
Fotó: Pethő Melánia
Gyergyószentmiklós honlapján és a városháza ügyfélfogadó helyiségében kifüggesztve is megtalálható a város 2017-re vonatkozó, helyi adókat és illetékeket szabályozó határozattervezete. Adónövekedés nem lesz.
2016. november 02., 20:232016. november 02., 20:23
2016. november 02., 21:022016. november 02., 21:02
A jövő évre tervezett adók és illetékek tervezete már megtekinthető, írásos véleményeket, módosítási javaslatokat hétfőtől november 18-áig vár az önkormányzat. Amint azt Nagy Zoltán polgármester közölte, a november 7. és 18. közti időszakban még számos egyeztetésre kerül sor a gazdasági élet különböző szereplőivel, vállalkozókkal, hogy az ő meglátásaik szerint módosítani lehessen a tervezett adónemeket – amennyiben lesznek ilyen javaslatok. Most kell ezeket a javaslatokat megtenni, hiszen, miután az adókról szóló határozatot elfogadta a képviselő-testület, és ezek érvénybe léptek, már nem lehet rajtuk változtatni.
A 2016-os adók jövőre is érvényben maradnak, mondta el a polgármester. A most is érvényes kedvezményeket is megtartanák, de új kedvezményeket is bevezetnek. A kisnyugdíjasok a területadójuk csökkentésére számíthatnak. Így azok a nyugdíjasok, akiknek havi jövedelme a minimálbér és 456 lej közé esik, azok 25 százalékos, akiknek 455 lej, vagy ennél is kisebb a nyugdíja, 50 százalékos adókedvezményben részesülhetnek. Számíthatnak adókedvezményre azok az intézmények is, amelyek szociális tevékenységet végeznek. Adócsökkentést kérhetnek azok is, akik hőszigetelést, nyílászáró-cserét végeznek lakóházukon, ők azonban ehhez egy, a munkálat hatékonyságát bizonyító dokumentációt kell benyújtsanak.
Szintén kérhetnek adókedvezményt azok is, akik a város arculatának javításához járulnak hozzá épületeik felújításával. Ellenben akár 300 százalékos büntetőadót is kiróhatnak azon ingatlantulajdonosokra, akiknek leromlott állapotú épületeik vannak, és nem tesznek semmit azok rendbetételéért.
A határozattervezethez bármely gyergyószentmiklósi lakos ajánló értékű véleményt fűzhet, a beérkezett javaslatokat a helyi képviselő-testület és a városháza pénz- és adóügyi osztálya mérlegeli az előírások függvényében.
Idén is folytatják a Tarisznyás-estek sorozatát Gyergyószentmiklósón a Tarisznyás Márton Múzeumban.
Gyergyószentmiklós viseli Magyarország külhoni ifjúsági fővárosa címet idén, amelyet Cegléd testvérvárossal párban nyert el. A kitüntetéssel járó 100 millió forintos támogatás konkrét fejlesztéseket hoz: például ifjúsági központ épül.
Súlyos tűzesethez riasztották a tűzoltókat: Salamáson lángra kapott a helyi rendőrőrs épülete. A tűz az épület tetőszerkezetét és a manzárdot érinti, mintegy 200 négyzetméteres felületen.
Egy lángoló mezőgazdasági épülethez riasztották szerdán reggel a tűzoltókat Gyergyóremetére: egy nagyméretű istálló gyulladt ki egy farmon. Szerencsére sem emberi sérülés nem történt, sem állatokban nem esett kár.
A lakosság kisebb arányban volt jó adófizető, a cégeknél viszont jelentős adósságcsökkenés történt 2025-ben Gyergyószentmiklóson. A 2026-os évre vonatkozó helyi adók és illetékek befizetése január 15-től lehetséges a városban.
Turisztikai Desztináció Menedzsment alapításával tenné ismertebbé, vonzóbbá a városi és gyilkostói vendéglátóhelyeket, valamint a turisztikai kínálatot Gyergyószentmiklós. Az új évtől bevezetett idegenforgalmi illeték teremti meg ehhez az alapot.
Teljesen lezárták a forgalmat a 12C jelzésű országút Gyergyószentmiklós és Gyilkostó közötti szakaszán szombat reggel, miután az erős havazás miatt az úttestre dőlt egy fa.
Császármetszéssel segítették a világra az év első újszülöttjét a gyergyószentmiklósi kórházban. A kisfiú és édesanyja is egészségesek.
Ma, amikor a különféle alkalmazások akár percnyi pontossággal jelzik előre az esőt, vagy azt, hogy mikor süt ki a nap, a népi időjóslás több ezer éves következtetései már nem létfontosságúak, de egy könyv segít abban, hogy mégse menjenek feledésbe.
Idén is a főtéren, a központi parkban rendezik meg Gyergyószentmiklóson a szabadtéri szilveszteri ünnepséget. A szervezők közös óévbúcsúztatóra és újévköszöntésre várják a helyieket és az ide látogatókat koncerttel és éjféli tűzijátékkal.
szóljon hozzá!