
Ünnepélyes keretek között indult útjára az Együtt, egymásért – szentmiklósiakért elnevezésű karitatív program idei kiadása Gyergyószentmiklóson. A pénteki megnyitón a szívből jövő adakozás és a jó tettek fontosságára hívták fel a figyelmet a felszólalók.
2016. november 28., 14:092016. november 28., 14:09
„Tartósélelmiszer-gyűjtés céljával zajlik ez a program, de úgy érzem, hogy ennél sokkal többről van szó” – mondta Nagy Zoltán polgármester az adománygyűjtésnek helyet biztosító Sláger Centerben tartott megnyitóünnepségen. A szívből jövő, önzetlen adakozás fontosságát hangsúlyozta beszédében, kifejtve, hogy nem csak az anyagi és tárgyi felajánlások segíthetnek a nehéz sorsúakon, sokszor egy szívből fakadó gesztus többet ér, mint a könyöradomány. „Ha valamit adunk, úgy tegyük, hogy a megajándékozott érezze, tiszta szívből adtunk” – tanácsolta, és reményét fejezte ki, hogy az egyre sikeresebbnek nyilvánuló Együtt, egymásért akció örök életű lesz Gyergyószentmiklóson. „Mi nem egyszerűen városlakók vagyunk, mi Szent Miklós püspök közösségét képezzük. Nem tehetünk másképp, minthogy úgy adunk, ahogyan a püspök tette – szívet, lelket melengetően. Kívánom, hogy az egymásra való őszinte odafigyelés, ennek az összefogásnak az ereje annyira megérintsen minket, szentmiklósiakat, hogy az ünnepek után sem tévesszük szem elől: hogyha jó célért összefogunk és teszünk, a közösségi létet erősítjük. Mi nem is tehetünk másként, mert minket városunk neve erre kötelez” – fogalmazott.
A program idei védnöke, Böjte Csaba ferences rendi szerzetes a Jónak lenni jó alapgondolatra építette beszédét. Számos példával mutatott rá a kijelentés igazságtartalmára, mint ahogy arra is, hogy a rossz cselekedetek, a „simliskedések” súlyosan terhelik az ember lelkiismeretét. „Merjünk önzők lenni, és a legnagyobb örömmel, a jó cselekedet örömével ajándékozzuk meg magunkat! Annyi lehetőségünk van arra, hogy jót tegyünk, hogy jók legyünk, fürdessük meg lelkünket a tiszta örömszerzés érzésében! (…) Merjünk a szeretet útjára lépni, merjünk egymáshoz jónak lenni, merjük elindítani a szeretet forradalmát! Én hiszem, hogy amikor Jézus Krisztus odatesz bennünket imádkozni nap mint nap a Miatyánkot, a kéréssel, hogy »Jöjjön el a te országod«, a szeretet, az egyetértés országa, akkor nem valami utópiát kergettet velünk. Hiszem, hogy ez megvalósulhat. Hiszem, hogy Erdélyben és a nagyvilágban is győzedelmeskedni fog a szeretet. És akkor a rossz lélek, azt mondja: Atyám, mégiscsak tévedtem, neked volt igazad” – fogalmazott.
A karitatív programról
Adj örömmel, szeress nagylelkűen! mottóval az Együtt, egymásért – szentmiklósiakért elnevezésű programot idén harmadik éve szervezi meg Gyergyószentmiklós Polgármesteri Hivatalának szociális osztálya, Gereőffy Imola osztályvezető ötlete nyomán – hangzott el a megnyitóünnepségen. Az adventi időszakban az egymásra figyelést, a nehezebb sorsúak felkarolását, az összefogást szorgalmazza a program. Az összefogás – a lakosság hozzájárulásán túl – a városban működő civil szervezetek vállalásában is megnyilvánul. A szervezetek karolták fel idén is a programot, karácsonyig, szombatonként felváltva lesznek „örökbefogadói” a Sláger Centerben elhelyezett adományládának és előadásaikkal maguk is ajándékozói a programnak.
A pénteki megnyitón a Gyergyószentmiklósi Fúvószenekar, a Vaskertes Általános Iskola, a szombati adománygyűjtés során a Domokos Pál Péter Dalkör – Női Kórus és az Ipartestület Férfikara ének- és zeneszót, illetve verseket ajándékozott. A következő alkalommal, december 3-án a Naturland Alapítvány, a Gyulafehérvári Caritas és a Református Nőszövetség lesz a karitatív akció házigazdája, december 10-én az Erdélyi Kárpát-Egyesület és a Kolping Család Egyesület, december 17-én pedig a cukorbetegek egyesülete, a Hargita Megyei Ifjúsági Cukorbetegek Egyesülete, Fészek – Gyergyói Édesanyák Egyesülete és a Step Dance Sportklub fogadják örökbe az adományládát. Minden alkalommal 9–18 óra között van lehetőség adományozásra, illetve hétköznapokon 8 és 16 óra között a városháza szociális osztályának Kárpátok utcai székhelyére lehet eljuttatni a felajánlásokat.
A szervezők felhívása szerint az adományládába tartós élelmiszereket helyezhetnek az adakozók, felajánlásukkal a városban élő rászorulókat segítve. Sokgyermekes, egyszülős, sérült személyt gondozó családok, egyedül élő idősek részesülnek az adományokból.
Élelem, ivóvíz és megfelelő menedék nélkül tartottak húsz kutyát egy gyergyóújfalvi ingatlan területén. A hatóságok 19 állatot menhelyre szállítottak, az ellenőrzés során pedig öt bírságot is kiszabtak.
A Magyar Tudomány Napja alkalmából kétnapos történészkonferencia kezdődött kedden a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtárban. A közel ötven éve elindított rendezvény idén is neves előadókat, tartalmas előadásokat hoz a közönségnek.
Történészkonferenciát szerveznek a Magyar Tudomány Napja tiszteletére a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtárban november 3–4-én Az önálló magyar nyelvű oktatásért címmel.
Folytatják szombaton a Bucsin-tetőn eltűnt Forró Lajos keresését: a család a hivatalos kutatás lezárása után önkénteseket vár délelőtt 10 órára a Bucsin-tetői sípályához, hogy kisebb csapatokban átvizsgálják a környező területeket.
Hatalmas tűz ütött ki egy lakóháznál Maroshévízen, az 1918. December 1. utcában. A helyszínen hivatásos és önkéntes tűzoltók több órán keresztül küzdöttek a lángokkal péntek hajnalig.
Hivatalosan is befejeződött az eltűnt 88 éves férfi keresésére indított akció. Az utolsó hivatalos keresést október 28-án, szerdán tartották, amelyben rendőrök, csendőrök, tűzoltók, hegyimentők és önkéntesek vettek részt.
Jóváhagyta a gyergyószentmiklósi képviselő-testület a kulturális tevékenységekre pályázó civil szervezetek támogatási listáját. A helyi költségvetésből összesen 237 511 lejt ítéltek oda tizennyolc pályázatra.
Csütörtökön 9 és 15 óra között áramszünetre kell számítani Gyergyóalfalu több utcájában az elektromos hálózaton végzett munkálatok miatt – közölte az Electrica áramszolgáltató.
A Kossuth Lajos utcában zajló munkálatok során keletkezett meghibásodás miatt átmenetileg szünetelhet a távhőszolgáltatás Gyergyószentmiklóson, a Batthyány Ignác-iskola bentlakása és a Robi Konyha környékén.
Már harmadszorra riasztották a tűzszerészeket a Hargita megyei Salamás községhez tartozó Gyergyóhodosra, ahol újabb lőszermaradványokat találtak.
szóljon hozzá!