
Fotó: Antal Kinga/Facebook-képernyőmentés
Énekkel csatlakoztak a Nemzeti Összetartozás Napjához a gyergyószentmiklósi Fogarasy Mihály Általános Iskola diákjai: 402 alsó tagozatos tanuló adta elő az Otthon vagyunk című dalt a Szent István-templomban.
2026. június 04., 17:512026. június 04., 17:51
Idén másodszor csatlakoztak a gyergyószentmiklósi Fogarasy Mihály Általános Iskola tanulói számos más település csoportjai mellett ahhoz a kezdeményezéshez, amelyet Szarka Tamás Kossuth-díjas előadóművész és zeneszerző indított útjára, és amelyet idén nyolcadik alkalommal hirdettek meg.
A kezdeményezés célja, hogy
A Fogarasy diákjai két éve a Kézfogás című szerzeményt énekelték el, most pedig az Otthon vagyunk című dal csendült fel.
„A közös éneklésnek mindenképpen közösségformáló ereje van. Mi, pedagógusok ezt nagyon fontosnak tartjuk, és erre szeretnénk érzékenyíteni a gyermekeket is” – fogalmazott megkeresésünkre válaszolva Fazakas Magdolna tanárnő. Elmondta, az iskola valamennyi alsó tagozatos osztálya részt vett a programban, összesen 402 tanuló.
Fotó: Antal Kinga/Facebook-képernyőmentés
A felkészülés az osztálytermekben zajlott, ahol az osztálytanítók gyakorolták a dalokat a gyermekekkel. „Ennek most külön varázsa volt. Nem tudtam, hogy fog szólni, amikor mind egyszerre éneklünk. De amikor egybeállt az egész produkció, mintha minden kisimult volna.
A rendezvény zenei közreműködői a Korpos Szabolcs által vezetett Salamon’s Jam Orchestra zenészei voltak. A gyermekeket Fazakas Magdolna, Antal Kinga és az osztálytanítók készítették fel, a felvételt pedig Györfi Albert készítette.
Figyelmeztető sztrájkot tartottak hétfőn 9 és 11 óra között a Gyergyószentmiklósi Városi Kórház alkalmazottai az országos tiltakozó akcióhoz csatlakozva. A munkabeszüntetés ideje alatt a sürgősségi betegellátás folyamatosan biztosított volt.
A jövőféltők előtt nem lehet kétséges a bőséges gyermekáldás fontossága, különösen mifelénk nem. Éppen ezért bír kiemelt jelentőséggel a székelyföldi vándorbölcső-lakók találkozója, amelynek második felvonását Oroszhegyen tartják augusztus 8-án.
Néhány nappal ezelőtt írtunk arról az összefogásról, amely a gyergyószentmiklósi Szabó Rékáért indult. Szomorú hírt közölt Péter Melinda, Réka édesanyja: a fiatal lány elhunyt. A család kéri, hogy az értük indított gyűjtés már ne folytatódjon.
Széleskörű összefogás indult Gyergyószentmiklóson egy súlyos állapotban lévő középiskolás lány és családja megsegítésére. A közösségi médiában sokan osztották meg a felhívást, amelyben anyagi támogatást kérnek Szabó Réka családjának.
Mérföldkőhöz érkezett az A8-as autópálya építése: kiadták a Gyergyóalfalu és Gyergyóditró közötti 14,4 kilométeres szakasz építési engedélyét. Az érintett települések polgármesterei eltérően értékelik a beruházás helyi következményeit.
Átszervezték július 1-jétől a gyergyószentmiklósi közszolgáltatási feladatok egy részét. A cél, hogy a munkát jobb minőségben, hatékonyabban és lehetőleg olcsóbban végezzék el.
Sürgős véradásra kérik a lakosságot egy gyergyószentmiklósi kórházban kezelt beteg megsegítése érdekében.
Megrendezik a Folk & Roll Víkendet Gyergyószentmiklóson július 31. és augusztus 2. között. A háromnapos minifesztiválon koncertek, táncházak, családi programok és gasztronómiai bemutatók várják az érdeklődőket.
Alkohol befolyása alatt vezetett egy 68 éves férfi, elvesztette uralmát a jármű fölött, lesodródott az úttestről és egy kőkorlátnak ütközött autójával Maroshévíz közelében.
Még mindig kérdéses, hogy a romokból újjászülethet-e valamikor a tatárdombi szabadtéri oltár, amelyet a több mint egy hete pusztított vihar tett tönkre. A Gyergyószárhegy és Gyergyóditró közötti Tatárdomb a helyi közösség jelképes tere.
szóljon hozzá!