
Fotó: Pethő Melánia
A gyergyószentmiklósi önkormányzat területén, a Téglagyárnál bontottak le egy épületet csütörtökön. A polgármesteri hivatal, a városgazdálkodási cég munkatársai és a helyi rendőrség által felügyelt akcióban nem történt atrocitás, a bontásban a környéken lakók is segédkeztek.
2015. május 29., 14:292015. május 29., 14:29
Illegálisan épült, így lebontásra került egy újabb építmény a téglagyári romatelepen. A húsz négyzetméter alapterületű, egyetlen helyiségből álló faépületnek nemcsak az építkezési engedélye hiányzott, de építtetője sem került elő, és annak ellenére, hogy látszólag lakóháznak készítették, üresen állt. Talán ennek köszönhető, hogy a bontásra felkért Vitalissima cég munkatársai, a polgármesteri hivatal illetékesei és a munkálatot felügyelő helyi rendőrség semmilyen ellenállásba nem ütközött. Kisebb nézeteltérések csak a segítő környékbeliek között történtek – az elvihető faanyag fölött vitatkoztak.
A törvénytelenül felépített ingatlan meglétét már tavaly észrevételezték a városháza urbanisztikai osztályának munkatársai, bontására viszont a kötelező adminisztratív lépések hosszadalmassága miatt csak most kerülhetett sor.
A Téglagyár utcában egyébként további 35, a Kárpátok utcában pedig 20 épület áll rendezetlen dokumentációval. Zömében az 1960-as évektől kezdődően épültek, sok közülük közvetlenül a rendszerváltás utáni években – tudtuk meg. „A bontás nem azonnali lépés egy esetben sem, a konstatálási jegyzőkönyvet követően az érintettek felszólítást kapnak, hogy rendezzék a helyzetet, majd a törvény előírásai szerint akár pénzbírságot is. Rendszerint ennyi elég ahhoz, hogy felismerjék az érintettek, hogy kötelesek eleget tenni a jogszabály előírásainak” – magyarázta Madaras Szidónia sajtószóvivő. Hangsúlyozta: „A felelős városvezetésnek azt is mérlegelnie kell, hogy milyen következményekkel jár egy bontásról szóló döntés, mekkora szociális kérdés következik belőle, többet használ-e, mint amennyit árt a lépés a közösség egészére nézve.”
Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.
Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.
Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.
Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.
Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.
Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.
Ismét szemétgyűjtési akciót szerveznek Gyergyószentmiklóson. A Let’s Do It, Romania! országos hulladékgyűjtési mozgalom keretében zajló pénteki akcióra mindazokat várják, akik szeretnének hozzájárulni a város és környéke rendezettebbé tételéhez.
Folytatódik a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad programsorozata: két egymást követő estén, szeptember 19-én és 20-án, a város két temploma válik különleges előadások helyszínévé.
Immár 28. alkalommal szervezik meg Gyergyóalfaluban a Gazdanapot, amely az évek során a község egyik legfontosabb és legkedveltebb közösségi rendezvényévé nőtte ki magát. A szervezők ezer látogatót várnak szombaton a Réteskertben.
Interaktív egészségügyi panelbeszélgetéseket indít a gyergyószentmiklósi kórház és az Itthon Közösen a Holnapért Egyesület, hogy hiteles információkkal segítse a lakosságot a betegségek megelőzésében és az egészség megőrzésében.
szóljon hozzá!