
A megszokotthoz képest valószínűleg idén is kissé késve, várhatóan május végén kezdődik meg a rókák veszettség elleni immunizálása Hargita megyében. Egy veszett hiúz miatt néhány hete több kutyát is el kellett altatni, két ember pedig kórházba került.
2014. május 13., 10:072014. május 13., 10:07
2014. május 13., 10:552014. május 13., 10:55
Májusban kellene megkezdődnie a rókák veszettség elleni oltáskampányának, de a Hargita Megyei Állat-egészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Igazgatóságnál még várják a bukaresti főhatóság erre vonatkozó átiratát, valamint az oltóanyagokat. Valószínűleg kissé idén is megkésik az akció, május végén, június elején kezdődhet el, a megyei állat-egészségügyi igazgatóság erre a hétre vár tájékoztatást a bukaresti központtól – mondta el érdeklődésünkre Püsök László, az igazgatóság szóvivője. A megyében élő rókákat az utak és folyópartok mentén kihelyezett, veszettség elleni oltóanyaggal preparált csalikkal immunizálják majd, azt követően pedig repülőből szórnak szét hasonló csalikat a magasabban fekvő területeken. Az oltási program tízéves, ennek keretében évente kétszer ezerötszáz csalit szórnak szét a vadásztársulatok tagjaiból, a körzeti állatorvosokból, valamint az állat-egészségügyi igazgatóság képviselőiből álló csoportok.
Idén egyébként még nem jegyeztek fel rókaveszettséget a megyében, ám néhány hete, április végén egy veszett hiúz több állatot, illetve embert is megsebesített Gyimesfelsőlokon. Az állat bement egy helyi gazdaságba, ahol összeverekedett az egyik kutyával, és két embert is megharapott, illetve megkarmolt, mielőtt agyonverték – mondta el Püsök László. A veszett vad korábban több kóbor kutyát is megharapott a településen. A hiúzzal kapcsolatba került embereket a csíksomlyói kórházba utalták kezelésre, a gazdaságban tartott, korábban veszettség ellen beoltott kutyákat megfigyelés alá helyezték, amelyik nem volt beoltva, elaltatták, akárcsak a hiúz által megharapott kóbor kutyákat – közölte a megyei állat-egészségügyi igazgatóság szóvivője.
A megölt hiúz tetemét az igazgatóság laboratóriumába szállították, ahol az állatból vett mintákban kimutatták a veszettség kórokozóját.
Fegyelmezettséget követelő felvonulások, egyszerű, de tartalmas kirándulások, kivonulások a szabadba, muzsikaszó kíséretében, gyöngyvirágot szedve – ilyenek voltak a régmúlt idők majálisai Székelyföldön.
Aláírták a finanszírozási szerződést a 125-ös jelzésű megyei út Dánfalva és Balánbánya közötti, közel 19 kilométeres szakaszának teljes felújítására. A több mint 217 millió lejes beruházás részeként korszerűsítik az útpályát és hidakat újítanak fel.
A köztiszteletben álló egykori történelemtanár halálhírét a Márton Áron Főgimnázium közölte Facebook-oldalán.
Csíkszeredában is lehet majd számítani drónos és légifelvételes ellenőrzésekre, amelyek célja, hogy beazonosítsák az adónyilvántartásban nem szereplő épületeket. Az adótörvénykönyv módosítása tette lehetővé ezt az önkormányzatok számára.
Motorkerékpár és autó ütközött Csíkkarcfalva kijáratánál, kedden délután, egy személyt kórházba szállítottak.
Végéhez közeledik a Csíkszereda nyugati ki- és bejárata közelében levő Olt-híd újjáépítése érdekében kiírt közbeszerzési eljárás. Idén el is kezdődhetne a munkálat, de ez a tervek elkészítésétől, és a rendelkezésre álló pénztől is függ.
Jelentősen bővül a térfigyelő rendszer Csíkszeredában: a város területén 131 helyszínen 193 térfigyelő kamerát szerelnek fel a következő hónapokban.
Kiskorú által irányított lovasszekér ütött el egy idős férfit szombaton este Kászonaltízen; a tettes elhagyta a helyszínt, de a hatóságok hamar rátaláltak – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.
Elszaporodtak a rágcsálók Csíkszereda egyes részein: főként a városközpontban okoznak gondot a patkányok és az egerek, de más városrészeken is jelen vannak. A szakemberek szerint ellenük csak rendszeres és összehangolt irtással lehet hatékonyan fellépni.
Olcsó kis hangfalat talált a csomagban egy csíkszeredai férfi, miután az interneten szkennert (lapolvasót) rendelt. Azért osztotta meg az esetet, hogy mások ne járjanak hasonlóan, a fogyasztóvédelem pedig tanácsokat adott az ilyen átverések kikerülésére.
szóljon hozzá!