
A polgármester leszögezte, ha kell, önerőből vagy hitelből, de folytatni fogják az utak korszerűsítését
Fotó: Bagi József
Nem végezte el a házi feladatot Gyergyószentmiklós, így most azzal szembesülnek, hogy valószínűleg ebben az évben nem indul el annak a kilenc utcának a korszerűsítése, amelyre az Anghel Saligny programból még 2022-ben kapott támogatást a város.
2025. július 22., 19:122025. július 22., 19:12
Nagy Zoltán polgármester keddi sajtótájékoztatóján elmondta, Gyergyószentmiklós 2022-ben az Ady Endre, Temető, Makkos, Mogyorós, Régigyár, Tűzoltó, Fürdő, Budai Nagy Antal utcák és a Jakab Antal tér korszerűsítésére kért és kapott (volna) finanszírozást az Anghel Saligny programból, de ezt követően
Az illető utcákban be kellett volna fejezni a közművesítési munkálatokat, és el kellett volna készíteni a kivitelezési terveket, be kellett volna szerezni a munkálatokhoz szükséges szakhatósági engedélyeket.
Lényegében azonban csak az új városvezetés megválasztása után indult el a folyamat. Az idei költségvetésben kiemeltként kezelték a kilenc utca fejlesztését, mostanra elkészültek a tervek, és készül(né)nek a minisztériumi szerződéskötésre. De jelenleg úgy néz ki, hogy
U gyanis a kormány – Ilie Bolojan miniszterelnök közlése szerint – 2025-re minden olyan beruházás finanszírozását felfüggeszti, amely kevesebb, mint 80 százalékban készült el.
A Makkos utcában is marad még egy ideig a törtkőburkolat
Fotó: Fórika Dóra
A polgármester bízik abban, hogy 2026-ban végre elindul a fejlesztés. A kormány az év végéig újraprioritizálja a pályázatokat, ezek alapján döntenek a jövőbeni támogatásokról. Nagy Zoltán információi szerint azok lesznek előnyben, ahol az illető önkormányzat jelentős önrésszel járul hozzá a megvalósításhoz. Ez pedig Gyergyószentmiklóson adott lesz – még ha nem is úgy, ahogy szeretnék. Ennek oka az, hogy a tervek készítésekor végzett számítások kimutatták, hogy
Nagy Zoltán megjegyezte, hogy olyan technikai problémákkal is szembesültek, amelyek megoldása nem lesz egyszerű.
A Temető utca új aszfaltja is várat magára
Fotó: Fórika Dóra
A támogatásigénylésben a Régigyár utcát meghosszabbították volna Tekerőpatak felé a mezőben, és olyan területeket is érintett ez, amelyek nincsenek a város tulajdonában. Most ugyan megpróbáltak erről lemondani, de mint kiderült, ez nem lehetséges, így
Ezt pedig muszáj lesz megtenni, másként több más utca korszerűsítése is veszélybe kerül (a Tűzoltó utca Nyír felé vezető része, vagy az Ady Endre utca), amelyekkel egy projektben szerepel a Régigyár utca is.
Sok lakó és itt működő vállalkozás várja az aszfaltot a Tűzoltó utcában
Fotó: Gergely Imre
Nagy Zoltán leszögezte, mindentől függetlenül, a beruházásokhoz a tervek és az engedélyek beszerzését mindenképp megvalósítják. Ha nem is az Anghel Saligny programból, hanem önerőből vagy hitelből, de folytatni fogják az utak korszerűsítését.
Eltelt egy hónap, amióta újra bevezették a fizetéses parkolási rendszert Gyergyószentmiklóson. A tapasztalat szerint a kezdeti félreértéseket leszámítva az emberek többsége betartja a szabályokat. A bérletet váltók száma meghaladta a 300-at.
Többen kimenekültek egy gyergyószentmiklósi húsfeldolgozó épületéből, amint a létesítményben tűz keletkezett kedden este. Egy ember égési sérüléseket szenvedett a karjain. Jelenleg is zajlik az oltás.
Érdekes eszmefuttatásra hívja olvasóit a kultúráról a gyergyószentmiklósi könyvtár csütörtökön. Meghívottjuk Vida Gábor író, a Látó szépirodalmi folyóirat főszerkesztője lesz.
Újabb kezdeményezéssel segíti a rászorulókat a Gyulafehérvári Caritas: hétfőn megnyitotta a Szent Márton Éttermet, amelynek bevétele a gyergyószentmiklósi szeretetkonyha működését támogatja.
Két személyautó ütközött össze szombat hajnalban Gyergyószentmiklóson, a balesetben egy 72 éves nő megsérült, az egyik sofőr leheletében pedig alkoholt mutatott ki az szonda.
Hosszú, akadályokkal teli évek után végre elindulhatott a tevékenység a gyergyócsomafalvi Csalóka Óvodában. A 118 éves egykori községháza épülete teljesen megújult, és ma már korszerű, biztonságos környezet fogadja a gyerekeket.
Dr. Bíró Levente tüdőgyógyász A leggyakoribb légúti betegségek megelőzése címmel tart előadást Gyergyószentmiklóson.
Tájékoztató megbeszélésre hívja a lakosságot Gyergyóalfalu községvezetése az autópálya-beruházással kapcsolatban. Az esemény január 22-én, csütörtökön 12 órára van meghirdetve a helyi kultúrház színháztermébe.
Noha hosszú sorok nem alakultak ki, folyamatos a forgalom a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal adóosztályának pénztáránál. Január 15-től lehet befizetni a 2026-os évi helyi adókat.
Idén is ünnepi gálaműsorral köszöntik a Magyar Kultúra Napját a Gyergyói-medencében. Az eseménynek ezúttal a ditrói Kőrösi Csoma Sándor Művelődési Ház ad otthont január 18-án, vasárnap 18 órától.
1 hozzászólás