
Az ország kisebb településein önkéntesekből álló polgárőrség létrehozását kezdeményezi egy Bihar megyei parlamenti képviselő, Szabó Ödön. Amint megtudtuk, indítványában a magyarországi mintát javasolná követendőként, ám nem hagyja figyelmen kívül a gyergyószentmiklósi, immár lassan kétéves múlttal rendelkező polgárőrség tapasztalatait sem.
2015. január 19., 11:202015. január 19., 11:20
Szabó Ödön (fotó) a Székelyhon.ro kérdésére elmondta, ez egy önálló kezdeményezés, melyet január végén vagy február elején terjesztene a frakció elé. Ötletének kivitelezéséhez a magyarországi gyakorlatot venné alapul, és a polgárőrség működése többnyire az önkéntes tűzoltókéhoz hasonlítana.
„Magyarországon van polgárőri törvény. Ott is helyi önkéntes mozgalom a polgárőrség, ám több jogosítványt ad hozzá az állam” – fogalmazott a parlamenti képviselő, majd részletezte is. Fontosnak tartaná például, hogy Romániában is országosan egységes egyenruha legyen, ez a turisták szempontjából is jelentős. Továbbá fontos, hogy az önkéntesek törvény általi védelmet élvezzenek, szolgálatuk idején az ellenük elkövetett erőszakos cselekedet hatóság elleni fellépésnek minősüljön. Annak is nagy a jelentősége, hogy akár az önkéntes tűzoltók esetében, együttműködés legyen a hivatásos alakulatokkal, együtt, egymás munkáját segítve tudjanak fellépni. Szabó úgy gondolja, a törvényes keret lehetőséget biztosítana arra is, hogy az önkormányzatok anyagiakkal támogassák a szervezetet. „Önkéntességről van szó, tehát a polgárőrnek fizetés nem jár, de az önkormányzat kifizetheti életbiztosításukat. De ez csak egy példa, számos lehetőség van, amivel segíteni lehet a közrendért munkát vállaló közösségi tagokat, a polgárőri tevékenységet.”
A parlamenti képviselő kifejtette, az a személy, aki legalább egyszer szóba állt kistelepülések polgármestereivel, tudja, komoly igény van segítségre a rendfenntartásban. Főként az olyan helyeken nagy a gond, ahol egy községhez több falu tartozik, rendőrőrs viszont nincs, ráadásul a mélyszegénységet demográfiai robbanás tetézi.
A Székelyhon.ro azon kérdésére, hogy kezdeményezésében mennyire kívánja figyelembe venni a Gyergyószentmiklósi Polgárőrség közel kétéves tapasztalatát, elmondta, partnerségre számít, tárgyalásokat kezdeményez a szentmiklósi elöljáróval. Bajkó László, a polgárőrség vezetője készségesen fogadta a portálunk által közvetített együttműködési szándékot. Mint mondta, a törvényes alap megteremtése fontos és időszerű.
Készülnek a gyergyószentmiklósi Gábor Áron utcai Békény-híd felújítására, addig azonban sürgős beavatkozásra van szükség. A járda egy része megroggyant, a korlát pedig eltört és kidőlt. A balesetveszélyes szakaszon jönnek most javítások.
A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.
Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.
Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.
Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.
Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.
Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.
Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.
Ismét szemétgyűjtési akciót szerveznek Gyergyószentmiklóson. A Let’s Do It, Romania! országos hulladékgyűjtési mozgalom keretében zajló pénteki akcióra mindazokat várják, akik szeretnének hozzájárulni a város és környéke rendezettebbé tételéhez.
Folytatódik a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad programsorozata: két egymást követő estén, szeptember 19-én és 20-án, a város két temploma válik különleges előadások helyszínévé.
szóljon hozzá!