Sokszínű ünnepre készülnek a gyergyószentmiklósiak

A Szent Miklós Napok műsora elkészült, programja összeállt – tájékoztatott Nagy Zoltán gyergyószentmiklósi polgármester. Mint mondta, a helyi értékek felmutatása az elsődleges szempont.

Balázs Katalin

2016. november 22., 16:002016. november 22., 16:00

A városnapok pénteken, december 2-án kezdődnek és 6-ával, a búcsús szentmisével zárulnak. Tematikus napokat szerveznek, így a pénteki nyitórendezvények után szombat lesz a főzőverseny napja, vasárnap benti, többnyire kulturális rendezvények várhatóak, hétfőn érkezik Szent Miklós, és ugyanezen a napon lesz dísztanácsülés, illetve seregszemle is, a sorozatot pedig kedden zárják egyházi, lelki töltetű eseményekkel.

Tíz testvérváros, illetve nagyon sok partnertelepülés kapott meghívót, hogy vasárnap estétől a gyergyószentmiklósiakkal ünnepeljenek. Két meghatározó évforduló is része lesz az együttlétnek. 75 éve, hogy Kiskunmajsával megszületett a testvértelepülési megállapodás, illetve 20 esztendeje, hogy Szigetszentmiklós testvérvárosa Gyergyószentmiklósnak. Ennek megünneplésére nagyobb hangsúlyt fektetnek, a dísztanácsülés keretében megerősítik a korábban megkötött együttműködési megállapodásokat. Ezek lesznek tehát idén a kiemelt vendégvárosok, más programpontokban is szerepet vállalva.

Amint a polgármester közölte, idén első alkalommal lesz a városnapok társszervezője és részfinanszírozója a megyei tanács. A szombati főzőversennyel párhuzamosan lesz lehetőség kellemes időtöltésre, szórakozásra anyukáknak és gyerekeknek a sportiskola tornatermében. Az Advent a családban megyei rendezvény így új, gyergyószentmiklósi helyszínnel bővül, lesznek kézműves foglalkozások, játékok, szórakoztató műsorok is összhangban a tavaly útjára indított Zsibongóval. Ennek költségeit vállalta magára a megyei önkormányzat.

Szombaton zajlik a nagy népszerűségnek örvendő VII. Kárpát-medencei Disznótoros Főzőverseny és a IV. Gyergyószentmiklósi Forraltbor-készítő Verseny, amelyre még december elsejéig lehet jelentkezni. Benedek Árpád, az esemény szakmai vezetője elmondta, idén frissül a csapat, elismert gasztronómiai szakemberek alkotják majd a zsűrit, Simon Tamás, a Szabadtűzi Lovagrend nagymestere elnökletével. A szakemberek mellett Bajna György újságíró idén is a zsűri tagja lesz.
A versenyre való benevezés egy űrlap kitöltésével lehetséges, amely hozzáférhető a művelődési központnál, vagy letölthető az internetről. Érdemes odafigyelni, mert káposztás, húsos ételek, illetve levesek kategóriában osztanak majd díjat.

Baráti társaságok, cégek és civil szervezetek érkeznek a Kárpát-medence számos településéről, de jelen lesz Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa is. Pál Lóránt, az esemény technikai szervezője elmondta, meghívtak olyan csapatokat is, amelyek a környékbeli falunapok főzőversenyein díjazottak lettek. A helybélieket külön biztatják a benevezésre.

Ugyancsak a főzőverseny keretében egy helyi rekordot is szeretnének felállítani. Az Észak-Székelyföldi Szabadtűzi Lovagrend és a Gyulai húsüzem képviseletében 21 fajta kolbász készül el, 21 féle ízesítéssel. Ennek készítéséhez és kóstolásához is szívesen látnak mindenkit.

A seregszemlét követően érkezik fényjátékkal Szent Miklós a gyerekekhez, utána pedig egyetlen koncert lesz, a Bagossy Brothers Company. Nagy Zoltán polgármester elmondta, a szándék az volt, hogy a gyergyói értékek kerüljenek megjelenítésre ezen az ünnepen, így nem volt kérdéses az sem, milyen zenekarra essen a választás. „A város most tud a nagy színpadon teret biztosítani egy olyan csapatnak, amelyre sokan büszkék, de mi még nem tudtuk megmutatni, hogy mennyire elismerjük munkájukat. A BBC tehát a felkért zenekar itthon is, miután számos településen több mint hetven nagyszínpados előadást tartottak az idén, többször vezették a Petőfi-toplistát, második nagylemezüket adják ki” – fogalmazott a város első embere.

