorát korábban, szeptember 18-án, délután 17 órától lehet megtekinteni. A társulat fellépéseit a felújított honlapjukon, az együttes eseménynaptárában lehet követni.
Magyar Péter arra kéri az Országgyűlést, hogy haladéktalanul függessze fel a mentelmi jogát.
Folyamatos nyomkövetés, újlenyomat-adatbázis, adatlopás – számos félelem él a lakosság egy részében az új típusú személyivel kapcsolatban. De mit kell tudni az elektronikus személyiről, melyek az alaptalan aggályok és a valós nehézségek vele?
Halálra gázolt egy férfit kedd este Nagyszebenben a Budapest és Brassó között közlekedő vonat – közölte a Szeben megyei rendőrség.
A bukaresti ügyészség kedden tíz személy 30 napos előzetes letartóztatását indítványozta a múlt heti bukaresti gazdatüntetésen történt erőszakos cselekmények miatt.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök a Nemzeti Liberális Párt (PNL) parlamenti frakcióival folytatott keddi egyeztetés után ismét leszögezte, hogy nem áll szándékában visszaadni a megbízását.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselői készek tárgyalni Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnökkel, amennyiben meghívást kapnak tőle – jelentette ki kedden az alakulat szenátusi frakcióvezetője, Petrișor Peiu.
Három országgyűlési képviselő – Magyar Péter miniszterelnök, Hankó Balázs (Fidesz) és Seszták Miklós (KDNP) – mentelmi jogának felfüggesztésére tett indítványt a legfőbb ügyész jogkörében eljáró legfőbbügyész-helyettes – közölte a Legfőbb Ügyészség.
Kisebb termetű medve kószált hétfőre virradóra a székelyudvarhelyi Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium udvarán. A városvezetés a térfigyelő kamerák felvételei alapján igyekszik meghatározni, hogy honnan érkezhetett a vadállat.
A romániai lakosság 86,1 százaléka arra számít, hogy a következő hat hónapban tovább emelkednek az árak – derül ki az INSCOP legfrissebb felméréséből. Júniusban még 84,5 százalék volt ez az arány.
Medvét vettek fel a térfigyelő kamerák vasárnap éjszaka egy Székelyudvarhely központjában lévő iskola udvarán – a videófelvételt kedden délután tette közzé Dávid Endre alpolgármester.
szóljon hozzá!