
Fotó: Pinti Attila
Az erdélyi magyar közvéleményt leginkább foglalkoztató kérdésekre összepontosít a Magyar Ifjúsági Értekezlet, a Kós Károly Akadémia, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem kolozsvári Természettudományi és Művészeti Karának, valamint az RMDSZ Főtitkárságának közös szervezésében július 2–7. között Marosfőn zajló10. EU Tábor.
2013. június 27., 16:382013. június 27., 16:38
2013. június 27., 19:032013. június 27., 19:03
Az idei tábor kiemelt témái között szerepel a regionalizáció, az alkotmánymódosítás, a Kisebbségi Európai Polgári Kezdeményezés és a jövő májusban sorra kerülő európai parlamenti választások. A keddi kapunyitást követően szerdán reggel Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke, Szabó József, a MIÉRT elnöke, Tonk Márton, a Sapientia EMTE kolozsvári karának dékánja és Borboly Csaba, az RMDSZ Csík Területi Szervezetének elnöke köszönti a megjelenteket, majd az alkotmánymódosítást körüljáró, ugyanakkor a MIÉRT tízéves múltjára is visszatekintő előadásokra kerül sor.
A csütörtöki nap a Kisebbségi Európai Polgári Kezdeményezés köré épül, felszólal többek között Markó Attila parlamenti képviselő és Kovács Gergely, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt elnöke. Pénteken az európai parlamenti választásokat boncolgató, Új Európát most – építsük fel együtt! című előadás gazdája Markó Béla, a Kós Károly Akadémia elnöke. A nap folyamán ott lesz a programokon Sógor Csaba és Winkler Gyula európai parlamenti képviselő is. A szombati, előadások sorát záró napon a regionalizáció kerül a figyelem középpontjába, előadást tart Horváth Anna, Kolozsvár alpolgármestere és Peti András marosvásárhelyi alpolgármester. A esti kikapcsolódásokról a Szomszédnéni Produkciós Iroda és Zsók Levente humorista gondoskodnak, de táncház és tábortűz is helyet kap. Jelentkezni az eutabor.miert.ro honlapon lehet.
Több pályázathoz és fejlesztéshez szükséges határozattervezetet is elfogadott Gyergyószentmiklós önkormányzati képviselő-testülete szerdai rendkívüli ülésén. Napelemes rendszer épül a kórháznál, és digitalizálják a városháza működését.
Elindította a távfűtést Gyergyószentmiklóson a Hő-, Víz- és Csatornaszolgáltató Közmű (HVCSK). Három-négy nap alatt minden lépcsőházban kimelegednek a fűtőtestek. A lakókat kérik, hogy ellenőrizzék és légtelenítsék a rendszereket.
Készülnek a gyergyószentmiklósi Gábor Áron utcai Békény-híd felújítására, addig azonban sürgős beavatkozásra van szükség. A járda egy része megroggyant, a korlát pedig eltört és kidőlt. A balesetveszélyes szakaszon jönnek most javítások.
A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.
Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.
Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.
Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.
Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.
Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.
Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.
szóljon hozzá!