Nyilvánosságra került a városnapok költségvetése is az elmúlt napokban, benne 27 ezer lejes összeggel a BBC-fellépésére. A kerek összeg nem kis vitát gerjesztett közösségi oldalakon. A szemben álló felek közül volt, aki üdvözölte, hogy gyergyóiakra és nem idegenekre költik a pénzt, mások sokallták a kiadást ebben az esetben, amikor helybéliekről lévén szó sem utazási, sem elszállásolási, étkeztetési összeggel nem kell számolni. A részletekről a városnapok szervezői ígértek tájékoztatást, mint ahogy a városnapok részletes programját is hamarosan nyilvánosságra hozzák.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 03., kedd

Húsz kutyát mentettek ki a tarthatatlan körülmények közül Gyergyóújfaluban

Élelem, ivóvíz és megfelelő menedék nélkül tartottak húsz kutyát egy gyergyóújfalvi ingatlan területén. A hatóságok 19 állatot menhelyre szállítottak, az ellenőrzés során pedig öt bírságot is kiszabtak.

Húsz kutyát mentettek ki a tarthatatlan körülmények közül Gyergyóújfaluban
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Román–magyar határkérdés a gyergyószentmiklósi történészkonferencián

A Magyar Tudomány Napja alkalmából kétnapos történészkonferencia kezdődött kedden a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtárban. A közel ötven éve elindított rendezvény idén is neves előadókat, tartalmas előadásokat hoz a közönségnek.

Román–magyar határkérdés a gyergyószentmiklósi történészkonferencián
2026. november 02., hétfő

Történészkonferenciát szerveznek Gyergyószentmiklóson

Történészkonferenciát szerveznek a Magyar Tudomány Napja tiszteletére a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtárban november 3–4-én Az önálló magyar nyelvű oktatásért címmel.

Történészkonferenciát szerveznek Gyergyószentmiklóson
2026. október 30., péntek

Civil összefogással keresik tovább a Bucsinon eltűnt idős férfit

Folytatják szombaton a Bucsin-tetőn eltűnt Forró Lajos keresését: a család a hivatalos kutatás lezárása után önkénteseket vár délelőtt 10 órára a Bucsin-tetői sípályához, hogy kisebb csapatokban átvizsgálják a környező területeket.

Civil összefogással keresik tovább a Bucsinon eltűnt idős férfit
Hirdetés
2026. október 30., péntek

Nyolc órán keresztül küzdöttek a lángokkal Maroshévízen

Hatalmas tűz ütött ki egy lakóháznál Maroshévízen, az 1918. December 1. utcában. A helyszínen hivatásos és önkéntes tűzoltók több órán keresztül küzdöttek a lángokkal péntek hajnalig.

Nyolc órán keresztül küzdöttek a lángokkal Maroshévízen
2026. október 30., péntek

Minden erőfeszítés ellenére sem találták meg az eltűnt idős férfit

Hivatalosan is befejeződött az eltűnt 88 éves férfi keresésére indított akció. Az utolsó hivatalos keresést október 28-án, szerdán tartották, amelyben rendőrök, csendőrök, tűzoltók, hegyimentők és önkéntesek vettek részt.

Minden erőfeszítés ellenére sem találták meg az eltűnt idős férfit
2026. október 29., csütörtök

Több pénzre pályáztak, mint amennyit ki tudnak osztani: mindenkitől lecsípnek egy kicsit

Jóváhagyta a gyergyószentmiklósi képviselő-testület a kulturális tevékenységekre pályázó civil szervezetek támogatási listáját. A helyi költségvetésből összesen 237 511 lejt ítéltek oda tizennyolc pályázatra.

Több pénzre pályáztak, mint amennyit ki tudnak osztani: mindenkitől lecsípnek egy kicsit
Hirdetés
2026. október 28., szerda

Áramszünet lesz Gyergyóalfalu több utcájában

Csütörtökön 9 és 15 óra között áramszünetre kell számítani Gyergyóalfalu több utcájában az elektromos hálózaton végzett munkálatok miatt – közölte az Electrica áramszolgáltató.

Áramszünet lesz Gyergyóalfalu több utcájában
2026. október 28., szerda

Átmenetileg szünetelhet a távhőszolgáltatás Gyergyószentmiklós egy részén

A Kossuth Lajos utcában zajló munkálatok során keletkezett meghibásodás miatt átmenetileg szünetelhet a távhőszolgáltatás Gyergyószentmiklóson, a Batthyány Ignác-iskola bentlakása és a Robi Konyha környékén.

Átmenetileg szünetelhet a távhőszolgáltatás Gyergyószentmiklós egy részén
2026. október 28., szerda

Harmadik napja találnak lőszereket egy Hargita megyei településen

Már harmadszorra riasztották a tűzszerészeket a Hargita megyei Salamás községhez tartozó Gyergyóhodosra, ahol újabb lőszermaradványokat találtak.

Harmadik napja találnak lőszereket egy Hargita megyei településen
Hirdetés