Városnapi programok gyerekeknek

Az adventi időszakban meseolvasást tartanak gyerekeknek Gyergyószentmiklós főterén. A Szent Miklós Napok keretében is számos rendezvény szólítja meg a legkisebbeket.

Baricz-Tamás Imola

2013. december 04., 11:232013. december 04., 11:23

2013. december 04., 11:372013. december 04., 11:37

 

A bensőséges hangulat megteremtését, továbbá a hideg elleni védekezést tábortűz fogja segíteni a szabadtéri meseolvasások alkalmával. A szombatra, december 7-re meghirdetett mesemondás vasárnapra tolódik, tehát december 8-án 17 órakor Tamás Boglár, a Figura Stúdió Színház színművésze várja a kicsiket a központi park felső felében. Pocakos Mackó, karácsonyi kalandos történetek várnak a kíváncsi gyermekekre és az őket elkísérő szülőkre, nagyszülőkre. Ezt követően ünnepi dallamok csendülnek fel a tűz mellett, fél hattól Elekes Gabriella tanít énekeket gitáros kísérettel.

Az Angyalpostaláda is kikerül a térre, így máris beletehetik az angyalkának címzett képeslapokat a kicsik és nagyobbak. Egyik oldalra rajzolni kell, másikra pedig kívánságokat, fogadalmakat lehet írni az Angyalnak.

Gyergyói seregszemlére várnak

Csütörtökön, december 5-én délután 4 órára a Gyergyói seregszemlére várják a  gyerekeket és felnőtteket. A rendezvényre a művelődési ház előtti téren fognak gyülekezni, onnan vonulnak a főtérre, ahol 17.30-tól gyerekkoncert lesz. Csodavárás az Evilágival címmel ünnepre hangoló versikék és mondókák zenés változata hangzik el. Szent Miklós püspök érkezésére nemcsak a gyerekeket, hanem a felnőtteket is várják, a szervezők, akik ígérik: a fényjáték kellemes meglepetésként fog hatni.

Jégkarnevál ajándékokkal

Pénteken jégtáncra és jégkarneválra várják a gyerekeket 17.30-tól. Az ünnepélyes megnyitó után a Csíkszeredai Sportklub műkorcsolyázó diákjai tartanak bemutatót, ezt követi a jelmezbe öltözött gyerekek felvonulása, a Legek versenye tizenegy kategóriában. A Jégkarneválon arcfestésre is lesz lehetőség, és Szent Miklós püspök érkezésével elkezdődik az eredményhirdetés, az ajándékozás és a tombolasorsolás. Jó tudni azt is, hogy minden jelmezben érkező gyerekek ajándékban részesül.

Ünnepre hangolódás a múzeumban

A gyergyószentmiklósi Tarisznyás Márton Múzeumban az ünnepre hangolódás mesével, verssel, énekkel és jókedvvel már novemberben elkezdődött. A program folytatása december 6-án, pénteken 14 órától lesz, amelyre a gyerekeket nagyszülőkkel együtt várják. A helyek száma korlátozott, ezért előzetes telefonos bejelentkezés szükséges, melyet hétköznaponként 9-17 óra között a 0266-365.229-es telefonszámon tehetnek meg.

Bábszínház és kézműves foglalkozás

Vasárnap 11 órától várják a gyerekeket bábszínházba, a művelődési ház stúdiótermébe. A Mi van  a ládikóban? című klasszikus bábszínházi előadás a Rest és a szorgalmas lány közkedvelt magyar népmesét dolgozza fel harmincöt percben. A székely ruhába öltözött fakanálbábukat Tamás Boglár színművész és Borsos Virág teatrológus kelti életre. A Halvirág Bábszínház előadását követően a bábosok a gyerekeket kézműves foglalkozásra várják: közösen készíthetnek fonal-pulikutyákat.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 23., szerda

Napelemes rendszer a kórháznak, digitalizáció a városházán

Több pályázathoz és fejlesztéshez szükséges határozattervezetet is elfogadott Gyergyószentmiklós önkormányzati képviselő-testülete szerdai rendkívüli ülésén. Napelemes rendszer épül a kórháznál, és digitalizálják a városháza működését.

Napelemes rendszer a kórháznak, digitalizáció a városházán
Hirdetés
2026. szeptember 23., szerda

Vasárnap még napoztunk, szerdán pedig elindult a távfűtés Gyergyószentmiklóson

Elindította a távfűtést Gyergyószentmiklóson a Hő-, Víz- és Csatornaszolgáltató Közmű (HVCSK). Három-négy nap alatt minden lépcsőházban kimelegednek a fűtőtestek. A lakókat kérik, hogy ellenőrizzék és légtelenítsék a rendszereket.

Vasárnap még napoztunk, szerdán pedig elindult a távfűtés Gyergyószentmiklóson
2026. szeptember 22., kedd

Veszélyessé vált a Békény-híd járdája, még a felújítás előtt ideiglenesen biztonságossá kell tenni

Készülnek a gyergyószentmiklósi Gábor Áron utcai Békény-híd felújítására, addig azonban sürgős beavatkozásra van szükség. A járda egy része megroggyant, a korlát pedig eltört és kidőlt. A balesetveszélyes szakaszon jönnek most javítások.

Veszélyessé vált a Békény-híd járdája, még a felújítás előtt ideiglenesen biztonságossá kell tenni
2026. szeptember 22., kedd

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső
Hirdetés
2026. szeptember 21., hétfő

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat

Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat
2026. szeptember 20., vasárnap

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat

Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat
2026. szeptember 18., péntek

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet

Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet
Hirdetés
2026. szeptember 18., péntek

Benzinnel próbált tüzet gyújtani, súlyosan megsérült egy 61 éves férfi

Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.

Benzinnel próbált tüzet gyújtani, súlyosan megsérült egy 61 éves férfi
2026. szeptember 17., csütörtök

Bérpótlékot kapnak a városháza alkalmazottai a számítógépes sugárzás miatt

Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.

Bérpótlékot kapnak a városháza alkalmazottai a számítógépes sugárzás miatt
2026. szeptember 17., csütörtök

Egy gombnyomás, amely életet menthet – elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson

Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.

Egy gombnyomás, amely életet menthet – elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson
Hirdetés