
Nagy nap volt a szombati a gyergyóalfalvi önkéntes tűzoltók életében: ünnepelték az új tűzoltószertáruk, székhelyük elkészültét. Az önkéntesség nemcsak a létesítmény használóira jellemző, hanem magára az építkezésre is. Sokan kivették a részüket belőle.
2016. október 24., 14:202016. október 24., 14:20
Hosszan sorolták a magánszemélyek és intézményvezetők nevét szombaton délelőtt az alfalvi új tűzoltószertár ünnepélyes átadásakor. Emléklapokat adtak át nagy számban, a helyi önkéntes tűzoltó egyesület így igyekezett köszönetet mondani mindazoknak, akik részesei voltak a munkának, amivel elkészülhetett a tűzoltók otthona.
Az építkezés 2008-ban indult el az Alfalvi Önkéntes Tűzoltók Egyesületének vezetője, Baricz Róbert kezdeményezésére, aki az elmúlt nyolc évben állandó mozgatója volt a munkának. Az épületet ezelőtt két évvel már birtokukba vették a lánglovagok, de akkor még voltak hiányosságok. Ahogy Borsos Ferenc tűzoltóparancsnok fogalmaz, most sikerült végre pontot tenni a rengeteg munka végére. Udvarrendezés, kapuállítás és egy múzeumhelyiség is létesült egyebek mellett. Az átadáson Baricz Róbert mondott köszönetet mindazoknak, akik hozzájárultak az építkezés sikeréhez, felsorolva többek közt a községi és a megyei önkormányzat segítségét. Az önkormányzati elöljárók beszédei is elhangzottak, kiemelték, hogy az alfalvi közösség megértette, kell ez a létesítmény, hiszen az egész község biztonságát szolgálja. Így a helyi közbirtokosság, vállalkozók és magánemberek is fontosnak tartották, hogy segítsenek a megvalósulásában.
Vasárnap tartották a 4. Székely Lánglovag Találkozót. A tűzoltóverseny jó hangulatban zajlott, ahol nyilván fontos volt a résztvevők rátermettségének bizonyítása is, de a legfontosabb a baráti, bajtársi együttlét, a szórakozás volt. Hiszen erre is szükség van ahhoz, hogy az éles bevetéseken is közösen tudjanak helytállni, ha kell.
Idén is folytatják a Tarisznyás-estek sorozatát Gyergyószentmiklósón a Tarisznyás Márton Múzeumban.
Gyergyószentmiklós viseli Magyarország külhoni ifjúsági fővárosa címet idén, amelyet Cegléd testvérvárossal párban nyert el. A kitüntetéssel járó 100 millió forintos támogatás konkrét fejlesztéseket hoz: például ifjúsági központ épül.
Súlyos tűzesethez riasztották a tűzoltókat: Salamáson lángra kapott a helyi rendőrőrs épülete. A tűz az épület tetőszerkezetét és a manzárdot érinti, mintegy 200 négyzetméteres felületen.
Egy lángoló mezőgazdasági épülethez riasztották szerdán reggel a tűzoltókat Gyergyóremetére: egy nagyméretű istálló gyulladt ki egy farmon. Szerencsére sem emberi sérülés nem történt, sem állatokban nem esett kár.
A lakosság kisebb arányban volt jó adófizető, a cégeknél viszont jelentős adósságcsökkenés történt 2025-ben Gyergyószentmiklóson. A 2026-os évre vonatkozó helyi adók és illetékek befizetése január 15-től lehetséges a városban.
Turisztikai Desztináció Menedzsment alapításával tenné ismertebbé, vonzóbbá a városi és gyilkostói vendéglátóhelyeket, valamint a turisztikai kínálatot Gyergyószentmiklós. Az új évtől bevezetett idegenforgalmi illeték teremti meg ehhez az alapot.
Teljesen lezárták a forgalmat a 12C jelzésű országút Gyergyószentmiklós és Gyilkostó közötti szakaszán szombat reggel, miután az erős havazás miatt az úttestre dőlt egy fa.
Császármetszéssel segítették a világra az év első újszülöttjét a gyergyószentmiklósi kórházban. A kisfiú és édesanyja is egészségesek.
Ma, amikor a különféle alkalmazások akár percnyi pontossággal jelzik előre az esőt, vagy azt, hogy mikor süt ki a nap, a népi időjóslás több ezer éves következtetései már nem létfontosságúak, de egy könyv segít abban, hogy mégse menjenek feledésbe.
Idén is a főtéren, a központi parkban rendezik meg Gyergyószentmiklóson a szabadtéri szilveszteri ünnepséget. A szervezők közös óévbúcsúztatóra és újévköszöntésre várják a helyieket és az ide látogatókat koncerttel és éjféli tűzijátékkal.
szóljon hozzá!