
Vaslábon az országútra dőlt fa miatt állt egy ideig a forgalom
Fotó: Gergely Imre
Esti sötétség uralkodott szerdán délben Gyergyószéken, fekete felhők borították az eget, villámlás, mennydörgés, szél és zuhogó eső érkezett. Fák dőltek ki, cserepeket sodort le a szél a tetőkről, és utakat rongált meg a lezúduló eső és a felerősödött szél.
2017. július 12., 17:382017. július 12., 17:38
Gyergyószentmiklóson Felszegben patakokban folyt a víz az utakon, volt, ahol a frissen lehengerelt töltést is magával vitte az ár. Kovácspéter felé több fa is kidőlt, kisebb szakaszokon el is mosta a kövezett utat a víz.
Fotó: Gergely Imre
A fa egy vezetéket is leszakított, ezt a komolyabb javításig egy traktorra szerelt rúddal támasztották ki, hogy alatta átmehessenek az autók.
Fotó: Gergely Imre
Állt a forgalom egy rövid ideig a bucsini átkelőn is. A kőbánya közelében két fát döntött az útra a vihar. Fél 12-kor értesítették az gyergyóalfalvi önkéntes tűzoltókat erről. Borsos Ferenc önkéntes tűzoltó elmondta, helyszínre érkezésük után nem sokkal egy fát szállító autó is odaérkezett, és segítségével rövid időn belül sikerült eltávolítaniuk az úttestről a fákat, így a forgalom is helyreállt.
Gyergyócsomafalván déli 12 óra előtt a vihar következtében megszűnt az áramszolgáltatás néhány órára. Köllő Pongrác önkéntes tűzoltótól megtudtuk, senki nem jelentett viharkárt e településen. Érdeklődésünkre kiderült, Gyergyóalfaluban, Újfaluban, Szárhegyen, Remetén, Ditróban sem jelentettek be kárt, amit a szélsőséges időjárás okozott volna.
Fotó: Gergely Imre
Megjelent az első előzetes a Volt egyszer egy... Hollywood folytatásához, ami december 23-án lesz elérhető Netflixen, előtte pedig november 25-től limitált ideig IMAX-vetítéseken is látható lesz.
Elkezdődött a 17. dráMA Kortárs Színházi Találkozó Székelyudvarhelyen, amelyen kizárólag kortárs magyar és román drámaszövegekre épülő produkciókat láthat a közönség. A nyitónapon a 6. dráMÁzat drámapályázat eredményeit is ismertették.
Első házként megszavazta hétfőn a szenátus az iskolai egyenruha kötelező viselését előíró törvénytervezetet.
Indul decembertől az új hulladékgazdálkodási rendszer Csíkszeredában, a tömbházlakók is változásokra számíthatnak, például új edényt kapnak a biológialig lebomló hulladék számára. A toronyblokkok szemétledobóit pedig szerre megszüntetik.
Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnök hétfőn kijelentette, hogy kész tárgyalni Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnökkel, ha az hajlandó beépíteni kormányprogramjába a szociáldemokraták sinaiai tanácskozásán elfogadott tíz javaslatot.
A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) ügyészei hétfőn 24 órára őrizetbe vették Călin Georgescu volt államfőjelöltet abban az ügyben, amelyben egy üzletember megkárosításával gyanúsítják.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselői hétfőn a parlamentben tiltakoztak Călin Georgescu volt államfőjelölt előállítása és a vele szembeni hatósági eljárás miatt.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök hétfőn úgy vélekedett, hogy a PSD jelenlegi vezetősége nem nem érdekelt a politikai válság megoldásában.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök hétfőn kijelentette, hogy a korábbi koalíció együtt maradt pártjainak jelenleg nincs meg a kormány beiktatásához szükséges 233 parlamenti szavazatuk.
A Szuverén Máltai Lovagrend romániai nagykövetsége hétfőn közölte, hogy nem állított ki semmilyen okmányt Călin Georgescu nevére.
szóljon hozzá!