Tanácsülés az MPP többségi akaratával

10–6 lett volna a végeredménye a gyergyószentmiklósi képviselő-testület szeptemberi ülésének, ha sporteseményként tartanánk számon. A nagyobb fontosságú határozatokat ilyen arányban szavazta meg a testület, ugyanis tíz MPP-s és hat RMDSZ-es képviselő vett részt az ülésen.

Gergely Imre

2012. szeptember 26., 19:362012. szeptember 26., 19:36

2012. szeptember 26., 19:562012. szeptember 26., 19:56

Harmadszorra került napirendre egy héten belül a tervezet, miszerint a gyilkostói közművesítést kivitelező cég alvállalkozót vonhatna be a munkába. A határozat kétszer azért nem kapta meg a szükséges szavazatszámot, mert az MPP-s frakcióból többen hiányoztak, az RMDSZ-esek pedig ellene szavaztak. Szerdán már „rendezte sorait” a polgári pártos többség és megfelelő létszámban eljöttek a tanácsülésre. Így már megszavazhatták a határozatot 10 MPP-s igennel.

Nem alakul „GO Rt.-vizsgálóbizottság”

Már a napirend megszavazásakor egyértelmű volt, hogy az ülésen az történik majd, amit az MPP többség dönt. Mezei János polgármester javaslatára nem került megvitatásra az a javaslat, miszerint egy bizottság vizsgálta volna meg a GO Rt. gazdálkodását, hogy kiderítse, mitől veszteséges a cég minden tevékenysége (hulladékgazdálkodás, víz és csatornaszolgáltatás, stb.).

A polgármester kijelentette, a tanácsosoknak nincs hatásköre pénzügyi gazdálkodás vizsgálatára, hiszen ezt csak szakemberek, vagy szakcég teheti meg. Hozzátette, a GO Rt. átvilágítására kért és kapott ajánlatot egy szakcégtől. Ennek költsége hatvanezer lej lenne Mezei szerint. Ezt a GO Rt.-nek kellene finanszíroznia, de erre  nincs pénze – tette hozzá a polgármester. A testület szavazott, a polgári frakció voksaival a bizottság felállításának javaslatát levették napirendről.

Kiadható lesz a hulladékgazdálkodás

A GO Rt., vagyis ennek hulladékgazdálkodási tevékenysége a későbbiekben újra terítékre került. Elkészült ugyanis egy meg nem nevezett cég által összeállított tanulmány a szolgáltatás helyzetének felméréséről és gazdaságossá válásának lehetőségeiről. A testület a tanulmány elfogadásáról kellett döntsön. Kiderült, a dokumentum a szolgáltatás értékesítését javasolja.

Farkas Zoltán, az RMDSZ frakcióvezetője kijelentette, a tanulmány egy innen-onnan összemásolt szöveg, amit nem lehet elfogadni. Példaként említette, hogy készítői még arra sem figyeltek oda, hogy Gyergyószentmiklós város, a szövegben több ízben is a „comuna” vagyis község szó szerepel. A testület MPP-s többsége ettől függetlenül elfogadta.

A szerdai döntés még nem jelenti a szolgáltatás kiadását. Az elhangzottakból azonban kikövetkeztethető, hogy várhatóan a későbbiekben ennek előkészítése, a tenderfüzet elfogadása és a versenytárgyalás, majd pedig a szolgáltatás kiadása következhet.

Más döntések, különfélék

A szerdai tanácsülésen még szó esett két iskola névváltoztatásáról és arról, hogy hamarosan közszemlére, véleményezésre kerül az általános városrendezési terv. Három évre újabb menedzseri megbízatást kapott Csergő Tibor a múzeum vezetője, visszakerült az önkormányzat kezelésébe a 12-es országút városon áthaladó szakasza. Az ülésen a képviselők kérdéseire válaszolt Hanesz József, a City Parking helyi vezetője. Ezekről bővebben következőkben számolunk be.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 25., péntek

Nyárbúcsúztató ifjúsági programok Gyergyóban

Zenével, színházzal, társasjátékokkal, sporttal és tánccal búcsúztatják a nyarat szeptember 25-én és 26-án Gyergyószentmiklóson. A Tarisznyás Márton Múzeum udvarán izgalmas programokkal köszön el Nyári Ifjúsági Színpad.

Nyárbúcsúztató ifjúsági programok Gyergyóban
Hirdetés
2026. szeptember 24., csütörtök

Lángok csaptak fel egy gyergyószentmiklósi raktárépületben

Tűz ütött ki egy raktárépületben Gyergyószentmiklóson, a helyszínre nagy erőkkel szálltak ki a tűzoltók, csütörtökön délután.

Lángok csaptak fel egy gyergyószentmiklósi raktárépületben
2026. szeptember 24., csütörtök

Háromszázezer lejre pályázhatnak a gyergyószentmiklósi sportszervezetek

Közzétette a sportszervezeteknek szóló, 300 ezer lejes pályázati kiírását Gyergyószentmiklós önkormányzata. A támogatásból többek között a helyi sportélet fejlesztését, valamint a tömeg- és versenysport népszerűsítését finanszírozhatják.

Háromszázezer lejre pályázhatnak a gyergyószentmiklósi sportszervezetek
2026. szeptember 23., szerda

Napelemes rendszer a kórháznak, digitalizáció a városházán

Több pályázathoz és fejlesztéshez szükséges határozattervezetet is elfogadott Gyergyószentmiklós önkormányzati képviselő-testülete szerdai rendkívüli ülésén. Napelemes rendszer épül a kórháznál, és digitalizálják a városháza működését.

Napelemes rendszer a kórháznak, digitalizáció a városházán
Hirdetés
2026. szeptember 23., szerda

Vasárnap még napoztunk, szerdán pedig elindult a távfűtés Gyergyószentmiklóson

Elindította a távfűtést Gyergyószentmiklóson a Hő-, Víz- és Csatornaszolgáltató Közmű (HVCSK). Három-négy nap alatt minden lépcsőházban kimelegednek a fűtőtestek. A lakókat kérik, hogy ellenőrizzék és légtelenítsék a rendszereket.

Vasárnap még napoztunk, szerdán pedig elindult a távfűtés Gyergyószentmiklóson
2026. szeptember 22., kedd

Veszélyessé vált a Békény-híd járdája, még a felújítás előtt ideiglenesen biztonságossá kell tenni

Készülnek a gyergyószentmiklósi Gábor Áron utcai Békény-híd felújítására, addig azonban sürgős beavatkozásra van szükség. A járda egy része megroggyant, a korlát pedig eltört és kidőlt. A balesetveszélyes szakaszon jönnek most javítások.

Veszélyessé vált a Békény-híd járdája, még a felújítás előtt ideiglenesen biztonságossá kell tenni
2026. szeptember 22., kedd

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső
Hirdetés
2026. szeptember 21., hétfő

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat

Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat
2026. szeptember 20., vasárnap

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat

Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat
2026. szeptember 18., péntek

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet

Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet
Hirdetés