Hirdetés
Hirdetés

Gyergyószentmiklóson is megtartják idén először az Élő rózsafüzér-zarándoklatot

Illusztráció

Illusztráció

Gyergyószentmiklós is csatlakozik ettől az évtől ahhoz a kezdeményezéshez, amely 2003-ban Bécsben indult útjára. Az ötlet kiterjedt számos nagyobb településre, mintegy városmisszióként. Gyergyószentmiklóson első alkalommal szombaton lesz Élő rózsafüzér-zarándoklat.

Balázs Katalin

2017. szeptember 14., 11:572017. szeptember 14., 11:57

2017. szeptember 14., 11:572017. szeptember 14., 11:57

„A zarándoklat során utunkkal rózsafüzért fonunk a város köré imával és énekszóval átölelve a települést. A zarándoklat a résztvevők lelki épülését, gazdagodását szolgálja, ugyanakkor a város lelki megújulásáért is szervezzük” – fogalmazott Keresztes Zoltán plébános az esemény ismertetőjében.

Az Élő rózsafüzér-zarándoklatot szeptember 16-án tartják, 14 órakor a Szent István-templomtól indulnak a hívek, akik vihetik magukkal a templomi zászlót, kisebb feszületeket és mindenképpen saját rózsafüzérüket. A hét és fél kilométeres utat nem biztos, hogy mindenki végig tudja járni, ezért

Hirdetés

a lelkipásztorok meghatározták azokat a stációkat, ahol csatlakozni lehet a zarándokokhoz akár rövidebb időre, távra is.

Tehát az ütemterv szerint a Szent István-templomnál gyülekeznek 14 órakor, innen 14.10-kor indulnak a Tűzoltók utcán, majd az Új utcán át a Békény utcai csengettyűhöz. A közös imádság után 14.40-kor indulnak tovább: a Pacsirta, a Kossuth Lajos utcából a Szabadság téren át a Márton Áron utcai Szent Miklós-templomhoz. 15.30-kor folytatják útjukat a zarándokok a Tölgyfa utcai Munkás Szent József-templomig. 16.10-kor indulnak a Tölgyfa–Rövid–Rákóczi Ferenc utca–Gyilkostó sugárút vonalán a Szent Erzsébet-öregotthonhoz. 16.45-kor a Gyilkostó sugárúton indulva jutnak el az utolsó stációhoz, az örmény templomba, ahol közösen vesznek részt a 17.30-as szentmisén.

Gyergyószentmiklóson ugyanakkor nem zárul be a rózsafüzér köre. Nyitott, jelezve azt, hogy az összefogáshoz, a város lelki megújulásához mindenkire szükség van, bárki, bármikor része lehet a füzérnek.

Ennek az imamódnak óriási erőt tulajdonítanak, akik ezt megtapasztalták.

Kívülről tűnhet monotonnak az imák ismétlése, viszont lehetőséget ad az elcsendesedésre, Jézus élettitkainak szemlélésére, és ugyanakkor a saját életünkre való rátekintésre is. Így a város megújulása mellett ezt a zarándoklatot fel lehet ajánlani egyéni célokért is.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 22., kedd

Magyar Péter kéri, hogy az Országgyűlés haladéktalanul függessze fel a mentelmi jogát

Magyar Péter arra kéri az Országgyűlést, hogy haladéktalanul függessze fel a mentelmi jogát.

Magyar Péter kéri, hogy az Országgyűlés haladéktalanul függessze fel a mentelmi jogát
Hirdetés
2026. szeptember 22., kedd

Elektronikus személyi: alaptalan félelmek, valós bonyodalmak

Folyamatos nyomkövetés, újlenyomat-adatbázis, adatlopás – számos félelem él a lakosság egy részében az új típusú személyivel kapcsolatban. De mit kell tudni az elektronikus személyiről, melyek az alaptalan aggályok és a valós nehézségek vele?

Elektronikus személyi: alaptalan félelmek, valós bonyodalmak
2026. szeptember 22., kedd

A Budapest-Brassó között járó vonat gázolt halálra egy férfit

Halálra gázolt egy férfit kedd este Nagyszebenben a Budapest és Brassó között közlekedő vonat – közölte a Szeben megyei rendőrség.

A Budapest-Brassó között járó vonat gázolt halálra egy férfit
2026. szeptember 22., kedd

Tíz embert is letartóztathatnak a múlt heti gazdatüntetés erőszakos megnyilvánulásai miatt

A bukaresti ügyészség kedden tíz személy 30 napos előzetes letartóztatását indítványozta a múlt heti bukaresti gazdatüntetésen történt erőszakos cselekmények miatt.

Tíz embert is letartóztathatnak a múlt heti gazdatüntetés erőszakos megnyilvánulásai miatt
Hirdetés
2026. szeptember 22., kedd

Siegfried Mureșannak nem áll szándékában visszaadni a kormányalakítási megbízást

Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök a Nemzeti Liberális Párt (PNL) parlamenti frakcióival folytatott keddi egyeztetés után ismét leszögezte, hogy nem áll szándékában visszaadni a megbízását.

Siegfried Mureșannak nem áll szándékában visszaadni a kormányalakítási megbízást
2026. szeptember 22., kedd

Kész tárgyalni a kormányalakításról az AUR a PSD-vel, ha Sorin Grindeanu pártelnök meghívja őket

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselői készek tárgyalni Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnökkel, amennyiben meghívást kapnak tőle – jelentette ki kedden az alakulat szenátusi frakcióvezetője, Petrișor Peiu.

Kész tárgyalni a kormányalakításról az AUR a PSD-vel, ha Sorin Grindeanu pártelnök meghívja őket
2026. szeptember 22., kedd

Magyar Péter mentelmi jogának felfüggesztését indítványozta az ügyészség

Három országgyűlési képviselő – Magyar Péter miniszterelnök, Hankó Balázs (Fidesz) és Seszták Miklós (KDNP) – mentelmi jogának felfüggesztésére tett indítványt a legfőbb ügyész jogkörében eljáró legfőbbügyész-helyettes – közölte a Legfőbb Ügyészség.

Magyar Péter mentelmi jogának felfüggesztését indítványozta az ügyészség
Hirdetés
2026. szeptember 22., kedd

Az ürüléke buktatta le a református kollégium udvarára betévedt medvét

Kisebb termetű medve kószált hétfőre virradóra a székelyudvarhelyi Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium udvarán. A városvezetés a térfigyelő kamerák felvételei alapján igyekszik meghatározni, hogy honnan érkezhetett a vadállat.

Az ürüléke buktatta le a református kollégium udvarára betévedt medvét
2026. szeptember 22., kedd

Felmérés: a romániaiak túlnyomó többsége áremelkedésre számít a következő hat hónapban

A romániai lakosság 86,1 százaléka arra számít, hogy a következő hat hónapban tovább emelkednek az árak – derül ki az INSCOP legfrissebb felméréséből. Júniusban még 84,5 százalék volt ez az arány.

Felmérés: a romániaiak túlnyomó többsége áremelkedésre számít a következő hat hónapban
2026. szeptember 22., kedd

Iskola udvarára tévedt be a medve Székelyudvarhelyen

Medvét vettek fel a térfigyelő kamerák vasárnap éjszaka egy Székelyudvarhely központjában lévő iskola udvarán – a videófelvételt kedden délután tette közzé Dávid Endre alpolgármester.

Iskola udvarára tévedt be a medve Székelyudvarhelyen
Hirdetés