
Az egész közigazgatási rendszer úgy van felállítva, hogy a magyar érdekeket nyugodtan figyelmen kívül hagyhassák, a jogainkat rögzítő törvényeket pedig ne tartsák be – ezt akarja bizonyítani Árus Zsolt. Újabb, Romániában lezárult ügy folytatódik a strasbourgi emberi jogi bíróságon.
2016. október 14., 16:042016. október 14., 16:04
Mindenki megvéd mindenkit: a prefektus nem végzi a feladatát, de ezt a bíróság elnézi neki. A jogi felügyelet megvédi a bírókat, az ügyész és a kormány szintén a prefektust védi. Ennek következménye, hogy azok a magyar jogok sem érvényesülnek, amelyeket törvények írnak elő – ezt állapítja meg Árus Zsolt.
Árus magánszemélyként indítja egymás után kereseteit a magyarság jogainak rendszeres megsértései miatt. Romániában nem igazán tud érvényt szerezni a törvényes kifogásainak, csütörtökön újabb vaskos dosszié került a postára a strasbourgi emberi jogi bírósághoz címezve.
Ennek előzménye 2014 őszére nyúlik vissza, amikor azzal a kéréssel fordult Hargita megye prefektusához, hogy tegyen lépéseket, kötelezze a maroshévízi önkormányzatot a magyar feliratok kihelyezésére a közhivatalokban és a város határainál, ugyanis a magyar anyanyelvű lakosság száma a városban meghaladja a 20 százalékot.
Mivel akkor nem született kézzel fogható változás, Árus bírósághoz fordult azért, hogy a prefektust kötelezze a törvény betartatására és betartására. Így bírósági ítélet mondta ki: a prefektus kötelessége utasítani a helyi önkormányzatokat, ahol a magyarság aránya meghaladja a 20 százalékot, hogy magyar feliratokat helyezzenek ki. Andrei Jean-Adrian prefektus nem fellebbezett. Árus szerint azért, mert amúgy sem volt szándékában érvényt szerezni a bírósági ítéletnek. Látható abból, hogy az ítéletet követően sem született érdemi lépés. A prefektus annyit tett, hogy kérte az önkormányzatokat, számoljanak be, betartják-e a kisebbségi nyelvhasználatra vonatkozó törvény előírásait. Azonban egyiket sem büntette meg a törvény betartásának elmulasztásáért.
Idén márciusban ezért újabb feljelentést tett Árus Zsolt azért, hogy a bíróság kimondja: a prefektus nem hajtja végre az érvényes bírósági döntést. A bíróság azonban alapfokon és később Marosvásárhelyen jogerősen is azt mondta ki: a táblák kihelyezésére vonatkozó döntést ugyan nem hajtotta végre a prefektus, de nem is marasztalható el ezért, mert ez egy nagyon komplex ügy.
Árus szerint ez azt tükrözi, a törvénysértő prefektus ellen nem lép fel az igazságszolgáltatás, a magyarság jogainak betartatására nem kötelezi. Ezért Strasbourgban indít újabb keresetet.
A törvénytelenség felett szemet hunyó bírók ellen a jogi felügyeletnél tett panaszt, a prefektus ellen pedig bűnügyi feljelentést tett az ügyészségen hivatali visszaélés miatt. Ezzel párhuzamosan Dacian Cioloș kormányfőhöz is eljuttatta panaszát alárendeltje tevékenységével kapcsolatban. Ez utóbbi panasz ügyében azt a választ kapta, hogy petícióját továbbították a belügyminisztériumhoz.
Érthetetlen, hogy miért – mondja Árus -, hiszen a prefektus közvetlenül a miniszterelnök alárendeltségébe tartozik és nem valamelyik minisztériumhoz.
Nevetséges az a bírósági megállapítás, miszerint a magyar nyelvű feliratok kihelyezése annyira bonyolult ügy lenne, hogy annak megoldása nem kivitelezhető rövid idő alatt. Ugyanis nemcsak egy-két hónap alatt, hanem 2014-től 2016 nyaráig nem tett semmit a prefektus az ügyben. És azóta sem – mondja Árus Zsolt.
Élelem, ivóvíz és megfelelő menedék nélkül tartottak húsz kutyát egy gyergyóújfalvi ingatlan területén. A hatóságok 19 állatot menhelyre szállítottak, az ellenőrzés során pedig öt bírságot is kiszabtak.
A Magyar Tudomány Napja alkalmából kétnapos történészkonferencia kezdődött kedden a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtárban. A közel ötven éve elindított rendezvény idén is neves előadókat, tartalmas előadásokat hoz a közönségnek.
Történészkonferenciát szerveznek a Magyar Tudomány Napja tiszteletére a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtárban november 3–4-én Az önálló magyar nyelvű oktatásért címmel.
Folytatják szombaton a Bucsin-tetőn eltűnt Forró Lajos keresését: a család a hivatalos kutatás lezárása után önkénteseket vár délelőtt 10 órára a Bucsin-tetői sípályához, hogy kisebb csapatokban átvizsgálják a környező területeket.
Hatalmas tűz ütött ki egy lakóháznál Maroshévízen, az 1918. December 1. utcában. A helyszínen hivatásos és önkéntes tűzoltók több órán keresztül küzdöttek a lángokkal péntek hajnalig.
Hivatalosan is befejeződött az eltűnt 88 éves férfi keresésére indított akció. Az utolsó hivatalos keresést október 28-án, szerdán tartották, amelyben rendőrök, csendőrök, tűzoltók, hegyimentők és önkéntesek vettek részt.
Jóváhagyta a gyergyószentmiklósi képviselő-testület a kulturális tevékenységekre pályázó civil szervezetek támogatási listáját. A helyi költségvetésből összesen 237 511 lejt ítéltek oda tizennyolc pályázatra.
Csütörtökön 9 és 15 óra között áramszünetre kell számítani Gyergyóalfalu több utcájában az elektromos hálózaton végzett munkálatok miatt – közölte az Electrica áramszolgáltató.
A Kossuth Lajos utcában zajló munkálatok során keletkezett meghibásodás miatt átmenetileg szünetelhet a távhőszolgáltatás Gyergyószentmiklóson, a Batthyány Ignác-iskola bentlakása és a Robi Konyha környékén.
Már harmadszorra riasztották a tűzszerészeket a Hargita megyei Salamás községhez tartozó Gyergyóhodosra, ahol újabb lőszermaradványokat találtak.
szóljon hozzá!