Mesefigurákkal teszik barátságosabbá a gyergyószentmiklósi kórház gyermekosztályának falait.
2015. február 16., 11:592015. február 16., 11:59
Az Ifitéka önkéntesei pénteken délben negyedik alkalommal látogattak a betegek világnapja alkalmából a gyermekosztályra. Az ebédlőben vidám törpék fogadják a gyerekeket, az egyik folyosón mozdonyok mosolyognak a falról, és már több teremben is felkerültek az ismert mesefigurák a falakra. Ezúttal közel húsz fiatal festett, szerzett örömet a beutalt gyerekeknek. Az alkotáshoz szükséges festéket és egyéb kellékeket idén is az önkormányzat biztosította. Málnási Andrea, az Ifitéka vezetője elmondta, kórház vezetősége, valamint a gyermekosztályon dolgozók is pozitívan fogadja a faldíszítőket, hiszen tudják, ez sokat jelent a gyerekeknek. Orosz Mária gyermekgyógyász elmondta, mindenképp támogatják az ifitékások kezdeményezését, azon dolgoznak, hogy a gyermekosztály ne legyen rideg, barátságtalan.
A korábbi évekhez hasonlóan a fiatalok idén is jelmezbe öltöztek, és megajándékozták az osztályon fekvő kicsi betegeket. Már tervezik, milyen mesefigurákat fognak festeni jövőre.
Készülnek a gyergyószentmiklósi Gábor Áron utcai Békény-híd felújítására, addig azonban sürgős beavatkozásra van szükség. A járda egy része megroggyant, a korlát pedig eltört és kidőlt. A balesetveszélyes szakaszon jönnek most javítások.
A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.
Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.
Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.
Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.
Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.
Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.
Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.
Ismét szemétgyűjtési akciót szerveznek Gyergyószentmiklóson. A Let’s Do It, Romania! országos hulladékgyűjtési mozgalom keretében zajló pénteki akcióra mindazokat várják, akik szeretnének hozzájárulni a város és környéke rendezettebbé tételéhez.
Folytatódik a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad programsorozata: két egymást követő estén, szeptember 19-én és 20-án, a város két temploma válik különleges előadások helyszínévé.
szóljon hozzá!