
Több kérdést is megvitattak döntéseket hoztak a társult tulajdonosok a Monturist Kft. legutóbbi, múlt csütörtökön Budapesten tartott közgyűlésén. Az erről kiadott közlemény szerint a közgyűlés „egyetértésében, fegyelmezett és operatív légkörben zajlott”.
2016. március 21., 14:392016. március 21., 14:39
Virág Zsolt, a cég ügyvezetője hívta össze a március 17-i közgyűlést, a tulajdonosok kérésére, ám ő személyesen nem vett részt a találkozón. Hiányában hoztak több döntést Budapest V. ker. Belváros-Lipótváros és Gyergyószentmiklós Megyei Jogú Város önkormányzatának képviselői. Így például újabb határozattal erősítették meg korábbi döntésüket, mely szerint a 2005-ben kinevezett Virág Zsolt ügyvezetőt visszahívják tisztségéből.
A közgyűlés a gyergyószentmiklósi Rusu Róbertet nevezte ki ügyvezetői tisztségbe, egy éves időszakra, az alapító okiratban előírt hatás- és jogkörök teljes gyakorlására. Bár a korábbi döntés arról szólt, hogy Virág Zsolt helyére Pál Leventét nevezik ki, ennek mára objektív akadályai lettek. A cégbíróságon történő bejegyzés, az ügyvezető személyének módosulása hónapokig elhúzódott, sőt az eljárás máig sem zárult le. Így a közgyűlés által megbízott, de formálisan be nem iktatott ügyvezető írásban jelezte: nem áll módjában tovább várni a bejegyzési procedúra lezártáig, lemond megbízatásáról. Ez tette szükségessé, hogy a cég ügyvezetésére új személyt nevezzenek meg a tulajdonosok.
A társtulajdonosok határoztak arról is, hogy szakértők bevonásával vizsgáltatják felül a cég teljes könyv- és számvitelét, kielemezve ennek vagyonkezelését. Annak érdekében, hogy a vizsgálatot folytatók a cég ügyvitelében minél alapos betekintést nyerhessenek, a jogszabályok által megengedett összes hatáskörrel felruházta őket a közgyűlés.
A közgyűlésen Nagy Zoltán polgármesteri teendőkkel megbízott alpolgármester bemutatta a Gyilkostó üdülőtelep frissen elkészült rendezési tervét. Továbbá megegyeztek abban, hogy legközelebb az új ügyvezető beiktatásához szükséges dokumentumok aláírásakor találkoznak, vélhetőleg akkor Gyergyószentmiklóson.
Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.
Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.
Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.
Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.
Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.
Ismét szemétgyűjtési akciót szerveznek Gyergyószentmiklóson. A Let’s Do It, Romania! országos hulladékgyűjtési mozgalom keretében zajló pénteki akcióra mindazokat várják, akik szeretnének hozzájárulni a város és környéke rendezettebbé tételéhez.
Folytatódik a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad programsorozata: két egymást követő estén, szeptember 19-én és 20-án, a város két temploma válik különleges előadások helyszínévé.
Immár 28. alkalommal szervezik meg Gyergyóalfaluban a Gazdanapot, amely az évek során a község egyik legfontosabb és legkedveltebb közösségi rendezvényévé nőtte ki magát. A szervezők ezer látogatót várnak szombaton a Réteskertben.
Interaktív egészségügyi panelbeszélgetéseket indít a gyergyószentmiklósi kórház és az Itthon Közösen a Holnapért Egyesület, hogy hiteles információkkal segítse a lakosságot a betegségek megelőzésében és az egészség megőrzésében.
Urmánczy Nándor-díjjal tüntették ki Maroshévízen Bölöni Lászlót. A legendás labdarúgó és edző sportpályafutását, emberi tartását, valamint magyarságához való ragaszkodását ismerték el.
szóljon hozzá!