
Fotó: Balázs Katalin
Jócskán mínusz 20 alatt, de úgy is mondhatjuk, hogy valamicskével mínusz 30 fok fölött volt a hőmérséklet, amikor a művelődési ház elé gyűltek ki a gyergyószentmiklósiak. A nagy hideg okolható valószínűleg azért, hogy a korábbi évekhez képest az utcai szilveszterre kevesen jöttek, és ők is hamar hazatértek.
2015. január 04., 20:512015. január 04., 20:51
2015. január 04., 20:512015. január 04., 20:51
A Stramli Band zenekar húzta a bemelegítőt, majd a felmelegítőt is mindazoknak, akiknek jéggé fagyott a térre kihozott pezsgője. Volt más melegítő is, forralt bor, na meg annak reménye, hogy a kétezer ingyen tombola valamelyik tárgyát vagy éppen fődíját valaki biztos hazaviszi.
A lélekmelegítőt – ezúttal igencsak rövidre fogva – Mezei János polgármester és Portik-Hegyi Kelemen főesperes biztosította. A város első embere arra szólította fel Gyergyószentmiklós lakóit, hogy ne a hiú ábrándokat kergessék, hanem a céltudatos cselekvést tekintsék feladatuknak az új esztendőben. „Sikerekben és cselekvésben gazdag új esztendőt! – hangzott el a polgármesteri köszöntő végén. A lelkipásztor sikeres esztendőt kívánt, ami úgy valósulhat meg, ha Isten jónak látja, és mi is teszünk érte. „Legyen áldás életed minden napjára!” – kívánta a főesperes-plébános.
A füttyszóval, pezsgőbontással és üdvrivalgással tűzdelt köszönet a szép szavakért a tűzijáték idején sem ért véget. Csak akkor hagyott alább a hangoskodás, amikor a tombolatárgyak sorsolására került sor. A nyertesek között volt Polgár Margit, aki fából készült háztartási eszközöket kapott, Kovács Aranka, aki tepsit vihetett haza. A fából készült, összeszerelhető ládika gazdája Berecz Ilona, egy-egy pezsgő tulajdonosa László Renáta és Katona András lett. Két okostelefon is kisorsoltatott, Kotfas Botond és Mezei Klára örvendhetett ezeknek. A fődíjat, az ezúttal is Len Emil vállalkozó által felajánlott szilveszteri malacot Benke Ervin nyerte. A színpadi hőfújóval melengetett állat gyergyószentmiklósi gazdához került. Mint megtudtuk, nem kívánnak malacpecsenyét készíteni belőle, istálló van, takarmány is kerül, felnevelik a szerencsemalacot.
Készülnek a gyergyószentmiklósi Gábor Áron utcai Békény-híd felújítására, addig azonban sürgős beavatkozásra van szükség. A járda egy része megroggyant, a korlát pedig eltört és kidőlt. A balesetveszélyes szakaszon jönnek most javítások.
A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.
Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.
Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.
Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.
Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.
Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.
Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.
Ismét szemétgyűjtési akciót szerveznek Gyergyószentmiklóson. A Let’s Do It, Romania! országos hulladékgyűjtési mozgalom keretében zajló pénteki akcióra mindazokat várják, akik szeretnének hozzájárulni a város és környéke rendezettebbé tételéhez.
Folytatódik a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad programsorozata: két egymást követő estén, szeptember 19-én és 20-án, a város két temploma válik különleges előadások helyszínévé.
szóljon hozzá!